Elég sokat kattogok mostanában a jövőn, kicsit ilyen megcsömörlött, megfeneklett állapotban vagyok, ez azt hiszem jól látszott az utóbbi bejegyezéseimen is.
Elég érdekesen alakul a helyzet a munkahelyemen, ezért az utóbbi hetekben az átlagnál és egészségesnél jóval többször fordult meg bennem a munkahely, sőt a foglalkozás váltásának gondolata.
Alapból nem árt ha az ember több lábon áll ezért elkezdtem nézelődni, hogy a diplomám mellé, ha esetleg váltásra kerülne a sor, milyen szakképesítést is szerethetnék, amiből meg is lehet esetleg élni.
Tekintve a könyvek iránti szeretetemet és a kiadós munkámat, jó lenne egy szerkesztői képesítést szerezni és egy könyvkiadónál, akár a mostaninál elhelyezkedni teljes állásban. De teljesen más irányban is elkezdtem nézelődni.
Muszáj, mert a helyzet kissé kilátástalan, semmi változás nem látszik közeledni. Azon jár jelenleg az agyam, hogy hol van az a pont, amíg képes vagyok ezt húzni? Hol van az a pont, ahol azt mondom, hogy most volt elég, és leteszem az asztalra a felmondásomat? Nagyon sok mindent kell mérlegelne, ráadásul én hajlamos vagyok arra, hogy kétszázszor körbejárom a témát , mielőtt meghozom a döntést. Azonban sajnos az a helyzet, hogy nem vagyok hajlandó az idegeimet meg
úgy mellesleg a magánéletemet feláldozni a munkám miatt. Egyszerűen nem! Van olyan helyzet, amikor muszáj kicsit önzőnek lenni, és nem mások érdekeit kell előtérbe helyezni, amire szintén gyakran hajlamos vagyok. Most van az az idő, hogy a saját magam érdekeit kell figyelnem és ennek megfelelően kell cselekednem.
Ennek ellenére nagyon nehéz megtenni, mert mi van ha nem sikerül a váltás? Mi van, ha nem jön be? Mit csinálok? Persze tudom, hogy ez sajnos benne van a pakliban, kiszámított kockázat, de akkor is borzalmas érzés. Viszont tényleg szükséges, mert a környezetem is sajnos érzékeli hónapok óta, hogy egyszerűen hozzám szólni nem lehet, pattanásig feszültek az idegeim, rosszkedvű vagyok. Az meg a másik fele, hogy bent a munkahelyen is érzem, hogy fásult vagyok, és sokkal nehezebben megy minden, mert egyszerűen nem érzek magamban sem kedvet, sem energiát hozzá.
Nincs ezen mit szépíteni, tipikus esete a kiégésnek. Ennyi.
Kedv: nagyon rossz, lehangolt, elkeseredett
Zene: Rachel Platten: Fight Song
Ital: Trópusi gyümölcsös tea
Muszáj, mert a helyzet kissé kilátástalan, semmi változás nem látszik közeledni. Azon jár jelenleg az agyam, hogy hol van az a pont, amíg képes vagyok ezt húzni? Hol van az a pont, ahol azt mondom, hogy most volt elég, és leteszem az asztalra a felmondásomat? Nagyon sok mindent kell mérlegelne, ráadásul én hajlamos vagyok arra, hogy kétszázszor körbejárom a témát , mielőtt meghozom a döntést. Azonban sajnos az a helyzet, hogy nem vagyok hajlandó az idegeimet meg
úgy mellesleg a magánéletemet feláldozni a munkám miatt. Egyszerűen nem! Van olyan helyzet, amikor muszáj kicsit önzőnek lenni, és nem mások érdekeit kell előtérbe helyezni, amire szintén gyakran hajlamos vagyok. Most van az az idő, hogy a saját magam érdekeit kell figyelnem és ennek megfelelően kell cselekednem.
Ennek ellenére nagyon nehéz megtenni, mert mi van ha nem sikerül a váltás? Mi van, ha nem jön be? Mit csinálok? Persze tudom, hogy ez sajnos benne van a pakliban, kiszámított kockázat, de akkor is borzalmas érzés. Viszont tényleg szükséges, mert a környezetem is sajnos érzékeli hónapok óta, hogy egyszerűen hozzám szólni nem lehet, pattanásig feszültek az idegeim, rosszkedvű vagyok. Az meg a másik fele, hogy bent a munkahelyen is érzem, hogy fásult vagyok, és sokkal nehezebben megy minden, mert egyszerűen nem érzek magamban sem kedvet, sem energiát hozzá.
Nincs ezen mit szépíteni, tipikus esete a kiégésnek. Ennyi.
Kedv: nagyon rossz, lehangolt, elkeseredett
Zene: Rachel Platten: Fight Song
Ital: Trópusi gyümölcsös tea
