Másnap (éjjel vagy reggel)

Másnap van olyan szempontból, hogy hajnali fél egy az idő , amikor írok. És kb. fél óra múlt el az előző jelentkezésem óta. Azóta eltettem magam már egyszer holnapra (azaz mára, bár tegnap még holnapra volt). De egyszerűen nem bírok aludni. Fel vagyok húzva, mint egy duracell nyúl, akit nem lehet lelőni. :) Folyamatosan jár az agyam, pörgetem a képeket az lelki szemeim előtt. Ha már megunom, és aludnék, a képek akkor is pörögnek, úgyhogy felkeltem, mert feküdni sem tudok nyugodtan. Dobálom magam az ágyba  össze-vissza. Mondjuk ez a holnapi reggel szempontjából nem biztos, hogy annyira jó ötlet. Mármint az, hogy hajnali fél egykor még itt tivornyázok a szobámban. Viszont értelmes dologba (lásd olvasás) sincs kedvem belekezdeni, de gyanítom nem is lennék képes rá..... Folyton azon venném észre magam , hogy már tizedszerre olvasom el ugyanazt a mondatot.

De őszintén bevallom, nem izgat a holnap. Most most van. Illetve a ma délelőtt (reggel) miatt meg majd stresszelek akkor. Fáradt vagyok, de aludni nem tudok. Utoljára akkor voltam ilyen, amikor a szakdogámat írtam, meg az államvizsgámra készültem. Annyi különbséggel, hogy akkor másnap reggel nem mentem dolgozni.

Viszont ha már itt vagyok, akkor mesélek egy kicsit bővebben az osztálytalálkozóról.

Jó volt látni, hogy mindenki elfelejtette azokat az ellenségeskedéseket, amik 10 évvel ezelőtt voltak. De mégis olyan volt, mintha 10 évet visszamentem volna az időben, csak a viták hajtépések, veszekedések maradtak ki. :) Mindenki tényleg őszinte kíváncsisággal fordult a másik felé. Folyt.köv.

Osztálytalálkozó - Vol.4

Lehet, hogy ma nem nagyon fogok írni róla, mert nagyon nagyon friss az élmény. Ahhoz képest , hogy mennyire féltem tőle, meg ideges voltam előtte... El sem tudom  mondani mennyire jó volt. Hosszú idő után valahogy úgy érzem, hogy újra önmagam voltam egy este erejéig. Lehet, hogy ez a régi önmagam és nem a mostani, de akkor is megfizethetetlen este volt. És ezt innen köszönöm mindenkinek, aki ott volt. És pontosan azok az emberek voltak ott, akikre szükség volt a hangulathoz. És azokban csalódtam a legnagyobbat (természetesen kellemesen), akikre nem igazán számítottam. Akikről azt gondoltam, hogy az sem fog feltűnni nekik, hogy ott vagyok.

Annyi mindent tudnék még írni, de most egyszerűen nem tudom megfogalmazni a gondolataimat. És egyébként az álombéli visszatérő emberkémmel is találkoztam. A karmikus kapcsolatunkra nem igazán derült fény, hacsak nem abban merült ki a dolog, hogy végig szívatott,(szívattuk egymást kölcsönösen) és azt akarta, hogy olyan dolgokat valljak be, amik határozottan nem történtek meg. :) (egyébként nem mondtam neki, hogy szoktam vele álmodni, mert a fejébe szállt volna, és akkor ott nekem végem is lett volna). Különben valószínűleg pont időben jöttem el, mert még 1-2 pohár gin tonik után lehet, hogy bevallottam volna neki olyanokat is, amik meg sem történtek. Van meggyőző ereje... :)))))))))

Az jutott most eszembe, hogy miért tűnt el belőlem ez az énem. Miért nem tudok minden nap ilyen lenni, mint ma este? A társaság teszi?  Vagy az alkohol? (Nem mintha a gin-tonik annyira ütne) Ha minden napom ilyen lenne... akkor valószínűleg nem az lennék , aki most vagyok.  Ez baromi magvas gondolat lett :)

De most komolyan. És tudjátok mi a leglelombozóbb a dologban? Hogy holnap újra fejest kell ugrani a hétköznapokba.. De most éljen a régi énem, és élvezem ezt az érzést. Nagyon - nagyon. :)))))))))))

Ja, és még valami. Tiszta szívből remélem, hogy tényleg fogunk még a közeljövőben ilyen összeruccanást szervezni, és nem csak beszéltünk róla.  Tök jóóóóóóóóóóóóó:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Az ágyvásárlás rejtelmei

Főleg akkor nehéz ha az ember úgy indul neki, hogy nem is igazán tudja konkrétan milyet szeretne. Azt azonban kitaláltam a mai délelőttön, hogy olyan kanapét vagy sarokgarnitúrát szeretnék, ami ággyá alakítható, így spórolván némi helyet a szobámban.(arról már nem is beszélve, hogy sima ágyban csak franciaágy jöhetett volna szóba, azt meg nem tudtuk volna felhozni az emeletre).

