Osztálytalálkozó

Ma összefutottam az egyik általános iskolás osztálytársammal. Fura volt ennyi év után beszélgetni vele. Olyan sok emlék előjött megint. (úgy látszik ez a hónap erről szól)

Aztán megbeszéltük, hogy idén lenne a 10 éves osztálytalálkozó ideje, és arra jutottunk, hogy meg is kellene szervezni.

Azt mondta, hogy bevállalja, hogy az egyik közismert közösségi oldalra csinál az osztály fent lévő tagjainak egy klubot, és így mindenki bedobja az ötleteit a közösbe. Valami csak összejön belőle.

18-an voltunk. A 85% még most is itt lakik a közelben. Mennyire lehet nehéz megszervezni?

Kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle. Örülnék, ha összejönne a dolog. Nagyon kíváncsi lennék 1-2 emberre :)

Akire meg nem azoknak egy osztálytalálkozó erejéig felveszem a semleges közösségi arcomat. Hála annak a jó égnek, többen vannak azok, akikre kíváncsi vagyok.

Tök izgi, de egyben nagyon öregnek is érzem magam tőle. 10 éve osztálytalálkozó. Röhej, hogy hogy rohan az idő.

Erről az is eszembe jut, hogy 10 éve kezdtem a gimit. Na, basszus. Jobb ha ezt itt be is fejezem és nem fejtegetem tovább ezt a dolgot.

Zajlik az élet

Hát igen. Baromi mozgalmas volt ez a hétvége. Részben köszönhető annak, hogy szombaton is dolgoztam, mint a legtöbb ember. Éppen ezért olyan volt ez a mai nap, mintha nem is lett volna.

Márpedig tudom magamról, hogy ha a hétvégéken nem tudom kipihenni magam, egész héten főleg a hét második felében olyan vagyok, mint a pokróc, durva vagyok és morgok folyamatosan. Ennek tekintetében gyönyörű hétnek nézünk elébe. Jaj annak, aki elém kerül :) Na jó, azért ennyire nem szokott rossz lenni a helyzet, de jónak sem mondanám.

Ezt megalapozta a mai nap. Ma leengedtük a medencét, mert nem igazán lesz már annyira jó idő, hogy fürödni lehessen. Ha meleg lesz is, a víz rohadt hideg... Abba meg nem szívesen teszem bele még a kisujjamat sem. Szóval leengedtük vizet belőle és kiterítettük száradni a napra. Megnéztük a forma 1-et (Raikkönen nyert, hurrá :) ). Mire vége lett a versenynek és lementünk, hogy összecsomagoljuk a medencét, elég érdekes látvány fogadott. Az én "drága kicsi szívem, piciny kutyuskám" rajta feküdt, és kb. 30 cm átmérőjű lyukat rágott az aljába... Nem írnám le, hogy miket mondott neki az egész család. Arról nem is beszélve, hogy az összes műanyag kivezetőnyílást( amivel rácsatlakoztatjuk a vízforgatóra) szintúgy lerágta.

Kíváncsi lettem volna milyen indíttatásból tette mindezt? Bosszút állt, mert tv-t néztünk és nem vele játszottunk? Vagy csak szimplán engem akart megszívatni, mert alapból ez a hobbija (hogy engem szívat és rettentően élvezi és szabályosan röhög rajtam)? Vagy csak úgy gondolta, hogy rágjuk szét, mert ez jó poén? Hát nem az. Nem jó poén. Nagyon nem. Egyhamar nem felejti el, amit kapott. Imádom, ő a család mindene, de meg tudtam volna fojtani. Különböző képek villantak át az agyamon, hogy hogyan fogom ezt a tettét megtorolni, de a megvalósításig nem jutottam el. Érezte ő, hogy jobb, ha mindenkit elkerül a nap hátralevő részében. Főleg anyut. Ő volt aki eljutott a tettlegességig és kiosztott neki egy - két pofont. (Olyan anyai pofonokat, de a kutya érzékelte ebből is a helyzet komolyságát, mert nem nagyon szoktuk megverni, sőt. Csak én szoktam néha odasózni neki, de azt általában poénra veszi és játékból visszatámad. Ilyen szeretetteljes a mi kis kapcsolatunk ezzel az állattal.)

