Murphy mindig tudja mikor kell közbelépni

Igen, Murphy mindig jól időzít, és mindig akkor, amikor nem kéne. Ezt már sokszor megtapasztaltam az évek során, de most újabb ékes bizonyítékkal szolgált.

Végre kitört az őszi szünet és itthon vagyok szabadságon, mászkálhatnék kedvemre, nézelődhetnék, de ehelyett itthon kell ülnöm. 

Ennek egyetlen egyszerű oka az, hogy kb. úgy nézek ki, mint akit jól helybenhagytak, kapott egy bal egyenest a bal szemére és ennek következtében az annyira bedagadt, hogy nem bírja kinyitni. 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem verekedésből származik a kellemetlenség, hanem valószínűleg egy árpa nőtt beül a szemhéjamon és ez okozza a problémát.

Roppant kellemetlen érzés, fáj, ráadásul be van dagadva, tehát alig látok vele. Megmutatnám, de van egy olyan érzésem, hogy senki nem vágyik erre az élményre még akkor sem , ha mindjárt Halloween és szabad ijesztgetni....

Most érzem egyébként igazán, hogy mennyit számít az, ha az ember mind a két szemét tudja használni és nem csak fél szemmel gazdálkodik. A két szemes látás nagyon sok mindenben segíti az embert a mindennapokban.

Úgyhogy a normál állapot visszaállításának érdekében ezerrel kamillázom a szemem naponta többször. Remélem pár napon belül lemegy ez a szörnyeteg. Addig meg kalózosdit játszom, félig letakart szemmel...

Hangulat: átlagos

Ital: kávé

Zene: Colton Dixon: Your are

Aludni vagy nem aludni, ez itt a kérdés

Az utóbbi napokban főleg ez a kérdés merült fel bennem. Jó, a válasz természetesen adott, hisz egyértelműen az alvás mellett tenném le a voksomat, de a körülmények mostanában sosem úgy alakulnak, hogy meg is tudjam valósítani az elképzelésemet.

Ebben az is közrejátszik, hogy a munkahelyemen jelenleg elég sok a konfliktus és a változás, és ez ha akarom , ha nem, magamat ismerve igenis elég nagy hatással van rám. Látszólag nem nagy dolgok, de mégis mindent megváltoztatnak. Bár mondjuk egy pár - és csoportcsere azért mégiscsak valami, még akkor is, ha én kértem.

Aztán meg itt volt még a nagy vihar valamelyik nap. Na, az sem sokat hagyott aludni, mert mikor nem a kutya ugatott félelmében, akkor olyan hatalmasakat csattant az ég, hogy amellett képtelenség volt kiadós álomba szenderülni hajnali háromnegyed 1 -től egészen reggel fél 5-ig. Egyszer tudtam volna ezalatt az idő alatt egy kicsit aludni, olyan 3 óra tájt, de akkor egy nagyon édes, cukorfalat rigó kezdett el vidám ébresztőt dalolni teljes hangerőn az ablakom alatt.Ezért ébren vártam ki a vihar újabb hullámát.

Aztán mivel nemsokára lomtalanítás lesz a környéken , a drága jó gyűjtögetők 1 héttel előtte már ideköltöztek az egész pereputtyukkal együtt (konkrétan költöztek, mert itt esznek, alszanak, fürdenek és csinálnak mindent , amit el tudsz képzelni) a hátsó kerítés tövébe. Tegnapelőtt éjjel legalább ötször volt kint a rendőrség, mert zavarják a lakókat ( a kertes házasakat és lakótelepieket egyaránt).

Tegnap meg végre, mikor már azt hinné az ember, hogy végre hétvége lesz és reggel nem kell korán kelni, ki tudom pihenni magam, megint történik valami, már   már menetrend szerűen. Hajnali 3-kor három autós szaladt egymásba a tőlünk egy házra lévő kereszteződésben. Nem kellemes hatalmas csattanásra kelni. Egyébként valamelyik a 3 közül nem ismerte fel az elsőbbségadás kötelező táblát, bement a kereszteződésbe megállás nélkül. Pechjére épp ketten is jöttek ezen a kora hajnali órán. Volt anyázás meg rendőr meg minden, autómentő, takarítóbrigád, és megint fél 5 lett, mire vissza tudtam aludni, és addigra a rigók megint rákezdtek a reggeli hangversenyükre.