2 nagy budaörsi lakberendezési áruházban voltam nézelődni, ebből az egyik nem éppen bizonyult árban megfelelőnek, a másikban viszont már találtam kedvemre valót. De "A" tökéletesre még nem találtam rá. Ami tetszett színben (lila) és stílusban(modern,fiatalos), az picinek bizonyult (legalábbis nekem, mert a mostani ágyhoz viszonyítottam, ugyanis annál kisebbet nem nagyon szeretnék).

Néztem egy nagyon csinos kis sarokgarnitúrát, méretben, stílusban megfelelt volna, de nem volt, csak élénk pirosban. Az meg eléggé kilógott volna a többi bútor közül. Azt nagyon sajnáltam otthagyni, de pirosban akkor sem fogom megvenni.Viszont a nagy keresgélés közepette találtam magamnak lila ágyneműt.:) Azt nem hagytam ott. Muszáj volt megvenni. Bár lassan úgy érzem lila mérgezést fogok kapni. Remélem a legközelebbi " beszerző körúton" már szerencsésebb leszek és megtalálom a megfelelő fekhelyet. :)

Osztálytalálkozó - Vol.3.

Közeleg az időpont. És még sehogy sem állunk. Még azt sem tudjuk, hányan leszünk... Elég izgi. Most próbálom összevakarni az érintetteket, mert addig amíg nincs létszám, nem tudunk helyet foglalni az étteremben. Meg az egyik lelkes résztvevő sütne nekünk tortát, de azt sem lehet, amíg nem tudjuk hány személyre. Nem is olyan egyszerű. És még a szervezésből sem tudtam kimaradni. :) De őszintén szólva azért élvezem. Folyamatosan jönnek vissza az általános iskolás élmények. Az is nagyon izgatja a fantáziámat, hogy ki mire vitte ez alatt az idő alatt. Ki mennyit változott? Elhagyták - e azokat a tulajdonságokat az egyes emberkék, amiért annyira haragban voltunk vagy pont azt, ami miatt barátokként koptattuk az iskolapadot 4, 6 vagy 8 éven át?

Meg vajon mivé lettek az első szerelmek? (Lehet, hogy jó páran odakapunk majd a fejünkhöz csendesen, hogy hogyan lehettünk szerelmesek ebbe- és ebbe az emberbe...) :) De pontosan ez lesz benne a jó.

Arról már nem is beszélve, hogy talán (legalábbis remélem) már elfelejtettük  minden sérelmünket, amiket akkoriban egymástól elszenvedtünk, és így teljesen nyugodtan, fesztelenül telik majd az este. Mert azért ez mégis más lesz, mint amikor valakivel összefut az ember, reggel a buszmegállóban és váltanak pár szót, vagy a másik odainteget neki az autóból, amíg a piros lámpánál várakozik...

Uuuuuuutálom a hétfőt

Ilyen szempontból nagyon hasonlítok a drága jó Garfieldra. Ő is annyira gyűlöli a hétfőt, mint én.

Ha lehetne, szívesen eltörölném, mint napot. Bár akkor lehet, hogy a keddet utálnám, mert az lenne a hét első napja. De mivel a hétfőt nem lehet eltörölni, így ő kapja a sok utálatot. :)

Nem elég, hogy a hétfőre virradó éjszaka nem sikerült magamat kialudni, mert a kutyának hajnali 2 és 3 óra között találkája volt a kertben egy sündisznóval, mi meg tartottuk nekik a gyertyát(elemlámpát)..., de a nappal sem úgy alakult ahogy szerettem volna.

A délelőtt még hagyján, bár bent a munkahelyen is rohadt lassan telt az idő. Délután meg elmentem vásárolni, hogy valami jó is legyen a mai napban, és vettem magamnak egy csini kis cipőt ( mellesleg meg sokk-ként ért, hogy az egyik lábam egy egészen picivel nagyobb, mint a másik). Aztán hazafelé,a mikor leszálltam a buszról, olyan özönvíz (szó szerint) szerű esőt kaptam a nyakamba, hogy ha az olimpiai bajnok futók sebességével kapkodtam volna a lábam hazáig, akkor is bőrig áztam volna, holott csak 4 háznyira van a buszmegálló. De mivel nem vagyok sem olimpiai, se világbajnok futó, mire a kapuhoz értem úgy néztem ki, mint a vízbe fojtott macska. :)

Esernyő meg persze nem volt nálam, mert hét ágra sütött a nap, amikor elindultam itthonról.

Úgyhogy szó szerint bőrig áztam, minden ruhámból csavarni lehetett a vizet, a hajamról már nem is beszélve. Mint, aki ruhában fürdött:). Hát kell ennél több?

Azért a cipő némileg felderített. Meg az, hogy az egyik közösségi portálon (reklámozni nem akarom, de úgyis mindenki tudja melyikről beszélek) megtaláltam a volt angoltanáromat. És még emlékezett rám :) Remélem a holnapi napom jobban sikerül, kezdve egy kiadós alvással éjjel. :)

Osztálytalálkozó - Vol.2.