" A medencegyilkos" :)

Úgyhogy a medence (élt: 2 hónapot) röpült a kukába. Gyönyörű. Így telt a mi kis "csendes és felettébb NYUGODT és eseményektől mentes" vasárnapunk. Remélem azért a jövő hét sokkal, de sokkal jobban telik majd.

Évkezdés és Dishwalla

Megkezdődött a tanév. Bár hivatalosan még nem , de nálunk már igen. Komolyan hihetetlen, hogy ilyenkor az emberek szabályosan meghülyülnek. Szerda óta tart ez az őrület, de olyan mintha már egy hónapja menne egyfolytában. És akkor még az is itt van, hogy szombaton is dolgozni kell. Hát nem undorító?

Nem akarok részletekbe menni, bár tudnék, mert volt a mai nap folyamán is egy - két aranyköpés. És azt már meg sem kell jegyeznem, hogy nem gyerekek szájából hangzottak el ezek az összegyűjtendő mondandók. Gyanítom, hogy ez nem csak nálunk van így.

De hogy ilyenkor se legyek idegroncs, elő szoktam szedni a kedvenc zenécskéimet, és szépen sorra meghallgatom őket. :) (figyelitek, hogy átkötöttem egyik témából a másikba? :) nem gyenge egy nehéz napot követően)

Szóval ami ma kimondottan meg tudott nyugtatni, az ez a szám meg még ez is.

És persze ez, ez , meg amit nem találtam meg. Mind mind a Dishwalla nevű együttes zenéi. Mind a négy szám egy korábbi lemezükről való ( a címe Opaline, ha valakit érdekel). Imádom őket. Az újabb lemezük egy picit keményebb hangvétel, de hasonlóan jó.

Imádom az énekesüknek az itt-ott reszelős hangját. :) Tud valamit a srác. A dalszövegeikre is érdemes odafigyelni, mindegyikben találni minimum egy olyan sort, amin érdemes igazán elgondolkodni (és aztán ráébredni, hogy mennyire igaz).Nagy bánatomra jelenleg tétlen az együttes, de csak lemezkészítés szempontjából, ugyanis aktívan turnéznak. Nagyon várom már az új lemezüket (ha lesz egyáltalán).

Addig meg hallgatom az énekes szóló lemezét, ami tavaly jelent meg. Hasonló stílus, és ugyanaz a hang... HMMM. Nem lehet nem szeretni (bár ez a lelkesedés szubjektív, nem mindenki szereti ezt a fajta zenét, ezzel tisztában vagyok, de azért megmutatom, hátha mégis valaki beleszeret)

Különben nem is hinné az ember, de 1994 óta aktív a banda egy - két tagcserével tarkítva.

Zárásképpen találtam még egy számot ízelítőnek: Íme.

