Az én új drágaságom

Még színben is ilyen az én kis drágaságom :)

A Jézuska nagyon előrelátó volt, vagy csak megelégelte, hogy a kora hajnalokon nem bírom kinyitni a szemem, amikor dolgozni kéne menni, úgyhogy meglepett egy csodálatos Dolce Gusto kávéfőzővel. Ilyen kis ufo vagy sokak szerint pingvin alakkal rendelkező gyönyörűség került a karmaim közé. De értéke nem a külsejében, hanem kávékészítő tehetségében rejlik, ugyanis isteni kávét készít, legyen szó egy bivalyerős eszpresszóról vagy egy habos forró csokiról.

Ma voltunk vásárolgatni, és vettem belevaló kapszulát, Latte Macchiato vaníliásat, és hát mit mondjak, azt hiszem megtaláltam az igazit. 

Nem vagyok oda a baromi erős feketékért, csak akkor iszom olyat, ha nagyon muszáj, inkább hosszú kávé párti vagyok, egy jó cappuccinoval bármikor le lehet veni a lábamról, de egy latteval méginkább. Szóval most a vaníliás latte személyében tökéletes partnerre találtam. Egyszerűen isteni az aromája, és őszintén?

Alig várom, hogy újra kávét főzhessek, imádok a készülékkel szöszögni. El is neveztem a drágát jeges kinézete miatt Kiminek, a Jégember után szabadon. Ne kérdezzétek honnan hoztam össze ezt az asszociációt, fogalmam nincs, az ebédnél elfogyasztott boros kóla is valószínűleg segített a kivitelezésben (ebből is látszik mennyire jól bírom az alkoholt...).

Széljegyzet: Egyébként a mai vásárolgatás folyamán meg kellett állapítanom a tényt, hogy az Auchanban nagyon cuki kis rendőr bácsik sétálgatnak fel s alá, úgyhogy többször fogok ezentúl odajárni vásárolni... Alapból az egyenruha sokat dob egy pasin, de ha még az arca is olyan hozzá, hogy nem tudsz mást tenni csak sóhajtozni... Sok nő álmának netovábbja. Nem vagyok oda az egyenruhásokért csak a katonákért, de el kell ismerni, de ezek ketten ott voltak a szeren.

És ha már itt vagyok, és az ajándékokról beszéltem, megmutatom a karácsonyfáinkat. Igen, nálunk kettő van, mert egy kisebb van az én szobámban, ez mű, és mivel karácsony nincs élő fenyő nélkül, így a nappaliban áll egy élő fenyő is.

Csak szerettem volna megmutatni, ugyanis a blogger mostanában sztrájkol elég erőteljesen, ami a képek kezelését illeti, és valamiért csak fekve volt hajlandó feltenni a képeket, az álló képeket nem tolerálja...

Mindegy, azért ezt az egyet sikerült felküzdeni. Ez a nappaliban álló karácsonyfa egy részlete, ami azért különleges, mert a horgolt díszt Szaniktól kaptam karácsonyra (Nagyon köszönöm Neked, gyönyörű lett, és nagy örömet szereztél vele. Előkelő helyet kapott a fán, és az ismerősök közül eddig mindenki megcsodálta! :)) )

Szóval, mivel a blogger akadékoskodik így nem nagyon tudok karácsonyfás képeket feltenni, Illetve, de egy még van, amit remélhetőleg gond nélkül meg fogok tudni mutatni. Ez is karácsonyi, hiszen azt mutatja, hogy nálunk még a kutya is kapott ajándékot :)) Ennek az a története, hogy van egy kis mopsz barátja a drágámnak, akivel a kerítésnél játszanak minden nap, és ez a kis plüss az ő mása. Látszik, mennyire szereti :)))

Ha sikerül együttműködésre bírnom a blogger kezelőfelületét, akkor majd megmutatom a fáinkat teljes csodájukban is. Addig is legyetek jók, és pihenjetek! :)

Hangulat: vidám a ködös, nyálkás idő ellenére
Ital: Vaníliás Latte Macchiato (Kimi által főzve természetesen)
Zene: Jeff Gutt - Creep (eredetileg Radiohead az előadó) - csak mert tényleg szerelmes vagyok a hangjába :)

Kis karácsony, volt karácsony, nincs karácsony...

Hát igen. Az ünnep utolsó napja van már. Álljon meg a nászmenet! Hiszen csak most volt 24-e. Hihetetlen. Szinte megint átsiklottunk az ünnep felett.

Komolyan nem tudom, hogy jövőre mit kéne bevetnem annak érdekében, hogy legalább egy kis karácsonyi hangulatom legyen, de valahogy idén is lekéste a csatlakozást valahol az a bizonyos hangulat. Mondjuk az sem segített, hogy baromi meleg van (amitől fájt a fejem folyamatosan) és hét ágra sütött a nap. Tegnap kimentem a kertbe a kutyához, és elkapott egy érzés, de nem karácsonyi, hanem teljesen tavaszi. Igen, jól hallottátok. Langyos idő, szikrázó napsütés, azért erről sok embernek a tavasz jut eszébe, ahogyan nekem is, ami így december végén elég röhejes. Ahogyan már az előző posztomban is fejtegettem nem a nyúlnak kell a szánkó, bár lassan nagyon úgy néz ki, hogy arrafelé haladunk. Olyanok leszünk mint az USA egyes részein, rövidnadrágban fogunk karácsonyozni. Komolyan mondom, ez az utóbbi évek egyik toplistás rémálma nálam.