Hát egyre érdekesebben alakul ez az dolog. A létszám az induláshoz képest már gyakorlatilag a duplájára nőtt. Legalábbis elméletben. Azért csak elméletben, mert akiknek eredetileg szerveződött volna az egész, azok közül csak kis létszámban kaptunk visszajelzést. És persze pont azokról nem kapunk életjelet, akikre a leginkább kíváncsi lennék, és olyanok is előkerültek, akikkel nem biztos, hogy szeretnék találkozni. Illetve nem baj, ha ott vannak, csak ne szóljanak hozzám :) Na jó, nem akarok ennyire kényes lenni, mert nem is vagyok igazándiból ilyen (bár ki tudja, ezt csak egy külső szemlélő tudná megerősíteni vagy cáfolni), de nem lesz fesztelen egy találka az biztos. Legalábbis nekem nem.Sőt.

Na jó, befejezem, mert, ha sokáig stresszelem magam azon, hogy kik lesznek ott, tiszta ideggörcs leszek, mire odakerülök. Azt meg nem akarom. :)Miért ennyire bonyolult minden? Azért örülök, hogy nem én vállaltam fel a szervezést. Mostanra már megkattantam volna a sok ötlettől. :)

Szülinapi buli

Nem kell ám hatalmas bulira gondolni, csak olyan kis családira. De azért jól sikerült. Volt eszem-iszom, dínom - dánom, tortával meg mindennel. :) (lent látható).

Végre megkaptam az előzőekben elkobzott könyveimet is.:)
Meg kaptam virágot is (cserepeset, nem vágottat), amit fogalmam sincs, hogy hová fogok tenni, mert már nem sok hely van a szobámban. :) Valahová akkor is be kell passzíroznom. Az én virágom, nem adom senkinek. :)
Bent a munkahelyemen meg megkaptam, hogy de öreg vagyok. Úgy szeretem  a kollégáimat....:)
Szóval jól telt a hétvége azt leszámítva, hogy mára összeszedtem egy aprócska kis náthát. Hajrá influenzaszezon!!!! És ez még csak a kezdet. Mi lesz ha a gyerekek között elindul a tényleges influenza?
Na jó. Most megyek és fogyasztom tovább a könyveimet. :)

Végre péntek...

Senkinek nem kívánom az elmúlt hetemet. Gyilkos tempó volt, és ez csak fokozódik.
Egész héten, délután 3-4 -ig teljes fordulatszámon pörögtem, és menetrendszerűen fél 5 körül hirtelen olyan lettem, mint akinél levágták a biztosítékot. Legalább egy - másfél órát ültem és csak bámultam magam elé. Annyira le voltam nullázva, hogy bármilyen mozdulatra képtelen voltam. Aztán mire ágyba kerültem, addigra felébredtem.
Ma meg olyan volt, mintha egész délelőtt 1000 energiavámpír azzal szórakozott volna, hogy lecsapolja az összes tartalékomat. Fél 5 körül megint beütött a fejemben az "áramszünet", most kezdek magamhoz térni. Nincs valakinek valami tuti tippje arra, hogy ezt a hullámzást hogy lehet kikerülni? Bármilyen javaslatot szívesen fogadok.
Egy azonban biztos. Holnap 11 óra előtt nem mászom ki az ágyból. :)

Más téma. Szerveződik az osztálytalálkozó. Egyre többen jelentkeznek, hogy üdvözlik az ötletet. Bár még nagyon a kezdeti stádiumban van a dolog, mert még egyelőre csak időpontot próbálunk összehozni, meg egy körülbelüli létszámot. Ilyen szempontból több egyéb más mellett nagyon jó osztály voltunk. 10 év után sikerült 2 nap alatt 2 ember kivételével mindenkivel felvenni a kapcsolatot, még azokkal is, akik külföldön vannak.
Olyan fura újra együtt, aktívan látni az osztály nagyját. Nem is tudom milyen érzés pontosan. Talán olyan egy kicsit, mintha 10 évet visszarepültem volna az időbe. Egyre izgisebb a dolog, de mint mondani szokták: nyugtával dícsérd a napot. :)

Osztálytalálkozó

Ma összefutottam az egyik általános iskolás osztálytársammal. Fura volt ennyi év után beszélgetni vele. Olyan sok emlék előjött megint. (úgy látszik ez a hónap erről szól)

Aztán megbeszéltük, hogy idén lenne a 10 éves osztálytalálkozó ideje, és arra jutottunk, hogy meg is kellene szervezni.

Azt mondta, hogy bevállalja, hogy az egyik közismert közösségi oldalra csinál az osztály fent lévő tagjainak egy klubot, és így mindenki bedobja az ötleteit a közösbe. Valami csak összejön belőle.

18-an voltunk. A 85% még most is itt lakik a közelben. Mennyire lehet nehéz megszervezni?

Kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle. Örülnék, ha összejönne a dolog. Nagyon kíváncsi lennék 1-2 emberre :)

Akire meg nem azoknak egy osztálytalálkozó erejéig felveszem a semleges közösségi arcomat. Hála annak a jó égnek, többen vannak azok, akikre kíváncsi vagyok.

Tök izgi, de egyben nagyon öregnek is érzem magam tőle. 10 éve osztálytalálkozó. Röhej, hogy hogy rohan az idő.