Ja és még az énekes egyik szóló száma: J.R. Richards- A beautiful end

A "kedves" Autópálya Kezelő Zrt. és egyebek

Előre is elnézést az elkövetkezendőekben esetlegesen felmerülő káromkodásnak tekinthető szavakért, de a téma megkívánja.
Mi ihlette a címet? Ki lehet találni. Az idézőjel sokat elárul. Aug.8-án elindult a család a rokonokhoz autóval Zsámbék nevű településre. A 70-es autóútról Diósdnál ráhajtottunk az M O-ásra. Tiszta sor. Autókáztunk ezen az úton egészen a Biatorbágyi leágazásig, ahol is le kellett volna hajtanunk róla. Ekkor jött a váratlan fordulat. A lehajtó le van zárva. Na, vicces, mit is csináljunk? Más választás nem lévén tovább hajtottunk, így rá találtunk menni a nagybetűs Sztrádára. Onnan az első letérő Zsámbék volt, tehát ott le is hajtottunk. Igen ám, de addig két "fényképezőgép" alatt is elmentünk.
Még poénkodtunk is a kocsiban, hogy majd jön a fénykép. Gondoltuk, biztos jóindulatúak, és nem veszik figyelembe ezen a szakaszon a lezárás miatt.
Hát mi poénra vettük ezt a fénykép dolgot, de ők nem. Tegnap megérkezett a büntetésről szóló levél és csekk (felháborító, hogy ez a sutyerák, sóher banda még fényképet sem küldött). 15300 Ft, mert fizetés nélkül használtuk a sztrádát. Anyátokat. Hova mentünk volna? Keresztül a szalagkorláton meg a kordonon, amivel le volt zárva a lejáró, minden figyelmeztetés nélkül? Esküszöm nem normálisak. Apu is kellően felszívta magát és nálam jóval durvább szavakat használva megbeszélte a hölggyel, aki az információs telefont kezelte, hogy menjenek a büdös francba. Mire a hölgy közölte, hogy ez egy rögzített hívás. Erre apu közölte vele, hogy nem baj, legalább megtudják mi a véleménye róluk. :) Szegény csajt sem irigylem. Gondolom nem mi voltunk az egyetlenek.
Ja egyébként meg az volt a válasza, hogy már előtte jóval ki volt rakva a tábla, hogy ott nem lehet lehajtani. Igen, 10 méterrel előtte. Négyen ültünk az autóba és senki nem látott semmi erre utaló jelet Diósd és a biatorbágyi lehajtó között. Meg közölte a nőszemély, hogy vissza kellett volna fordulni Budapest felé. Hol? Az sztráda közepén? Vicces egy nőci. Tuti, hogy még nem járt arra... De ebben az a legnagyobb kib*szás, hogy nem tudod bebizonyítani, hogy neked van igazad. Akkor is az van, amit ők mondanak, és te vagy a vak, hogy nem láttad. Undorító, mocsokság. Ebből a pénzből kapják ők a prémiumot, meg a keresetkiegésztést. Hát ott rohadjanak meg. Bocsi. Picit felhergeltem magam. Megértettem volna a büntetést, ha lett volna valamiféle menekülő útvonal. De semmi. Semerre nem tudtunk menni csak a sztrádán. Bár lehet, hogy mellette levő kukoricamezőkön keresztül jobban jártunk volna.
Nekik ez határozottan jó pénzszerzési taktika, mert ha le van zárva a lejáró, a sok ember nem tudja merre menjen, így sokat lehet büntetni. A védtelen sofőrök meg perkálnak. Hihetetlen, hogy ilyet egy cég megengedhet magának. Tudnék még "szépeket" mondani rájuk, de nem akarom cifrázni.
Szép kis sztori, ugye?

Kicsit evezzünk akkor nyugisabb témára, a címben szereplő egyebek kategóriára. Ha már a múltkoriban így megosztottam veletek ezt az álom dolgot, akkor leírom a fejleményeket. Tegnap éjjel megint azzal a bizonyos személlyel álmodtam. :) Most főszereplő volt. Nagyon is. Éjt nappallá téve az ő luxusvillájában buliztunk miután hazajöttünk a nyaralásból. :) Jó lenne már tudni mi okozza ezeket az álmokat. Kimondottan érdekelne.
Azt mondanom sem kell, hogy vigyorral a fejemen ébredtem. Érdekes, hogy egy kellemes álom mennyire meghatározza az ember napi hangulatát. Jó így kelni. Bár ez sajnos a rémálmokkal is így van. Azok is rányomják a bélyeget az ember napjára.

Ez most hosszúra sikeredett, úgyhogy be is fejezem.