Hol van gyermekkorom kedves tele, mikor  kétévesen a fejem búbjáig érő hóban szaladgáltam (ami enyhe túlzás, de értitek)? Havat akarok, de nagyon.

Azt, hogy ha kilépek este tízkor a kertbe vagy az utcára és minden bevilágít a hó, minden nyugodt és csendes, mert a város zaját letompítja a csodálatos fehér lepel, amit annyira imádok. Ilyenkor valahogy mindig nagyon boldognak és erősnek érzem magam. De egy kicsit a gyerek is előbújik belőlem, mert általában az az eső dolgom, hogy kinézek egy sima területet és hóangyalkát kezdek gyártani, amit utána a kutya örömmel és vigyorogva rombol szét.
Ez természetesen megtorlást kíván és óriási hócsata bontakozik ki...

Örülök én annak is, ha januárban vagy februárban esik, de valahogy ez nekem nagyon hiányzik a karácsonyhoz. Tudom, hogy a statisztikák szerint 7 karácsonyból 1 fehér, de akkor legalább legyen hideg és borús, hogy ne azt az érzetet keltse bennem a napsütés, hogy mehetek virágot szaglászni a kertbe.

Jajj, de nyafogósra sikerült ez a helyzetjelentés. Megpróbálok szépíteni. Tényleg nincs ám okom ezen kívül panaszra, mert nagyon jól esik a lelkemnek ez a nyugodt, stressz -, és rohanásmentes karácsony. Végre olvashatok kedvemre, nem kell 2 oldalanként letennem az aktuális könyvemet, mert valami közbejött, netán elaludtam felette, mert annyira ki vagyok merülve. Imádom a fényeket a karácsonyfán, ahogy visszatükröződik a szoba dekorációjáról. Imádom a gesztenyepürét habbal, ez a karácsony csúcspontja, de tényleg!
Az ajándékokról már nem is beszélve. Idén egy csodakávéfőzőt hozott a Jézuska, és imádom, hogy egy gombnyomásra kávézókban kapható kávét tudok magamnak produkálni legyen szó Capuccinoról, eszpresszóról vagy Latteról, vagy fincsi, gőzölgő, habos forró csokiról. :))
Szóval mondhatni teljes az öröm.
Remélem nektek is jól telik a karácsony és eddig is jól telt. Utólag is Boldog Karácsonyt!

Hangulat: nyugodt
Ital: latte
Zene: Jeff Gutt - O Holy Night (XFactor USA) - nagy kedvencem :) egyszerűen szerelmes vagyok a hangjába

Mindjárt itt az év vége

Félelmetes, hogy mennyire szalad az idő. Szinte még csak most volt szeptember, amit az is jól mutat, hogy a legutolsó posztomban épp a nyáridéző képeimet pakolgattam fel. Hihetetlen. Kettőt pislant az ember és már december közepe. Ezen a ponton kapunk a fejünkhöz, hogy "Úristen, még nem vettem senkinek semmit" és kezdődik az idegbaj, amikor pont, hogy a nyugalomról a pihenésről és a családról kellene szólnia az ünnepnek.

Ennek ellenére én is érzem magamon, hogy minél közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez, annál idegesebb, ingerültebb vagyok. Hiába vagyok tisztába azzal, hogy nem így kellene lennie, egyszerűen a rohanás és a hihetetlen mennyiségű tennivaló a munkahelyen kihozza belőlem.Itthon nem is annyira érzem, mert ma mindent (na jó, egy - két kivétellel) megvettem, amit akartam, úgyhogy ez a stresszforrás már kihúzva a listáról, de sajnos maradt még elég.

Érdekes, hogy bent az oviban is ilyenkor pörög fel minden, mindennek most van a határideje, és akkor még vegyük bele, hogy a gyerkőcök közt sem kéne idegbetegnek mutatkozni, szóval nagy a nyomás.

De nincs mit tenni, csinálni kell a dolgunkat és közben lazítani, amikor csak tudunk.

Egyébként nem tudom ki hogy  van vele, de ez a sokáig tartó meleg ősz teljesen megzavarta az időérékemet, és emiatt a karácsonyi hangulatom csúnyán késében van. Hiába van feldíszítve minden a környezetemben, olyan mintha semmi nem lenne. Azért remélem karira beesik, mert nem lenne jó megint átsiklani az ünnepek felett. Szeretnék most egy olyan igazi karácsonyt, minden érzésével együtt, amihez az sem ártana, ha esne egy kicsit a hó, legalább mutatóba. Nem a nyúlnak kell szánkón érkeznie, hanem a Mikulásnak meg a Jézuskának vagy Angyalkának, azonban ezzel a kijelentéssel úgy látszik nincs igazán tisztában az időjárás. Valaki igazán felvilágosíthatná.

De azért a nagy káosz közepén büszke is vagyok magamra, mert sikerült nem elfelejtenem időben megírni a karácsonyi képeslapokat. Remélem időben el is érnek a drága (szó szerint és átvitt értelemben is) posta által a címzettekhez.