Erről az is eszembe jut, hogy 10 éve kezdtem a gimit. Na, basszus. Jobb ha ezt itt be is fejezem és nem fejtegetem tovább ezt a dolgot.

Zajlik az élet

Hát igen. Baromi mozgalmas volt ez a hétvége. Részben köszönhető annak, hogy szombaton is dolgoztam, mint a legtöbb ember. Éppen ezért olyan volt ez a mai nap, mintha nem is lett volna.

Márpedig tudom magamról, hogy ha a hétvégéken nem tudom kipihenni magam, egész héten főleg a hét második felében olyan vagyok, mint a pokróc, durva vagyok és morgok folyamatosan. Ennek tekintetében gyönyörű hétnek nézünk elébe. Jaj annak, aki elém kerül :) Na jó, azért ennyire nem szokott rossz lenni a helyzet, de jónak sem mondanám.

Ezt megalapozta a mai nap. Ma leengedtük a medencét, mert nem igazán lesz már annyira jó idő, hogy fürödni lehessen. Ha meleg lesz is, a víz rohadt hideg... Abba meg nem szívesen teszem bele még a kisujjamat sem. Szóval leengedtük vizet belőle és kiterítettük száradni a napra. Megnéztük a forma 1-et (Raikkönen nyert, hurrá :) ). Mire vége lett a versenynek és lementünk, hogy összecsomagoljuk a medencét, elég érdekes látvány fogadott. Az én "drága kicsi szívem, piciny kutyuskám" rajta feküdt, és kb. 30 cm átmérőjű lyukat rágott az aljába... Nem írnám le, hogy miket mondott neki az egész család. Arról nem is beszélve, hogy az összes műanyag kivezetőnyílást( amivel rácsatlakoztatjuk a vízforgatóra) szintúgy lerágta.

Kíváncsi lettem volna milyen indíttatásból tette mindezt? Bosszút állt, mert tv-t néztünk és nem vele játszottunk? Vagy csak szimplán engem akart megszívatni, mert alapból ez a hobbija (hogy engem szívat és rettentően élvezi és szabályosan röhög rajtam)? Vagy csak úgy gondolta, hogy rágjuk szét, mert ez jó poén? Hát nem az. Nem jó poén. Nagyon nem. Egyhamar nem felejti el, amit kapott. Imádom, ő a család mindene, de meg tudtam volna fojtani. Különböző képek villantak át az agyamon, hogy hogyan fogom ezt a tettét megtorolni, de a megvalósításig nem jutottam el. Érezte ő, hogy jobb, ha mindenkit elkerül a nap hátralevő részében. Főleg anyut. Ő volt aki eljutott a tettlegességig és kiosztott neki egy - két pofont. (Olyan anyai pofonokat, de a kutya érzékelte ebből is a helyzet komolyságát, mert nem nagyon szoktuk megverni, sőt. Csak én szoktam néha odasózni neki, de azt általában poénra veszi és játékból visszatámad. Ilyen szeretetteljes a mi kis kapcsolatunk ezzel az állattal.)

" A medencegyilkos" :)

Úgyhogy a medence (élt: 2 hónapot) röpült a kukába. Gyönyörű. Így telt a mi kis "csendes és felettébb NYUGODT és eseményektől mentes" vasárnapunk. Remélem azért a jövő hét sokkal, de sokkal jobban telik majd.

Évkezdés és Dishwalla

Megkezdődött a tanév. Bár hivatalosan még nem , de nálunk már igen. Komolyan hihetetlen, hogy ilyenkor az emberek szabályosan meghülyülnek. Szerda óta tart ez az őrület, de olyan mintha már egy hónapja menne egyfolytában. És akkor még az is itt van, hogy szombaton is dolgozni kell. Hát nem undorító?

Nem akarok részletekbe menni, bár tudnék, mert volt a mai nap folyamán is egy - két aranyköpés. És azt már meg sem kell jegyeznem, hogy nem gyerekek szájából hangzottak el ezek az összegyűjtendő mondandók. Gyanítom, hogy ez nem csak nálunk van így.

De hogy ilyenkor se legyek idegroncs, elő szoktam szedni a kedvenc zenécskéimet, és szépen sorra meghallgatom őket. :) (figyelitek, hogy átkötöttem egyik témából a másikba? :) nem gyenge egy nehéz napot követően)

Szóval ami ma kimondottan meg tudott nyugtatni, az ez a szám meg még ez is.

És persze ez, ez , meg amit nem találtam meg. Mind mind a Dishwalla nevű együttes zenéi. Mind a négy szám egy korábbi lemezükről való ( a címe Opaline, ha valakit érdekel). Imádom őket. Az újabb lemezük egy picit keményebb hangvétel, de hasonlóan jó.

Imádom az énekesüknek az itt-ott reszelős hangját. :) Tud valamit a srác. A dalszövegeikre is érdemes odafigyelni, mindegyikben találni minimum egy olyan sort, amin érdemes igazán elgondolkodni (és aztán ráébredni, hogy mennyire igaz).Nagy bánatomra jelenleg tétlen az együttes, de csak lemezkészítés szempontjából, ugyanis aktívan turnéznak. Nagyon várom már az új lemezüket (ha lesz egyáltalán).