A könyvesbolt nagyon veszélyes hely

Ma megint elmentem vásárolni. :) Annak ellenére, hogy apunak - aki kint várt rám a parkolóban az autóban- megígértem, hogy célirányosan vásárolok, és sietek, nem bírtam megállni és betértem a Libribe a bevásárlóközpontban . Bár ne tettem volna... Megálltam a bejáratnál, és éreztem, hogy addig onnan ki nem megyek míg egy könyvet nem veszek. Hát ez annyira jól sikerült, hogy 4 könyvvel lettem gazdagabb és jó pár ezer forinttal szegényebb. Arról nem is beszélve, hogy kb. 25 percet voltam bent(a tervezett 5 perc helyett) és rohangáltam a könyvek között, mint egy megszállott hülye, hogy melyiket szeressem... :) El lehet képzelni. Komolyan, mint a gyerkőc a játékboltban (nem csak) karácsony előtt. Ez is kell, az is kell, amaz is kell, azt is szeretném, jujj, az is de jó lenne...

Rögtön a bejáratnál egy kettőt fizet hármat kap akcióba botlottam, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni annyi jó könyvvel.

Itt hívnám fel a figyelmet egyben a bankkártya veszélyeire is. Rosszabb, mint a készpénz. Viszel magaddal X összegű készpénzt és tudod, hogy annyit költhetsz, mert annyi a keret. Ezzel szemben a bankkártya? Elfogy a készpénz, nem baj, ott a kártya, majd arról fizetek, van azon még fedezet. Hihetetlen. Alapvetően elég jól tudok spórolni, de ilyenkor nagyon elgyengülök. Most majd jó pár hónapig nagy ívben elkerülöm az ilyen veszélyes helyeket. Vagy nem. :))

Amikor az emberre rátörnek az emlékek

Ma mentünk anyuért a munkahelyére, és a legváratlanabb pillanatban, miközben bambultam kifelé a kocsiból a piros lámpánál, megláttam a fősulis pszichológia tanáromat. A párjával sétált a piac felé. Legalábbis gondolom a párja volt, bár fene tudja, csak úgy mentek egymás mellett, nem is beszélgettek. Ettől még a testvére is lehetett, ugyan nem tudom van-e neki.

Mindegy. Ahogy megláttam hirtelen rám törtek a főiskolás emlékek, annyira sok minden előjött. És rá kellett jönnöm, hogy hiányzik. Annak ellenére , hogy mennyit anyáztunk, meg szitkozódtunk, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, ha az órák elmaradtak és 3 lyukas óránk lett hirtelen, de haza nem mehettünk. Vagy csak mert szimplán tök hülyék voltak a tanárok, és lehetetlen dolgokat követeltek tőlünk. De mindezek ellenére újra elkezdeném, mert ezeket a negatívumokat egyrészt megszépítette az idő, másrészt ellensúlyozták a jó dolgok. Például amikor egy vizsgán , amitől iszonyatosan paráztunk, mindannyian átestünk sikeresen. Vagy mikor elsőre nem sikerült a vizsga, de másodszorra megvolt. Vagy mikor szombaton este hétkor, 12 X 40 perc agysejtgyilkolás után (amiből az utolsó 2 X 40 perc filozófia volt) , hulla fáradtan, a vonaton okosabbnál okosabb dolgokról tartottunk eszmefuttatásokat a csoporttársakkal, (pl, hogy van-e az állatkertben hangya. Nem olyan, ami szabadon kószál, hanem kiállítva, "ketrecben") és szó szerint sírtunk a röhögéstől. Meg persze a legvégén, az az érzés, amikor kiléptem államvizsga után az ajtón. Nem tudtam, hogy hányas lett, de tudtam, hogy megvan, és vége.... Ezek megfizethetetlen emlékek, élmények.

Arról nem is beszélve, hogy pont valamelyik nap tévedtem be a Berzsenyi Dániel Főiskola (lehetett volna akármelyik másik főiskola vagy egyetem is) honlapjára, és olvasgattam az egyik alapszaknak a szakdolgozati témáit. Olyan jó érzéssel töltött el. Úgy bennem van, hogy elkezdenék még egy sulit, de nem tudom, hogy ebben az új rendszerben mennyi esélyem lenne.

