A szokás hatalma

Gondolom sokan vagyunk úgy, hogy néha észrevesszük, a szokások mennyire uralják mindennapjainkat.  Azért csak néha, mert egy idő után már automatikussá válnak, és fel sem tűnik, hogy minden nap ugyanaz csináljuk ugyanabban a sorrendben.

Viszont mikor kisebb időre félretesszük őket, mert más a napirendünk mondjuk szabadság alatt, mint mikor dolgozni járunk, akkor jön ki igazán a hiányuk.

Ma esett meg velem ez az apró érdekesség, ami jól mutatja, hogy ha valami kimarad, mennyire érzékeljük annak hiányát, még akkor is, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy kihagytunk egy vagy esetemben több mozzanatot.

Mikor elindulok reggelente vagy csak úgy valahová a nap folyamán, általában igyekszem ugyanúgy csinálni mindent, hogy tuti nem maradjon ki semmi. Értem ez alatt pl. felöltözés (na jó, az még soha nem maradt ki, bár , ha belegondolok, volt már olyan eset, hogy papucsban indultam útnak...), sminkelés, ékszerek, kiegészítők felvétele stb.

Ma is elindultam, már a táskám és a kulcsom is a kezemben volt és a lépcső tetején álltam startra készen. Akkor ébredt fel bennem az az érzés, tudjátok, az a hiányérzet, hogy valami kimaradt. Akkor rájöttem, hogy elfelejtettem a kutyának felmarkolni kutyakekszet. Ugyanis az elmenetel nálunk úgy zajlik, hogy vinnem kell neki nasit, mert addig nem enged el. Ő ad nekem puszit, meg pacsit, kap érte cserébe kutyanasit, és akkor én is megyek a dolgomra szabadon, meg ő is. Egyszer mentem el úgy valahová, hogy nem kapott tőlem semmit.... hát mondanom sem kell, hogy egész nap lelkiismeret furdalásom volt. Olyan szemeket meresztett rám, hogy a Csizmás Kandúr a nagy szemeivel csak jelenthetett neki.

Na, de vissza a szokásokhoz. Szóval mikor felmarkoltam a kutyának valót, még mindig nem múlt el a hiányérzetem. Valami nagyon zavart, mintha még legalább 3-4 szatyor hiányozna a kezemből vagy nem is tudom, de mivel sietnem kellett, nem volt időm gondolkozni azon, hogy vajon mit is felejthettem ki napi rutinjaim sorából. Engem meg különösen zavar, ha valami kimarad, köszönhetően szűz csillagjegyemnek, vannak dolgok, amikhez cseppet megszállott módon ragaszkodom, és a reggeli rutin is ide tartozik. Ez is megérne egy misét, de most nem ez a téma.

Szóval nem volt időm agyalni azon, hogy mit is felejtettem el, így útnak indultam. Hazafelé, mikor csörgött a telefonom, és benyúltam érte a táskámba, akkor vettem észre hogy nincs a kezemen gyűrű. Azokat is elfelejtettem felvenni. Azonban még mindig nem volt teljes a kép, még mindig hiányérzetem volt. De mire a kapuba értem , rájöttem, hogy elfelejtettem magamra illatanyagot spriccelni, és ez zavart a leginkább. Annyira a részem már a parfüm, hogy az hihetetlen és ma reggel azt is sikerült lehagynom magamról. Na igen, ez az, amikor az ember kiesik a megszokott ritmusból. 

Végiggondoltam, hogy mennyi szokást sikerült kialakítanom a nap folyamán, és meg kell mondjam, hogy nagyon sokat. Jó, persze, nem mindet én alakítottam, mert vannak közte olyanok, amik az egész családra vonatkoznak, de akkor is. Szinte minden tevékenységemhez kapcsolódik valami. Van közte jó is, meg rossz is, de jól is van ez így, amíg egyensúlyban van a kettő.

Hangulat: kellemes
Ital: citromos ásványvíz
Zene: Colbie Caillat - We Both Know ft. Gavin DeGraw ( A Safe Haven c. film betétdala. Imádom azt a filmet )