Addig meg hallgatom az énekes szóló lemezét, ami tavaly jelent meg. Hasonló stílus, és ugyanaz a hang... HMMM. Nem lehet nem szeretni (bár ez a lelkesedés szubjektív, nem mindenki szereti ezt a fajta zenét, ezzel tisztában vagyok, de azért megmutatom, hátha mégis valaki beleszeret)

Különben nem is hinné az ember, de 1994 óta aktív a banda egy - két tagcserével tarkítva.

Zárásképpen találtam még egy számot ízelítőnek: Íme.

Ja és még az énekes egyik szóló száma: J.R. Richards- A beautiful end

A "kedves" Autópálya Kezelő Zrt. és egyebek

Előre is elnézést az elkövetkezendőekben esetlegesen felmerülő káromkodásnak tekinthető szavakért, de a téma megkívánja.
Mi ihlette a címet? Ki lehet találni. Az idézőjel sokat elárul. Aug.8-án elindult a család a rokonokhoz autóval Zsámbék nevű településre. A 70-es autóútról Diósdnál ráhajtottunk az M O-ásra. Tiszta sor. Autókáztunk ezen az úton egészen a Biatorbágyi leágazásig, ahol is le kellett volna hajtanunk róla. Ekkor jött a váratlan fordulat. A lehajtó le van zárva. Na, vicces, mit is csináljunk? Más választás nem lévén tovább hajtottunk, így rá találtunk menni a nagybetűs Sztrádára. Onnan az első letérő Zsámbék volt, tehát ott le is hajtottunk. Igen ám, de addig két "fényképezőgép" alatt is elmentünk.
Még poénkodtunk is a kocsiban, hogy majd jön a fénykép. Gondoltuk, biztos jóindulatúak, és nem veszik figyelembe ezen a szakaszon a lezárás miatt.
Hát mi poénra vettük ezt a fénykép dolgot, de ők nem. Tegnap megérkezett a büntetésről szóló levél és csekk (felháborító, hogy ez a sutyerák, sóher banda még fényképet sem küldött). 15300 Ft, mert fizetés nélkül használtuk a sztrádát. Anyátokat. Hova mentünk volna? Keresztül a szalagkorláton meg a kordonon, amivel le volt zárva a lejáró, minden figyelmeztetés nélkül? Esküszöm nem normálisak. Apu is kellően felszívta magát és nálam jóval durvább szavakat használva megbeszélte a hölggyel, aki az információs telefont kezelte, hogy menjenek a büdös francba. Mire a hölgy közölte, hogy ez egy rögzített hívás. Erre apu közölte vele, hogy nem baj, legalább megtudják mi a véleménye róluk. :) Szegény csajt sem irigylem. Gondolom nem mi voltunk az egyetlenek.
Ja egyébként meg az volt a válasza, hogy már előtte jóval ki volt rakva a tábla, hogy ott nem lehet lehajtani. Igen, 10 méterrel előtte. Négyen ültünk az autóba és senki nem látott semmi erre utaló jelet Diósd és a biatorbágyi lehajtó között. Meg közölte a nőszemély, hogy vissza kellett volna fordulni Budapest felé. Hol? Az sztráda közepén? Vicces egy nőci. Tuti, hogy még nem járt arra... De ebben az a legnagyobb kib*szás, hogy nem tudod bebizonyítani, hogy neked van igazad. Akkor is az van, amit ők mondanak, és te vagy a vak, hogy nem láttad. Undorító, mocsokság. Ebből a pénzből kapják ők a prémiumot, meg a keresetkiegésztést. Hát ott rohadjanak meg. Bocsi. Picit felhergeltem magam. Megértettem volna a büntetést, ha lett volna valamiféle menekülő útvonal. De semmi. Semerre nem tudtunk menni csak a sztrádán. Bár lehet, hogy mellette levő kukoricamezőkön keresztül jobban jártunk volna.
Nekik ez határozottan jó pénzszerzési taktika, mert ha le van zárva a lejáró, a sok ember nem tudja merre menjen, így sokat lehet büntetni. A védtelen sofőrök meg perkálnak. Hihetetlen, hogy ilyet egy cég megengedhet magának. Tudnék még "szépeket" mondani rájuk, de nem akarom cifrázni.
Szép kis sztori, ugye?

Kicsit evezzünk akkor nyugisabb témára, a címben szereplő egyebek kategóriára. Ha már a múltkoriban így megosztottam veletek ezt az álom dolgot, akkor leírom a fejleményeket. Tegnap éjjel megint azzal a bizonyos személlyel álmodtam. :) Most főszereplő volt. Nagyon is. Éjt nappallá téve az ő luxusvillájában buliztunk miután hazajöttünk a nyaralásból. :) Jó lenne már tudni mi okozza ezeket az álmokat. Kimondottan érdekelne.
Azt mondanom sem kell, hogy vigyorral a fejemen ébredtem. Érdekes, hogy egy kellemes álom mennyire meghatározza az ember napi hangulatát. Jó így kelni. Bár ez sajnos a rémálmokkal is így van. Azok is rányomják a bélyeget az ember napjára.

Ez most hosszúra sikeredett, úgyhogy be is fejezem.