Hmm. Azért egy próbát lehet, hogy megérne...

Cím nélkül ( mert egy sem jut eszembe)

A héten egy kicsit végre lógathatom a lábam, mert megint szabin vagyok. De ki kell használni, mert legközelebb csak karácsonykor lesz "szünet", az meg még nagyon- nagyon messze van.

Viszont most tényleg pihenek. Délelőtt elmentem egy kicsit vásárolgatni. Semmi extrát nem vettem, csak mászkálgattam egy kicsit.

Már majdnem minden a helyén van szobában is. És van három üres polcom az új könyveknek. Hát nem csodálatos? :) Már ezért megérte felújítani a szobát. :) Bár, ha az összes könyvet, amit nagyon szeretnék, megkapnám egy jó tündértől tuti nem férne rá. Vagy nagyon szűkösen. :) Mindenesetre a 3-4 új könyv, ami a jövő héten jön, az egyértelműen ráfér.

Az előbb tudatosodott bennem, hogy nemsokára huszadika, aztán még egy hét és huss elillant a nyár. De mielőtt kettőt pislantanánk már megint nyár lesz, ami persze nem baj. Rájöttem, hogy szeretem a nyarat. Eddig tél párti voltam, de ennek idén nyáron vége. A télnek is megvannak a szépségei, amit még mindig szeretek, de valahogy a nyár jobb.

És visszatérve az ünnepekre, hogy mitől tudatosodott bennem, hogy közeleg az Államalapítás ünnepe? Hát onnan, hogy két napja a Red Bull Air Race résztvevői (Bessenyei Péter és haverjai) 3 percenként itt repkednek el a fejünk felett. Le sem kell mennem a Duna- partra, mert itthonról tudom nézni (meg hallom is) őket. Délelőtt és délután is 2-3 órán keresztül. Holnapra már a hajamat fogom tépni tőle elég aktívan. Még jó, hogy egy évben csak egyszer van ilyen.

Na, de, jó kedv van, szünet van , pihi van. Örülünk magunknak. :) (csak hogy jókedvűen zárjam a bejegyzést) :)

Rémálom = medvék

Hát igen ez a dolog nálam régóta jelen van. Persze egyre kevésbé érvényesül az évek előrehaladtával, de akkor is. Ha rémálomban van részem, abban biztosan szerepel egy (vagy több) medve, és persze engem kergetnek és nem tudok elfutni. Futok, de nem haladok előre. Ők meg csak közelednek. Szerintem mindenki tudja, hogy mennyire borzasztóak az ilyen álmok, és milyen rossz így felébredni.

Egyébként ez a medvéktől való félelem már azóta megvan mióta az eszemet tudom. Anyuék szerint kb. 4 éves lehettem, amikor véletlenül láttam egy olyan medvés filmrészletet, ahol a medve megtámadott és szétmarcangolt egy vadászt. Puff neki.

Ennek hatására még a rajzfilmes medvefiguráktól is visítva menekültem ( kivéve Micimackótól, őt nagyon szerettem), ha megláttam őket a tv-ben. Ha állatkertbe mentünk, a maciketrec mindig kritikus pontja volt a túrának, megnéztem őket (többnyire csak futólag rájuk pillantottam), aztán már mentünk is tovább, mert nem igazán szerettem ott időzni. A hangjuktól, meg a hideg futkosott a hátamon.

Most már azért kinőttem ezeket a félelmeket, bár még mindig összeszorul a gyomrom, ha egy ijesztő képet, vagy filmrészletet látok róluk.