Hangulat: fejfájós (melegfront van)

Ital: Sir Morton fekete tea

Zene: Kelly Clarkson: Underneath the Tree ( hangolódás az ünnepre)

Fotós kihívás

Még a nyár elején Niki hirdetett meg egy fotós kihívást a blogján, amibe én is lelkesedéssel vetettem bele magam, hiszem jó alkalomnak bizonyult arra, hogy megismerkedjek az új masinámmal, és megállapítottam, hogy sokat megtudtunk egymásról.

Sajnos bizonyos körülmények nem adtak alkalmat arra, hogy sokat fotózzak, de azért sikerült egy - két egészen jó képet összehozni. Egy biztos, díjnyertes fotós nem lesz belőlem, de arra, hogy általuk felidézzem az emlékeket, tökéletesek.

Nem is igazán emlékeket, mint inkább pillanatokat örökítettem meg, de mindenesetre előhozzák a nyári hangulatomat. :)

Hangulat: vidám
Ital: kávé ( a változatosság kedvéért...)
Zene: Ellie Goulding - Burn

Emlékek és illatok

Bizonyított tény, hogy szaglásunk és ezáltal az illatok és a szagok kapcsolatban állnak emlékeinkkel, mi több, talán a legintenzívebb emlékelőcsalógató lehet egy - egy illat.

Kinek ne jutott volna eszébe a narancsról vagy a fahéjról a karácsony, vagy a gyurma szagáról az óvoda vagy az alsó tagozat. Ám igaz ez jóval specifikusabb, kevésbé általános, ám annál személyesebb emlékekre is. Például egy számunkra szeretett személy parfümjére emlékeztető illat előhozza az iránta érzett érzelmeinket, de ugyanúgy igaz ez negatív irányba is.

Akár több 10 évre ( volt már példa 80 éves intervallumra is) visszamenőleg előhúzza az emlékeket. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az illat által keltett ingerek szűrő nélkül jutnak el az egyes számú, legősibb agyideg segítségével az agytörzsnek abba a részébe, ahol az érzelmek, a szerelem és a hosszú távú emlékezet helyezkednek el.

És hogy mégis ez hogy jutott eszembe? Egyszerűen úgy, hogy nekem is volt ma egy ilyen élményem. Az így felidéződő emlékek állítólag életünk első 10 évéből származnak. Nekem pont nem ebből az időszakból jött elő, de fene bánja, mert kellemes volt.

Az első szerelem, még akkor is, ha plátói, mindig emlékezetes marad, mindig speciális helyet foglal el emlékeinkben és tulajdonképpen szívünkben is. Gyakran sok év múlva is tisztán fel tudjuk idézni a részleteit. Ha mégsem, akkor segítenek az illatok.

Ma elmentem egy férfi ember mellett, akinek nagyon jó illata volt. Amint megéreztem az illatot, rögtön megrohantak az emlékek, mert első kiszemeltem pontosan ugyanazt az illatot használta, amit az úriember. Hirtelen minden előjött, eszembe jutottak a legszebb percek, és a legrosszabbak is, de mégis az emlék vagyis az illat által keltett érzés volt a legkellemesebb az egészben. 

Ez az az illat, amit álmomban is felismernék, kívülről fújom a márkáját.

Szóval érdekes hely az agyunk, hogy ilyen dolgokra is képes, kimondotta szeretem ezt a tulajdonságát. :)

Gyász

Valakit elveszíteni mindig nagyon nehéz. Főleg, ha az az illető közel állt az emberhez. Még akkor is nehéz, hogyha nem meglepetésszerű, hanem előre lehetett már tudni. Bármennyire is úgy tűnik, ez egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet, egy cseppet sem teszi fájdalommentesebbé az elengedés folyamatát.

Először még nem is fogjuk fel, értetlenül állunk a hírek előtt, mintha lehetetlen lenne az, amit hallottunk, holott mélyen belül teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy valóban megtörtént.

A gyász mindenkinél egyéni, legalábbis időtartamban biztos.

Valahogy az egész folyamatot a temetés teszi egészen valóssá, de valahogy szürreális is egy kicsit az egész szertartás. Odamész, és nézed az ravatalozóban az urnát, és próbálod tudatosítani magadban, hogy egy olyan hús vér ember hamvai vannak benne, aki saját véred, akivel játszottál, beszélgettél, akinek ott voltál az esküvőjén koszorúslányként, akinek a gyermekére sokszor vigyáztál. És mégis olyan lehetetlennek tűnik, mintha egy vicc lenne az egész. Ezt támasztja alá az is, hogy amíg várakoztok a szertartás kezdetére, olyan emberek jönnek oda hozzád részvétet nyilvánítani, akiket 3 éves korod óta nem láttál, és egyáltalán nem emlékszel rájuk, vagy olyanok, akiket egyáltalán nem ismersz. Igen, részvétet nyilvánítanak neked, udvariasan fogadod szavaikat, de valahogy csak még üresebb leszel tőle. Aztán mikor megérkeznek azok, akiket ismersz, és látod, hogy könnyes szemmel jönnek feléd, ott benned is eltörik valami.