Valamire azonban mégis jó volt ez a 3 napi "nemalvás". Az agyam lassan már beépíti a hangokat az épp aktuális álmaimba. Például, mikor a csattanás történt éjjel, épp valamit álmodtam, és a csattanást átkonvertálta az agyam egy álombéli robbanásra. Ha az emberkék nem kezdenek el hangosan beszélni az utcán, akkor lehet fel sem ébredek rá. Még egy - két ilyen éjszaka, és már nem is riadok fel, akármi történjen körülöttem.

Viszont azért ennek a helyzetnek is megvan a hátránya, ráadásul ebből jóval több van, mint előnyből. Itt van például ez a kialvatlan állapot, és ez a borzalmas fejfájás....

Remélem, ma éjjel már nyugodtan tudok majd aludni, és semmi nem zavarja meg az édes pihenésemet.

Hangulat: nyűgös, fejfájós

Ital: KÁVÉ - extraerős

Zene:Jennifer Lopez - Until It Beats No More

2 hónap után

Eredetileg az lett volna a bejegyzés címe, hogy 2 hónap 1 posztban, de aztán történt ma valami illetve tegnap, de a mai napomra is kihatott és még egy darabig ki is fog, bár határozottan állítom, hgy nem szeretném, ha kihatna.

Nem garantálom, hogy mindent világosan részletekbe menően el fogok mesélni, csak egyszerűen ki akarom adni magamból a dühömet meg a keserűségemet.

Iszonyat rossz érzés az mikor az embert úgy istenigazából lenézik, holott semmi okuk rá. De mégis van ilyen. Nem szól hozzám, nem hajlandó beszélni velem, nem vagyok méltó rá vagy nem is tudom mit gondoljak. Az igazi okát nem akarja senkinek elmondani, legyen elég annyi, hogy mert nem akar velem beszélni. Holott elvileg velem van a baja. Most akkor mi van? Felnőtt emberek vagyunk kérem szépen.

Ja, de azért tájékoztassam őt. Aha. Mert ez a módja a kulturált kommunikációnak. Az egyik mindent a másik meg semmit. De én vagyok a szemét dög, én vagyok a mumus. És nyelnem kell, nem szólhatok vissza,  mert vannak mások is, akikre tekintettel kell lennem, akik nagyobb bajba kerülnek, mint én, ha kinyitom a számat, hogy megvédjem magam (megjegyzem mindenki szerint jogosan). Kérdem én. Így kell ennek lennie? Vagy vannak akik mindent megtehetnek? Mennyit kell nekem tűrni? Akarom én ezt egyáltalán? Megéri?

Azon gondolkoztam, hogy ez az első nagyon konfliktus. Ha ezen ennyire fennakadok, akkor mi lesz később?

Jobban fogom bírni? Vagy még rosszabbul?

Azt mondják ne vegyem magamra. De a rohadt életbe, akkor is rosszul esett. Pedig szeretem a munkámat, és ez csak a kellemetlen velejárója. Az ember nem ezzel szeretne foglalkozni ezen a pályán és nem is ezzel kellene, csak azért mert valaki pénzes és azt hiszi, hogy mindent megtehet. Könnyebb a másikat hibáztatni azért a problémáért, aminek lehet, hogy pont ő az okozója a viselkedésével.

És persze kuss a nevünk, mert nehogy kiderüljön. Azért mindennek van egy határa, az emberi méltóságnak is....

Ital: Csipkebogyó tea
Kedv: elkeseredett
Zene: Jason Walker - Down

Új év.... elvileg

De csak elvileg. Minden ugyanúgy folytatódik tovább.

Szánom - bánom, hogy eddig nem írtam, de egyrészt a "téli szünet" alatt egy picikét ellustultam, másrészt iszonyat sok mindent akarok csinálni egyszerre az utóbbi időben és nem mindig jön össze, harmadrészt pedig beindítottam egy új blogot, ahová angolul írogatok gyakorlásképpen és a napokban inkább ott garázdálkodtam.

Hangulatilag nem vagyok valami fényesen mostanában, de mondjuk, hozzá vagyok szokva, hogy a január meg a február nálam minden évben ilyen "szenvedős hónapok". Nem lenne semmi gondom, ha esne a hó, hiszen tél van, az a dolga. De ezt a locspocs, langyi időt nem szeretem. Vagy legyen normálisan tél, vagy akkor ha már nem akar tél lenni (ezt mennyire gyönyörűen megfogalmaztam), akkor legyen tavasz (bár az még egy picit odébb van). Szóval akkor inkább a hó. 