Pont egy pár hónapja hozott az egyik kolléganőm fényképeket egy igazi lelőtt barnamedvéről, amit a férje és a vadász ismerőse ejtett el. Na, az nem volt gyenge. Éjjel , amikor a sötétben feküdtem, bevillant a közeli kép a nagy(konkrétan olyan volt a fénykép, mintha 1cm-ről néznéd a medve buksiját), ijesztő fejéről....hát fogalmazzunk úgy, hogy nem volt nyugodt éjszakám. :)

Ez most onnan jutott eszembe, hogy a fenti félelmek ellenére, tegnap megnéztem a Grizzly park c. filmet. Hogy mi vitt rá, azt nem tudom, de nem bántam meg. Bár az is tény, hogy nem szeretem jobban a medvéket ezután sem.

De a film azért jó volt. Nagyon. Ahhoz képest, hogy horrorfilmnek volt titulálva, én végigvihogtam az egészet (pont ezért nagyon rossz kritikát kapott). A Csapatleépítés című filmre hasonlított nagyon. Ott is inkább poénosak voltak a horrorjelenetek és itt is. A vége meg hát mindent vitt. Nem gondoltam volna, hogy egy vérengző mackóval tarkított mozi ennyire fog tetszeni. Az előzetes megtekinthető ITT. Ebből az előzetesből nem igazán derül ki , hogy vicces a film, pedig az. De ezt sikerült nekik tényleg ijesztőre megcsinálni.

Bebe karaktere a legütősebb, a beszólásain egyenesen fetrengtem. Ő a sötétség királynője többek között... :) (nem mondok többet, mert akkor nem lenne poén a film vége.)

Akinek tetszett a Csapatleépítés, az mindenképpen nézze meg ezt is.

El vagyok keseredve

De tényleg. Elkeserítő, ahogy néhány ember a társait (főleg munkatársait) kezeli. Milyen jogon bánik valaki a másikkal úgy, mintha ő lenne a főnök, amikor nem is az, hanem egyenjogú a másikkal, ugyanaz a beosztásuk.

Hihetetlen milyen vastag bőr van némelyek képén. Nem is tudom minek képzeli magát. Az ilyenek úgy fel tudnak idegesíteni. Ha meg netalán vagyok olyan pofátlan dög, hogy vissza merek neki szólni, akkor persze én vagyok a kis bunkó, és azonnal rohan beárulni a főnöknek.

Ráadásul ők azok az alkalmazottak, akik be vannak betonozva a helyükre, és senki és semmi nem tudja őket onnan kirobbantani.

Másoknál is vannak ilyenek vagy csak én vagyok az a "szerencsés", aki kifogott egyet?

Sokan azzal magyarázzák, hogy ilyen a stílusa. Erről az a véleményem, hogy ilyen stílussal lehet, hogy nem kellene emberek közé mennie. Velem akkor se beszéljen úgy, mintha az alkalmazottja lennék, mert egyrészt nem vagyok az, másrészt, meg nem tettem ellen eddig semmi rosszat. Tényleg jókislány voltam, mindig illedelmesen elszámoltam 10-ig, és nem szóltam vissza. Nem igazán vagyok ilyen típus, csak ha nagyon muszáj nem vagyunk egy korosztály. Jóval idősebb nálam.

Lehet, hogy rosszul csinálom, mert el kellene felejtenem az ilyeneket, és nem agyalni ennyit a dolgon. Ilyenek és kész...

Egy kis változtatás

Amint láthattátok a legtöbb könyves bejegyzésem eltűnt a blogról. Ennek az az oka, hogy átpakoltam őket egy másik blogra.
Ugyanis úgy döntöttem, hogy kettészedem a blogomat. Ez azt jelenti, hogy lesz egy személyes (ez, amit most olvastok) , és lesz egy másik, ami kizárólag a könyvekről szól.
Itt továbbra is a hétköznapi dolgaimat kísérhetitek figyelemmel, néha egy kis zenével filmmel megspékelve, mint eddig. Tényleg csak annyi a változás, hogy a könyvajánlók a másik blogon lesznek. Persze ott is szívesen várom a véleményeteket.
Ja egyébként az új blog ITT érhető el, vagy oldalt az "Ahová érdemes lehet benézni" menüpontban Könyves blogom cím alatt.

Végre visszaköltöztem...