De maga a szertartás még mindig szürreális. Unplugged popmelódiák szólnak vokál nélkül, ami baromira nem illik sem a helyzethez, sem a helyhez. Kötve hiszem, hogy nem lehetett volna alkalmasabb zenei aláfestést találni. Abba, Ebony and Ivory, szép, és jó, van mondanivalójuk, de nem a temetőbe való. Konkrétan, amikor az Abba I have a dream c. száma ment rögtön az ugrott be, hogy a Mamma Mia betétdala volt. Nem épp helyénvaló gondolat, de egyszerűen nem lehetett másra gondolni.

Aztán mikor a pap megjelenik, és elkezd beszélni, úgy érzed, mintha valahonnan kívülről hallgatnád, nem is igazán tudatosulnak benned a szavai, csak akkor mikor az elhunyt életét ismerteti röviden, és akkor kezd valósság válni az egész, vagy mikor felsorolja, hogy ki búcsúzik, és meghallod a neved.

De úgy igazán csak a sírnál tudatosul. Mikor beleteszik az urnát és rácsukják a sír tetejét. Érzed, hogy ott egy pillanatig vége mindennek és elkezdenek hullani a könnyeid, mert ez már sok. És végleges. És ránézel az élete elején lévő unokaöcsédre, akinek szintén könnyes az arca, de látszik rajta, hogy ugyanolyan sokkban van, mint te. Te a nővéredet vesztetted el, ő az édesanyját. És ez összeköt benneteket, még akkor is, ha nem tartjátok egymással a kapcsolatot.

Utána vendégség meg minden, nincs idő gondolkodni, de miután a vendégsereg szétszéled délután, este leülepszik.

Ekkor jöttem rá, hogy mi volt a bajom az egésszel. Nem kellene ennek ilyen puccos felhajtásnak lennie, főleg, hogy a háromnegyede csak jópofizás. 

Az, hogy még szinte a sír tetejét vissza se tették, a volt anyós már a sír fotózta, az egyszerűen röhejes. Értem én, hogy meg akarja mutogatni, de hát azért mindennek van határa. Legkevésbé arra volt szükségem, hogy ezt lássam.

Egy tanulsága azért mégis volt az egésznek, azon kívül, hogy talán magamban sikerült feldolgoznom és lassan majd sikerül így már lezárnom a folyamatot. Még pedig az, hogy a volt sógorom még húsz év elmúltával is ugyanazt a büdös kölnit vagy arcszeszt használja, amit eddig. Van, ami soha nem változik...

A szokás hatalma

Gondolom sokan vagyunk úgy, hogy néha észrevesszük, a szokások mennyire uralják mindennapjainkat.  Azért csak néha, mert egy idő után már automatikussá válnak, és fel sem tűnik, hogy minden nap ugyanaz csináljuk ugyanabban a sorrendben.

Viszont mikor kisebb időre félretesszük őket, mert más a napirendünk mondjuk szabadság alatt, mint mikor dolgozni járunk, akkor jön ki igazán a hiányuk.

Ma esett meg velem ez az apró érdekesség, ami jól mutatja, hogy ha valami kimarad, mennyire érzékeljük annak hiányát, még akkor is, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy kihagytunk egy vagy esetemben több mozzanatot.

Mikor elindulok reggelente vagy csak úgy valahová a nap folyamán, általában igyekszem ugyanúgy csinálni mindent, hogy tuti nem maradjon ki semmi. Értem ez alatt pl. felöltözés (na jó, az még soha nem maradt ki, bár , ha belegondolok, volt már olyan eset, hogy papucsban indultam útnak...), sminkelés, ékszerek, kiegészítők felvétele stb.

Ma is elindultam, már a táskám és a kulcsom is a kezemben volt és a lépcső tetején álltam startra készen. Akkor ébredt fel bennem az az érzés, tudjátok, az a hiányérzet, hogy valami kimaradt. Akkor rájöttem, hogy elfelejtettem a kutyának felmarkolni kutyakekszet. Ugyanis az elmenetel nálunk úgy zajlik, hogy vinnem kell neki nasit, mert addig nem enged el. Ő ad nekem puszit, meg pacsit, kap érte cserébe kutyanasit, és akkor én is megyek a dolgomra szabadon, meg ő is. Egyszer mentem el úgy valahová, hogy nem kapott tőlem semmit.... hát mondanom sem kell, hogy egész nap lelkiismeret furdalásom volt. Olyan szemeket meresztett rám, hogy a Csizmás Kandúr a nagy szemeivel csak jelenthetett neki.

Na, de vissza a szokásokhoz. Szóval mikor felmarkoltam a kutyának valót, még mindig nem múlt el a hiányérzetem. Valami nagyon zavart, mintha még legalább 3-4 szatyor hiányozna a kezemből vagy nem is tudom, de mivel sietnem kellett, nem volt időm gondolkozni azon, hogy vajon mit is felejthettem ki napi rutinjaim sorából. Engem meg különösen zavar, ha valami kimarad, köszönhetően szűz csillagjegyemnek, vannak dolgok, amikhez cseppet megszállott módon ragaszkodom, és a reggeli rutin is ide tartozik. Ez is megérne egy misét, de most nem ez a téma.