A könyvesbolt nagyon veszélyes hely

Ma megint elmentem vásárolni. :) Annak ellenére, hogy apunak - aki kint várt rám a parkolóban az autóban- megígértem, hogy célirányosan vásárolok, és sietek, nem bírtam megállni és betértem a Libribe a bevásárlóközpontban . Bár ne tettem volna... Megálltam a bejáratnál, és éreztem, hogy addig onnan ki nem megyek míg egy könyvet nem veszek. Hát ez annyira jól sikerült, hogy 4 könyvvel lettem gazdagabb és jó pár ezer forinttal szegényebb. Arról nem is beszélve, hogy kb. 25 percet voltam bent(a tervezett 5 perc helyett) és rohangáltam a könyvek között, mint egy megszállott hülye, hogy melyiket szeressem... :) El lehet képzelni. Komolyan, mint a gyerkőc a játékboltban (nem csak) karácsony előtt. Ez is kell, az is kell, amaz is kell, azt is szeretném, jujj, az is de jó lenne...

Rögtön a bejáratnál egy kettőt fizet hármat kap akcióba botlottam, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni annyi jó könyvvel.

Itt hívnám fel a figyelmet egyben a bankkártya veszélyeire is. Rosszabb, mint a készpénz. Viszel magaddal X összegű készpénzt és tudod, hogy annyit költhetsz, mert annyi a keret. Ezzel szemben a bankkártya? Elfogy a készpénz, nem baj, ott a kártya, majd arról fizetek, van azon még fedezet. Hihetetlen. Alapvetően elég jól tudok spórolni, de ilyenkor nagyon elgyengülök. Most majd jó pár hónapig nagy ívben elkerülöm az ilyen veszélyes helyeket. Vagy nem. :))

Amikor az emberre rátörnek az emlékek

Ma mentünk anyuért a munkahelyére, és a legváratlanabb pillanatban, miközben bambultam kifelé a kocsiból a piros lámpánál, megláttam a fősulis pszichológia tanáromat. A párjával sétált a piac felé. Legalábbis gondolom a párja volt, bár fene tudja, csak úgy mentek egymás mellett, nem is beszélgettek. Ettől még a testvére is lehetett, ugyan nem tudom van-e neki.

Mindegy. Ahogy megláttam hirtelen rám törtek a főiskolás emlékek, annyira sok minden előjött. És rá kellett jönnöm, hogy hiányzik. Annak ellenére , hogy mennyit anyáztunk, meg szitkozódtunk, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, ha az órák elmaradtak és 3 lyukas óránk lett hirtelen, de haza nem mehettünk. Vagy csak mert szimplán tök hülyék voltak a tanárok, és lehetetlen dolgokat követeltek tőlünk. De mindezek ellenére újra elkezdeném, mert ezeket a negatívumokat egyrészt megszépítette az idő, másrészt ellensúlyozták a jó dolgok. Például amikor egy vizsgán , amitől iszonyatosan paráztunk, mindannyian átestünk sikeresen. Vagy mikor elsőre nem sikerült a vizsga, de másodszorra megvolt. Vagy mikor szombaton este hétkor, 12 X 40 perc agysejtgyilkolás után (amiből az utolsó 2 X 40 perc filozófia volt) , hulla fáradtan, a vonaton okosabbnál okosabb dolgokról tartottunk eszmefuttatásokat a csoporttársakkal, (pl, hogy van-e az állatkertben hangya. Nem olyan, ami szabadon kószál, hanem kiállítva, "ketrecben") és szó szerint sírtunk a röhögéstől. Meg persze a legvégén, az az érzés, amikor kiléptem államvizsga után az ajtón. Nem tudtam, hogy hányas lett, de tudtam, hogy megvan, és vége.... Ezek megfizethetetlen emlékek, élmények.

Arról nem is beszélve, hogy pont valamelyik nap tévedtem be a Berzsenyi Dániel Főiskola (lehetett volna akármelyik másik főiskola vagy egyetem is) honlapjára, és olvasgattam az egyik alapszaknak a szakdolgozati témáit. Olyan jó érzéssel töltött el. Úgy bennem van, hogy elkezdenék még egy sulit, de nem tudom, hogy ebben az új rendszerben mennyi esélyem lenne.

Hmm. Azért egy próbát lehet, hogy megérne...

Cím nélkül ( mert egy sem jut eszembe)

A héten egy kicsit végre lógathatom a lábam, mert megint szabin vagyok. De ki kell használni, mert legközelebb csak karácsonykor lesz "szünet", az meg még nagyon- nagyon messze van.

Viszont most tényleg pihenek. Délelőtt elmentem egy kicsit vásárolgatni. Semmi extrát nem vettem, csak mászkálgattam egy kicsit.

Már majdnem minden a helyén van szobában is. És van három üres polcom az új könyveknek. Hát nem csodálatos? :) Már ezért megérte felújítani a szobát. :) Bár, ha az összes könyvet, amit nagyon szeretnék, megkapnám egy jó tündértől tuti nem férne rá. Vagy nagyon szűkösen. :) Mindenesetre a 3-4 új könyv, ami a jövő héten jön, az egyértelműen ráfér.