Hát igen. Most már végre a régi - új szobámban vagyok és onnan írok. El sem hiszem. Bár még csak az alapdolgok (értsd: szekrények, íróasztal, ágy) kaptak helyet, ez már haladás. Már tegnap éjjel is a szobában aludtam, de egy kicsit kempingeztem a szoba közepén a földön. :) Egyszerűen már megőrjítettek az órák a kattogásukkal a nappaliban, annyira, hogy még az üres szobában a földön is jobban tudtam aludni.
Mindegy. Ma lesz itt az első hivatalos éjszakám, ezúttal már az ágyikómban. :) Aztán lassan feltöltöm a szekrényeket is, mert még üresen tátonganak.
Úgy egészében azonban nagyon jó lett. Imádom. Kicsit még furcsa, reflexből sok mindent a régi helyen keresek, és mikor odaérek, akkor jövök rá, hogy már nem úgy van. Meg kell szoknom. De a jót hamar megszokja az ember. :)

Álmok világa

Tudni kell rólam, hogy nagyon - nagyon sokszor álmodom éjjelente. Egy héten 4-5 alkalommal biztos. Legalábbis ennyire emlékszem. Ez azért érdekes, mert ezzel egyedül vagyok a családban. A többiek csak nagyon ritkán tudják feleleveníteni az álmaikat (összehasonlításképpen: félévente 1-2 alkalommal)
Egy időben sokat foglalkoztam az álmaim elemzésével is, de mivel nem igazán jutottam egyről a kettőre, így abbahagytam.
De azért időről időre felszínre tör bennem az a természetes kíváncsiság, vajon mit is jelenthetnek.
Amikor elemeztem őket, akkor csakis a modern kori elemzés alapján, véletlenül sem a Krúdy - féle könyv segítségével. De még így sem mindig jöttem rá mit is akarnak közölni.
Azért jutott most eszembe erről írni, mert kb. 3 hónapja észrevettem valamit. Az álmaim 80%-ában szerepel egy bizonyos személy. Tényleg nagyon sokszor álmodom vele (tegnap éjjel is). Van, amikor főszereplő, van amikor mellékszereplő és van amikor csak "ott van", de nem jut igazán szerephez.
A kiléte nem tudom mennyire lehet fontos. Az azonban biztos, hogy lassan 9 éve nem beszéltem vele, ha láttam is, akkor is csak én őt, ő engem nem látott. Annyit még, hogy ismerem az illetőt, 10 évvel ezelőtt jóban voltunk. De akkor megszakadt a kapcsolat, azóta emailt is csak egyszer váltottunk(kb 1,5 éve).
Ez azért annyira fura, mert még soha nem volt ilyen sűrűn visszatérő, mondhatni állandó szereplője az álmaimnak.
Őszintén szólva már nagyon sokat agyaltam azon, hogy mi lehet az üzenete. Talán fel kellene vennem vele a kapcsolatot? Vagy netalán valami előre megírt feladatom lenne vele kapcsolatban?
Azzal azonban mégsem hívhatom fel, hogy: "Helló, hónapok óta szerepelsz az álmaimban , nem tudod, hogy miért?" Elég hülyén venné ki magát a dolog.... nem?
Mégis a végére kellene valahogy járnom a dolognak, mert egyre sűrűbben tér vissza az álmaimba az idő előrehaladtával. És frusztrál, hogy nem tudom a miértjét...