Szóval nem volt időm agyalni azon, hogy mit is felejtettem el, így útnak indultam. Hazafelé, mikor csörgött a telefonom, és benyúltam érte a táskámba, akkor vettem észre hogy nincs a kezemen gyűrű. Azokat is elfelejtettem felvenni. Azonban még mindig nem volt teljes a kép, még mindig hiányérzetem volt. De mire a kapuba értem , rájöttem, hogy elfelejtettem magamra illatanyagot spriccelni, és ez zavart a leginkább. Annyira a részem már a parfüm, hogy az hihetetlen és ma reggel azt is sikerült lehagynom magamról. Na igen, ez az, amikor az ember kiesik a megszokott ritmusból. 

Végiggondoltam, hogy mennyi szokást sikerült kialakítanom a nap folyamán, és meg kell mondjam, hogy nagyon sokat. Jó, persze, nem mindet én alakítottam, mert vannak közte olyanok, amik az egész családra vonatkoznak, de akkor is. Szinte minden tevékenységemhez kapcsolódik valami. Van közte jó is, meg rossz is, de jól is van ez így, amíg egyensúlyban van a kettő.

Hangulat: kellemes
Ital: citromos ásványvíz
Zene: Colbie Caillat - We Both Know ft. Gavin DeGraw ( A Safe Haven c. film betétdala. Imádom azt a filmet )

Újra nyeregben

A címben olvasható kifejezés egyáltalán nem a magabiztosságomat tükrözi, sőt nem is kezdtem el újra lovagolni- tekintve, hogy még soha nem is lovagoltam, kivéve hét éves koromban, de az kb 10 percig tartott -, hanem újra biciklire ültem.

Annak apropóján történt mindez, hogy kolléganőm minden nap bringával jár dolgozni, és mivel családlátogatásra kellett mennünk, és iszonyatosan szoros volt a tempó - rövid idő alatt kellett viszonylag nagy távolságokat áthidalnunk - így rábeszélt a bringázásra.

Igaza volt, mert tényleg gyorsabb volt, mint gyalog, de nem kicsit rettegtem tőle. Tudok biciklizni, de 10 éve nem ültem a járgányon. Akkor volt egy részleges bokaszalag szakadásom, ami után sokáig még a mászkálás sem vonzott, nem hogy bármilyen sport. Örültem, hogy meg tudtam állni a lábamon. Aztán, ahogy elkezdtem dolgozni, a kerekezés valahogy feledésbe merült egészen mostanáig.

Féltem, hogy nem fogok tudni elindulni vele, eldőlök stb. De az is bennem volt, hogy nem véletlenül mondogatják azt, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni, csak nem fogok amatőr módjára bukfencezni.

Háááát... csak majdnem. Az eleje, az első pár méter nagyon rossz volt. :) Nem tudtam egyenesben tartani a kormányt, kacsáztam én úgy, mintha nem is tudom mennyi alkoholt ittam volna előtte. Aztán egy 10 perc után már jobb volt, másnap meg már csak az éles kanyarokkal volt gondom. Mindenesetre ez annyira jó kis kaland volt, hogy úgy határoztam bizony előszedem a saját kétkerekűmet a padlás mélyéről, gatyába rázom és bizony gyakrabban fogom használni. Szegényre valószínűleg ráfér egy újrafestés (metál lilában gondolkodom), meg egy általános szerviz, de ezt leszámítva szerintem rendben lesz. Biciklizésre fel! Persze először csak a közelben, aztán majd folyamatosan emelem a távot.

Ezen kívül még egy szép kis fotómasinával is megajándékoztam magam évzáró örömére. Sajnos a régi digitális gépen elég régen bemondta az unalmast, így eddig csak a telefonnal garázdálkodtam, azonban hiába képes nagy felbontású képeket csinálni, mégsem ez az elsődleges funkciója, ami meg is látszott a minőségén. Viszont ezzel az új szépséggel már mindent fogok fotózgatni, igyekszem majd minden érdemleges pillanatot megörökíteni.:)

Hangulat: fáradt, de vidám

Ital: epres ásványvíz

Zene: James Arthur: Impossible

Elballagtunk...

Lezártunk négy szép évet. Illetve én csak egyet, mert én idén kerültem ebbe a csoportba, de annyira közel kerültek hozzám a gyerekek még így is, hogy el sem tudom képzelni, milyen lett volna, ha négy tanévet húzunk le együtt.

Az időjárás ránk ijesztett, mert fél órával a ballagás előtt még nagy erőkkel dörgött, és koromfekete fellegek gomolyogtak felettünk. De hála a sok drukkolásnak, meg szuggerálásnak (még a gyerkőcök is s felhőket nézték, hogy merre mennek) a végén még a napocska is ránk mosolygott.

A gyerekek nagyon ügyesek voltak, bár nyüzsiztek rendesen, érezték, hogy valami nagy mérföldkő ez az életükben, még akkor is, ha most még nem fogták fel igazán.

Volt lufieleresztés (ezt nagyon nagyon élvezték) meg minden jóság ami, egy ballagáshoz kell.