Az előbb tudatosodott bennem, hogy nemsokára huszadika, aztán még egy hét és huss elillant a nyár. De mielőtt kettőt pislantanánk már megint nyár lesz, ami persze nem baj. Rájöttem, hogy szeretem a nyarat. Eddig tél párti voltam, de ennek idén nyáron vége. A télnek is megvannak a szépségei, amit még mindig szeretek, de valahogy a nyár jobb.

És visszatérve az ünnepekre, hogy mitől tudatosodott bennem, hogy közeleg az Államalapítás ünnepe? Hát onnan, hogy két napja a Red Bull Air Race résztvevői (Bessenyei Péter és haverjai) 3 percenként itt repkednek el a fejünk felett. Le sem kell mennem a Duna- partra, mert itthonról tudom nézni (meg hallom is) őket. Délelőtt és délután is 2-3 órán keresztül. Holnapra már a hajamat fogom tépni tőle elég aktívan. Még jó, hogy egy évben csak egyszer van ilyen.

Na, de, jó kedv van, szünet van , pihi van. Örülünk magunknak. :) (csak hogy jókedvűen zárjam a bejegyzést) :)

Rémálom = medvék

Hát igen ez a dolog nálam régóta jelen van. Persze egyre kevésbé érvényesül az évek előrehaladtával, de akkor is. Ha rémálomban van részem, abban biztosan szerepel egy (vagy több) medve, és persze engem kergetnek és nem tudok elfutni. Futok, de nem haladok előre. Ők meg csak közelednek. Szerintem mindenki tudja, hogy mennyire borzasztóak az ilyen álmok, és milyen rossz így felébredni.

Egyébként ez a medvéktől való félelem már azóta megvan mióta az eszemet tudom. Anyuék szerint kb. 4 éves lehettem, amikor véletlenül láttam egy olyan medvés filmrészletet, ahol a medve megtámadott és szétmarcangolt egy vadászt. Puff neki.

Ennek hatására még a rajzfilmes medvefiguráktól is visítva menekültem ( kivéve Micimackótól, őt nagyon szerettem), ha megláttam őket a tv-ben. Ha állatkertbe mentünk, a maciketrec mindig kritikus pontja volt a túrának, megnéztem őket (többnyire csak futólag rájuk pillantottam), aztán már mentünk is tovább, mert nem igazán szerettem ott időzni. A hangjuktól, meg a hideg futkosott a hátamon.

Most már azért kinőttem ezeket a félelmeket, bár még mindig összeszorul a gyomrom, ha egy ijesztő képet, vagy filmrészletet látok róluk.

Pont egy pár hónapja hozott az egyik kolléganőm fényképeket egy igazi lelőtt barnamedvéről, amit a férje és a vadász ismerőse ejtett el. Na, az nem volt gyenge. Éjjel , amikor a sötétben feküdtem, bevillant a közeli kép a nagy(konkrétan olyan volt a fénykép, mintha 1cm-ről néznéd a medve buksiját), ijesztő fejéről....hát fogalmazzunk úgy, hogy nem volt nyugodt éjszakám. :)

Ez most onnan jutott eszembe, hogy a fenti félelmek ellenére, tegnap megnéztem a Grizzly park c. filmet. Hogy mi vitt rá, azt nem tudom, de nem bántam meg. Bár az is tény, hogy nem szeretem jobban a medvéket ezután sem.

De a film azért jó volt. Nagyon. Ahhoz képest, hogy horrorfilmnek volt titulálva, én végigvihogtam az egészet (pont ezért nagyon rossz kritikát kapott). A Csapatleépítés című filmre hasonlított nagyon. Ott is inkább poénosak voltak a horrorjelenetek és itt is. A vége meg hát mindent vitt. Nem gondoltam volna, hogy egy vérengző mackóval tarkított mozi ennyire fog tetszeni. Az előzetes megtekinthető ITT. Ebből az előzetesből nem igazán derül ki , hogy vicces a film, pedig az. De ezt sikerült nekik tényleg ijesztőre megcsinálni.

Bebe karaktere a legütősebb, a beszólásain egyenesen fetrengtem. Ő a sötétség királynője többek között... :) (nem mondok többet, mert akkor nem lenne poén a film vége.)

Akinek tetszett a Csapatleépítés, az mindenképpen nézze meg ezt is.

El vagyok keseredve

De tényleg. Elkeserítő, ahogy néhány ember a társait (főleg munkatársait) kezeli. Milyen jogon bánik valaki a másikkal úgy, mintha ő lenne a főnök, amikor nem is az, hanem egyenjogú a másikkal, ugyanaz a beosztásuk.

Hihetetlen milyen vastag bőr van némelyek képén. Nem is tudom minek képzeli magát. Az ilyenek úgy fel tudnak idegesíteni. Ha meg netalán vagyok olyan pofátlan dög, hogy vissza merek neki szólni, akkor persze én vagyok a kis bunkó, és azonnal rohan beárulni a főnöknek.

Ráadásul ők azok az alkalmazottak, akik be vannak betonozva a helyükre, és senki és semmi nem tudja őket onnan kirobbantani.