Paulo Coelho: Az alkimista

Elkezdem törleszteni az elmaradt könyvajánlóimat (nem is tudom ajánló-e ez egyáltalán).
Ez a harmadik könyv, amit Coelhotól olvasok. És bár ezt tartják a fő művének, nekem a három eddig olvasott közül ez tetszett a legkevésbé.
Valahogy pontosan azokat a gondolatokat, mondatokat hiányoltam belőle, amelyekért őt olvasom.
Kicsit szájbarágósnak éreztem eme könyvét, és nem volt túl életszagú. Persze ez a tény önmagában véve nem lenne gond, mert nagyon jók azok a könyvek is, amelyeknek semmi közük a való élethez.
De ez a könyv nekem inkább tűnt mesének. Már majdhogynem átcsapott a fantasy műfajába. Márpedig Coelho műveit nem azért keresi az ember, hogy mesét vagy durvább megfogalmazás esetén fantasyt olvasson, hanem a magvas gondolatok miatt, amiket remekül elrejt a sorok között.
A fantasy műfaja meg a magvas gondolatok nálam túlzottan ütik egymást.
A történet egyébként nem rossz, ha eltekintünk attól, hogy milyen műfajt várunk az írótól.
Santiago, a pásztorfiú visszatérő álma miatt útnak indul az egyiptomi piramisokhoz, hogy megtalálja azt a kincset, amiről az álmai szóltak. Útközben sok emberrel, sokféle gondolkodásmóddal találkozik, rátalál a szerelemre. Hiszi, hogy mindez elengedhetetlen Személyes Történetének megéléséhez, a Világnyelv megértéséhez és a kincs megtalálásához.
És hogy szerintem mégis mi a történet tanulsága? Lehet, hogy egy kicsit pesszimistán fog hangzani, de tényleg ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor a végére jutottam a könyvnek.
Minden ott van az orrunk előtt, de sokszor annyira vakok vagyunk a közvetlen környezetünkre, meg a jelekre, hogy megteszünk akár több százezer kilométert, megvívunk több ezer személyes csatát, aztán a végén a fejünkhöz kapunk, hogy hogyan lehettünk ennyire hülyék, amiért nem vettük észre, hogy csak a kezünket kellett volna kinyújtani azért a dologért, ami tényleg ott van előttünk.

Értékelés:

Füstjelek

Hát igen. Rá kellett jönnöm, hogy a család már nem bír meglenni 4 napnál tovább internet nélkül. :) Úgyhogy ma muszáj volt összeherkentenem a gépet a nappaliban, hogy tudjunk szörfözni. Röhej. A technika csapdája.

Na mindegy. Viszont ha már van net, akkor gondoltam lazításképpen "füst-jelzek". :)

Kész a szobafestés. Hurrrááááááááá. :) Viszont az alagút végét nem igazán látni. A héten tuti, hogy a nappaliban táborozok. Egyébként nagyon szar. Baromira lelki beteg vagyok attól, hogy egyrészt reggel a legelemibb, legszükségesebb dolgaimat sem találom sok egyéb más mellett, amikor amúgy is halál kómás vagyok. Persze, az egész történet ott kezdődik, hogy alig tudok aludni a nappaliban, 3 falióra ketyeg, kattog folyamatosan, amitől legszívesebben falnak mennék. A kutya jobban horkol, mint egy barnamedve, álmában rugdossa a falat, amire én persze minden félórában törvényszerűen felébredek. És mire végre ezeken túlteszem magam ( az órákon, meg a kutyán), addigra megszólal a rohadt ébresztő.

Tudom, tudom, derű, mosoly, jókedv és boldogság, mert szép új szobám lesz, de akkor is.....

Annyira hiányzik az én kis "szentélyem", ahová a kedvem szerint visszahúzódhatok, ha elegem van a világból vagy ideges vagyok vagy csak szimplán relaxálni szeretnék. A szobám az a hely, ahol maximálisan fel tudok töltődni energiával. Az a hely én vagyok. És hiányzik.

Rettentően tudok kínlódni meg nyafogni, ugye?

Jól van, abbahagyom ezt kislányos nyüszítést.

Lassan majd utolérem magam a blogos teendőkben is. Már így is lógok 2 könyves bejegyzéssel Coelho Alkimistájáról meg Richelle Mead Frostbite - járól. Hamarosan ezeket is megírom. De...........nem most. Hihihihi. :))

Most megyek és megpróbálok nem az órakattogásra meg a kutyahorkolásra koncentrálni, hanem a pihentető alvásra.