Beszélgettünk délelőtt a kolléganőkkel, hogy ki mennyire fog elérzékenyülni meg sírni. Mondták, hogy ők biztos nagyon fognak, mert hát hozzájuk nőttek stb. Én meg említettem, hogy tavaly sem sírtam, mert  annyira ideges voltam, hogy esélytelen volt.

Biztos voltam benne, hogy idén sem lesz ez másképp, hisz, most talán még idegesebb voltam, mint akkor.

Végigment a műsor és megúsztam sírás nélkül. Túlzottan el voltam foglalva azzal, hogy minden rendben menjen, mindenki ott álljon, ahol kell és akkor szólaljon meg, amikor kell. 

Egyszer csak azonban összetereltek minket óvónőket és dadus néniket, majd a búcsúzó nagycsoportosaink elkezdtek verset mondani. Na ezen a ponton volt végem és kezdtek el potyogni a könnyeim. Biztosan jól mutatok majd a videókon meg fényképeken, hogy épp küszködöm és próbálom megállni, hogy ne kezdjek el teljes erőbedobással zokogni.

Édesek voltak nagyon és gyönyörű ajándékot is kaptunk tőlük, egy fényképalbumot, aminek előkelő helyet kerestem a polcomon.

Fura a tudat, hogy már csak pár hétig leszünk együtt és utána majd mások foglalják el a helyüket. Legalábbis a csoportban. Mert a szívemben biztos, hogy nem.

Hangulat: szomorkás

Ital: gyümölcslé

Zene: Spice Girls: Goodbye (félelmetesen illik a hangulatomhoz) 

Tavasz, nyár meg egyebek

Tavasz van. Vagy nyár. Vagy nem is tudom, tekintve, hogy az időjárás úgy váltogatja sokszínű arcát, mint más a fehérneműjét.

Egyik nap bundabugyit húzunk a másik nap még egy lenge, ujjatlan felső is vastagnak minősül. Ma például elkelt a kiskabát a reggeli órákban, ennek ellenére az imént vette észre a tükör előtt elhaladva, hogy a délelőtti napon töltött röpke 4 órácska megtette a hatását és sikerült rákvörösre sülnöm. Fene gondolta, hogy 1) kisüt a nap, 2) annyira kisüt, hogy éget.

Mindegy. Legalább lesz színem. Az már megint más kérdés, hogy milyen. Sportversenyen voltunk az ovisokkal, azért voltam egész délelőtt napon. Nagyon kis ügyesek voltak, bezsebeltünk két bronzérmet meg egy negyedik helyet, amiért alaposan megölelgettem őket.Egyébként is kijárt nekik az ölelést meg a sok puszi, mert nagyon hősiesen küzdöttek!

Hazaérvén gondolkodtam azon, hogy mennyire fognak hiányozni. Egy év alatt is olyan nagyon közel kerültek hozzám, rossz lesz őket elengedni. Nem tudom, hogy hány csoportot kell még elbúcsúztatnom ahhoz, hogy ezt az érzést megszokjam. Valószínűleg ez mindig nehéz marad.

Egyébként lassan kitör majd a nyári szünet, ami nagyon rám fér már.

Addig is a Két pasi meg egy kicsi c. sorozattal relaxálok. Mostanában nagyon rákattantam. Esténként lazításként megnézek 1-2 részt, amiből sokszor 3-4 és néha 5 is lesz, de ez nehéz nap után kikapcsolódásnak tökéletes. Könnyed, vicces. Ennyi kell a nagy hajtás mellett. Pont tegnap este gondolkodtam azon, hogy április eleje óta nem volt egy leheletnyi szünet sem a pünkösdi hosszú hétvégét leszámítva, meló, program viszont volt bőségesen, minden hétre jutott  1-2, és akkor azt itthoni feladatokról még nem is beszéltem. De nem is akarok most.

Sikerült egy kis pénzt összespórolnom, amiből egy komolyabb fényképezőgépet szeretnék venni. Sajnos a régi digitálisom másfél éve bemondta az unalmast, azóta  a telefonommal garázdálkodom, de hát természetesen a közelébe sem érhet. 

Azonban annyi programon voltam mostanában, ahol jól jött volna, meg úgy egyébként is, hogy nem várhat tovább ez a dolog. 

Most már csak azt kell eldöntenem, hogy pontosan milyet szeretnék. Ötletek már vannak. Sőt már odáig is eljutottam, hogy lecsökkentettem a választási lehetőségeket kettőre.

Az egyik egy Nikon a másik meg Fujifilm. Nem tudom mi lesz, ami elbillenti majd a mérleg nyelvét az egyik felé.

Aztán ha sikerül megvennem, nagy tételben fogom gyártani a fényképeket a nyár folyamán. :)

De addig még vár rám egy pokoli hét a jövő héten egy gyereknappal meg egy ballagással és évzáróval. Szorítsatok,  hogy az égiek megkegyelmezzenek és ne mossa el az eső egyik eseményt sem.

Ital: Earl Grey tea
Hangulat: fáradt
Zene: Wisin & Yandel ft. Jennifer Lopez: Follow the Leader (mostanában nagyon bejönnek a pörgős, latinos hangzású dallamok)

Az élet apró örömei

Az élet apró örömei közé tartozik a látvány, ami tavasszal fogad a virágoskertben, mikor kilépek a lakás ajtaján. Az a temérdek szín és illat kényezteti majdnem minden érzékszervemet, a lelkemis beleértve. A levegő illata is egészen más, az ember hangulatáról már nem is beszélve.