Másoknál is vannak ilyenek vagy csak én vagyok az a "szerencsés", aki kifogott egyet?

Sokan azzal magyarázzák, hogy ilyen a stílusa. Erről az a véleményem, hogy ilyen stílussal lehet, hogy nem kellene emberek közé mennie. Velem akkor se beszéljen úgy, mintha az alkalmazottja lennék, mert egyrészt nem vagyok az, másrészt, meg nem tettem ellen eddig semmi rosszat. Tényleg jókislány voltam, mindig illedelmesen elszámoltam 10-ig, és nem szóltam vissza. Nem igazán vagyok ilyen típus, csak ha nagyon muszáj nem vagyunk egy korosztály. Jóval idősebb nálam.

Lehet, hogy rosszul csinálom, mert el kellene felejtenem az ilyeneket, és nem agyalni ennyit a dolgon. Ilyenek és kész...

Egy kis változtatás

Amint láthattátok a legtöbb könyves bejegyzésem eltűnt a blogról. Ennek az az oka, hogy átpakoltam őket egy másik blogra.
Ugyanis úgy döntöttem, hogy kettészedem a blogomat. Ez azt jelenti, hogy lesz egy személyes (ez, amit most olvastok) , és lesz egy másik, ami kizárólag a könyvekről szól.
Itt továbbra is a hétköznapi dolgaimat kísérhetitek figyelemmel, néha egy kis zenével filmmel megspékelve, mint eddig. Tényleg csak annyi a változás, hogy a könyvajánlók a másik blogon lesznek. Persze ott is szívesen várom a véleményeteket.
Ja egyébként az új blog ITT érhető el, vagy oldalt az "Ahová érdemes lehet benézni" menüpontban Könyves blogom cím alatt.

Végre visszaköltöztem...

Hát igen. Most már végre a régi - új szobámban vagyok és onnan írok. El sem hiszem. Bár még csak az alapdolgok (értsd: szekrények, íróasztal, ágy) kaptak helyet, ez már haladás. Már tegnap éjjel is a szobában aludtam, de egy kicsit kempingeztem a szoba közepén a földön. :) Egyszerűen már megőrjítettek az órák a kattogásukkal a nappaliban, annyira, hogy még az üres szobában a földön is jobban tudtam aludni.
Mindegy. Ma lesz itt az első hivatalos éjszakám, ezúttal már az ágyikómban. :) Aztán lassan feltöltöm a szekrényeket is, mert még üresen tátonganak.
Úgy egészében azonban nagyon jó lett. Imádom. Kicsit még furcsa, reflexből sok mindent a régi helyen keresek, és mikor odaérek, akkor jövök rá, hogy már nem úgy van. Meg kell szoknom. De a jót hamar megszokja az ember. :)

Álmok világa

Tudni kell rólam, hogy nagyon - nagyon sokszor álmodom éjjelente. Egy héten 4-5 alkalommal biztos. Legalábbis ennyire emlékszem. Ez azért érdekes, mert ezzel egyedül vagyok a családban. A többiek csak nagyon ritkán tudják feleleveníteni az álmaikat (összehasonlításképpen: félévente 1-2 alkalommal)
Egy időben sokat foglalkoztam az álmaim elemzésével is, de mivel nem igazán jutottam egyről a kettőre, így abbahagytam.
De azért időről időre felszínre tör bennem az a természetes kíváncsiság, vajon mit is jelenthetnek.
Amikor elemeztem őket, akkor csakis a modern kori elemzés alapján, véletlenül sem a Krúdy - féle könyv segítségével. De még így sem mindig jöttem rá mit is akarnak közölni.
Azért jutott most eszembe erről írni, mert kb. 3 hónapja észrevettem valamit. Az álmaim 80%-ában szerepel egy bizonyos személy. Tényleg nagyon sokszor álmodom vele (tegnap éjjel is). Van, amikor főszereplő, van amikor mellékszereplő és van amikor csak "ott van", de nem jut igazán szerephez.
A kiléte nem tudom mennyire lehet fontos. Az azonban biztos, hogy lassan 9 éve nem beszéltem vele, ha láttam is, akkor is csak én őt, ő engem nem látott. Annyit még, hogy ismerem az illetőt, 10 évvel ezelőtt jóban voltunk. De akkor megszakadt a kapcsolat, azóta emailt is csak egyszer váltottunk(kb 1,5 éve).
Ez azért annyira fura, mert még soha nem volt ilyen sűrűn visszatérő, mondhatni állandó szereplője az álmaimnak.
Őszintén szólva már nagyon sokat agyaltam azon, hogy mi lehet az üzenete. Talán fel kellene vennem vele a kapcsolatot? Vagy netalán valami előre megírt feladatom lenne vele kapcsolatban?
Azzal azonban mégsem hívhatom fel, hogy: "Helló, hónapok óta szerepelsz az álmaimban , nem tudod, hogy miért?" Elég hülyén venné ki magát a dolog.... nem?
Mégis a végére kellene valahogy járnom a dolognak, mert egyre sűrűbben tér vissza az álmaimba az idő előrehaladtával. És frusztrál, hogy nem tudom a miértjét...