Na ez az, aminek ez a nem is tudom milyen időjárás szépen keresztbe tett ezzel a hihetetlen mennyiségű hóval. Komolyan a két utolsó télen összesen nem volt annyi hó, mint az utóbbi 2-3 hétben, ami tekintve, hogy március utolsó hete és húsvét van, elég szomorú.

Ahogy észreveszem ez az emberek hangulatára is nagyon rányomja bélyegét, ahogyan az enyémre is. Sokkal nehezebben viselem, az előttem tornyosuló feladatokat és munkát, ha morcos vagyok. Márpedig teendőből van bőségesen itthon is és az oviban is, ezért is vagyok annyira eltűnve a blogról. Amikor történik valami , amiről írhatnék, egyszerűen vagy nincs idő géphez ülni, vagy mire idekerülök, addigra energiám meg kedvem nincs bejegyzést rittyenteni. pedig sok apróság történt , aminek igencsak örültem és szebbé tették a napjaimat, de így utólag nem sok értelmét látom már írni róluk.

De most egy testnek, léleknek is szóló szépségbejegyzést hoztam.

Bár ez annyira nem kötődik a szépséghez, maximum a boldogságomhoz, hogy végre sikerült vennem magamnak egy thermo bögrét, amire már nagyon - nagyon régóta áhítoztam.

Tudvalevő ugyanis, hogy a reggeli kávém nélkül nem élek. Nem iszom erős kávét, hanem ezt a 3 in 1-t, de azt szigorúan lassan kortyolgatva szoktam elfogyasztani. Na már most, mikor reggel 6-ra megyek dolgozni, nincs időm elnyalogatni szépen lassan, örülök, ha észhez tudok térni időben. Sietve meg utálom inni, arról nem is beszélve, hogy mivel forró, nem is tudom. Olyankor bent szoktam inni az oviban, mikor beérek, de ott meg annyira lassan tudom meginni, hogy dél lesz mire végzek a bögre kávémmal, akkor meg már tök hideg.

Persze a lassan kortyolgatás miatt a kávé kihűlésének veszélye itthon is fennáll, ezért vágytam már régóta egy ilyen kis helyeskére.

Két óra múlva még mindig forró benne a kávé (leteszteltem!) és cipelhetem magammal. Bár táskába nem lehet betenni, mert kifolyik a tartalma, de van fülecskéje. Mondjuk ez inkább télen praktikus, de sebaj. Jó lesz jövőre, meg most, amíg hideg van :)

A másik, amiről írni akartam, az már valóban a szépségápoláshoz tartozik. Mindenkinek van valami "mániája", valami amit gyűjtöget és ha elmegy vásárolni, akkor nem tudja megállni, hogy ne vegyen még egyet belőle, még akkor is ha már van otthon belőle vagy húsz. A könyvek mellett  (jóval több könyvem van, mint 20) a másik ilyen szenvedélyem a körömlakkok (meg a parfümök, de arról most nem lesz szó). Sajnos az utóbbi időben befürödtem a körömlakokkal. Nem tartósak, vagy csak én használom túl sokat a kezeimet, de hát ez utóbbi elkerülhetetlen. Szóval sokszor járok úgy, hogy hiába alapozó meg fedőréteg, este felkenem és reggelre már lepattogzik a széle, pedig álmomban elég kicsi az esélye, hogy a falat karmolászom.
Sok márkát kipróbáltam már és egy sem volt az igazi. Még talán a Moyra tartott a legtovább az összes közül. Az Avonnak nagyon jó színű lakkjai vannak, de nem tartanak semeddig. A többi márkát fel sem sorolom.
(Ha valakinek van valami jó tippje szóljon)
Kipróbáltam a gél lakkot, az egy hétig bírta, igaz, az alatt az egy hét alatt teljesen pattogzódásmentes volt, viszont rögtön 3 körmömről is lejött egyszerre az egy hét elteltével. Arról nem is beszélve, hogy nem fogok minden héten elrohangálni a manikűröshöz, hogy kilakkozza.
Úgyhogy maradnak a mezei lakkok, de kell valami tartósat találnom.
Régóta nyálcsorgatva nézegettem az amerikai szépségblogokat és az ott bemutatott lakkokat. Kedvencem az Essie és az Opi. Gyönyörű árnyalatok, és állítólag, tesztek alapján tartós. Csak az a baj, hogy több százezer kilométer választ el tőlük.
Mindenesetre, azért utánanéztem egy kicsit, és kiderült, hogy bizony már itthon is lehet kapni, aminek mondanom sem kell, hogy mennyire örültem. Igaz, kicsit húzós az ára, 1700 Ft körül van, de ha megnézzük, akkor megéri.
Kb. egy hétig bírja a lakk, ugyanúgy, mintha gél lakkot tetetek fel. Azonban, ha azt nézzük, hogy az egyszeri gél lakk 3000 ft körül van, én meg 1600 ft-ért magamnak viszonylag sokszor ki tudom festeni a körmeimet egy üvegből, akkor látszik, hogy visszajön az ára.
Az, hogy tényleg tart - e egy hétig igénybevétel mellett, nem tudom, de eltökélt vagyok, hogy kipróbálom.
Egyébként azt is felfedeztem, hogy Opi-t és Orly-t is lehet itthon kapni, úgyhogy örül a lelkem.

A két kedvenc árnyalatom:

Előnyben vannak a pasztell színek, de egy - két sötét árnyalatra is szemet vetettem.
Ha sikerül hozzájutnom, és kipróbáltam, mindenképpen beszámolok majd a tapasztalatokról.

Hangulat: a rossz idő ellenére derűs
Ital: mangó - lime ízű tea
Zene: Pink - Just Give Me a Reason

Újévi moziszemle

Igaz, újév igencsak elmúlt már, de sajnos csak most jutottam el addig, hogy írjak is. Az év eleje mindig elég sűrű a munkahelyen, most sem volt ez másképp. És ami a legszebb, hogy most májusig nincs megállás, folyamatos hajtás van.

De azért vannak olyan dolgok, amiért szívesen tartok/tartanék egy kis szünetet.

Ilyen például a mozi. Nagyon - nagyon rég voltam moziban, többnyire azért, mert olyan filmeket akartam megnézni, amire senki nem volt hajlandó eljönni velem.

Idén is lesz jó pár film, amire igencsak szívesen beülnék, kérdés, hogy lesz - e vállalkozó szellemű egyén, aki elkísér.

Persze, csak akkor, ha egyáltalán bemutatják az itthoni mozikban, ugyanis élből kettő van , aminél úgy tűnik, hogy a magyar mozik nem fogják játszani sok ember felháborodására, és várhatjuk a dvd-t, már ha lesz...

Na mindegy, azért megmutatom mik az esélyesek (nem kronológiai sorrendben, hanem inkább tetszési index alapján rangsorolva).

Első és legfontosabb A burok. Az egyik kedvenc könyvem adaptációja, több, mint 2 éve ígérgetik a filmet, de végre eljött az idő. Körülbelül tűkön ülve várom. Anyával is elolvastattam a könyvet, neki is nagyon tetszett, úgyhogy valószínűleg nem ússza meg, hogy elcibáljam és megnézzük együtt. Bemutató március 29, ha minden igaz.

A következő áldozatom Az éhezők viadala című film folytatása a Futótűz. Ez is könyves vonatkozású, és a Burokhoz hasonlóan nagyon szerettem a könyvet, úgyhogy ez is nézős. Ez majd csak novemberben jön, (nov 23.) úgyhogy trailerrel nem tudok szolgálni, de amint lesz, mindenképpen megmutatom majd. Addig megmutatom a plakátot, ami már önmagában is egy szépség.

Aztán van itt nekünk egy Warm Bodies című film, amiért iszonyatosan fáj a szívem, és nem vagyok vele egyedül. Sajnos úgy néz ki a mozikban nem lesz látható, pedig ezért szívesen kifizettem volna a belépőt, de ha nem , hát nem. Mondjuk ez nem akadályoz meg abban, hogy valahogy megnézzem. Ha kell, megrendelem külföldről a dvd-t. Az itthoni forgalmazót meg csókoltatom.

Szóval van nekünk egy zombink, aki nem érez semmit. Elvileg. De aztán mégis. Nem egy hagyományos zombis film ez, mint pl a Holtak Hajnala. Kicsit paródiába hajló vígjáték, és pont ezért akarom annyira megnézni.

Most mondjátok , hogy nem tűnik viccesnek az előzetes alapján:

A következő egy vérbeli romantikus film, Nicholas Sparks regénye alapján (az ő könyvéből készült Az utolsó dal, A Kedves John,  A szerelmünk lapjai és még sorolhatnám...) a Safe haven. Tavaly a Szerencsecsillag volt tőle terítéken, most pedig ez.

A főszereplő srácot is nagyon bírom, láttam már néhány filmben, úgyhogy még inkább várom, de sajnos  ennek a filmnek az esetében sincs dátum a magyar bemutatóra, ami elég lehangoló.

És pont ezért csak angol trailerrel szolgálhatok, de a hangulatot ez is átadja. Meg a gyönyörű helyet, ahol játszódik.

A következő filmnek is könyv az alapja, mostanában nagyon divatosak a feldolgozások. A The MOrtal Instruments jó kis könyvsorozat. Ráadásul a film verzióban az egyik kedvenc színészem is játszik, ezért egyértelműen meg kell nézni.

Műfaját tekintve fantasy, de a jobbik fajtából.

Ez is majd csak augusztus vége felé esedékes, reméljük, hogy itthon is. 

Aztán lesz itt még idén a teljesség igénye nélkül Másnaposok 3 (az első két részt imádtam és amiben Bradley Cooper játszik, az már rossz nem lehet) , Die Hard  5. (az egyik kedvenc akciófilmem), Halálos iramban 6. ( Paul Walker  és Vin diesel párosa verhetetlen).

A komolyabb filmek közül pedig nagyon érdekel A nagy Gatsby és a Szép remények.

Ha valaki kedvet érez hozzá, hogy megnézze velem valamelyik filmet, ne habozzon, szóljon nyugodtan! :))