Kicsit megvisel ez a folytonos időváltozás...

De ennek ellenére örülök, hogy van mit csinálnom, elfoglalom magam. Olvasok, tanítok, tanulok :) Meg ábrándozom. :) Csak a szokásos.

Bár jó lenne, ha nem zavarnának meg a kisebb - nagyobb rossz hírek. Azokra annyira nincs szükségem, amikor alapból is elég lehangolt vagyok. Persze, vannak emellett jók is, amiknek nagyon örülök :) De most valahogy az év első hetében a rosszak voltak túlsúlyban. Úgyhogy most már kérünk valami jóóóóóót is.:)

Közeleg a karácsony

Minél kevesebb nap van karácsonyig, valahogy az embernek annyival több dolga akad hirtelen. Eddig mindig a december volt a legzsúfoltabb hónapom, és idén sincs ez másképp. 2 olyan dolog is bejött az életembe, amire nem is számítottam, de mindkettőnek nagyon örülök, mert mindkettő nagy lehetőség, de egyiket sem szeretném elkiabálni.

Azonban ez némileg módosítja a decemberi terveimet. Picit gatyába kell ráznom az időbeosztásomat, és nem hagyhatok mindent az utolsó pillanatra. Amire egyébként nagyon is hajlamos vagyok.

Már megvan, hogy ki mit kap karácsonyra, de még be kell szereznem őket, ami szintúgy nem egyszerű. A másik, hogy a munkahelyemen, most új módszert vezettünk be az ajándékozásra. Aki hoz ajándékot, az kap is.  De őszintén, hogy vesz valaki ajándékot, ha nem tudja, hogy ki kapja?  Ez nekem olyan fura.  Nem tudom ez hogyan fog működni a gyakorlatban. Mert nyilván mást veszel egy férfinak és mást egy nőnek.

Azt is ki kellene találnom, hogy mit fogok sütni arra a bulira. Ez úgyszintén nem lesz egyszerű feladat tekintve, hogy az imént dobtam ki egy tepsi sütit, mert egyszerűen nem sikerült. Pedig már többször is megcsináltam előtte, de eddig nem volt vele gond. És ezt most hatalmas kudarcként éltem meg. Ezek után mit fogok kreálni? Valami sütés nélküli dolgot :D Amit nem tudok odaégetni, amit biztosan összeáll úgy, ahogy kell.

De hogy valami jó dolgot is írja, esett a hó. Nem is keveset, és nagyon imádom. Tegnap másfél órán keresztül rohangáltam a hóban a kutyával, mint egy óvodás. Annyira élveztem. 

Olyan jó lenne, ha a karácsony is fehér lenne. Annak nagyon - nagyon örülnék.

Hogy meghozzam a hangulatot, hétfőn feldíszítettem a lakást. De a várva várt hangulat még így sem érkezett meg, hiába vannak fent a díszek, és hiába van hó. Valahogy nem érzem. Mondjuk ez évek óta így van sajnos. Egyre nehezebben hangolódom rá, de nem tudom miért van ez. Veletek nincs ilyen?

Egészségügy, avagy az egészség ügy?

Eredetileg nem akartam írni erről a témáról, de aztán egyre rosszabb lett a helyzet, elegem lett, és úgy határoztam mégiscsak kiadom magamból azt, ami a lelkemet nyomja.

Mivel gyermekek közelében / között dolgozom, minden évben meg kell csináltatnom az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot, amely egy tüdőszűrésből meg egy vérnyomásmérésből áll.

Mikor anno bevezették a vizitdíjat ,a tüdőszűrésért is  fizetni kellett. Ami meglepőbb, hogy nekem utána is fizetni kellett érte. Gyanútlanul mentem a vizsgálatra, és közölték velem, hogy ez bizony 2000 forintba fog nekem kerülni, akkor is, ha az egészségügyi könyvhöz kell. Kifizettem nagy morgások közepette, de számla ellenében a munkáltató visszatérítette. Ez megismétlődött még 2x. Aztán elérkeztünk az idei évhez.

Felkészítettem magamat és a pénztárcámat a következő vizsgálatra. Elindultam kedden, de félúton vissza is fordultam, mert elfelejtettem TAJ - kártyát vinni magammal. Márpedig anélkül nem csinálnak velem semmit, hiába vagyok benne az adatbázisban. Másnap ismét felkerekedtem, immár a taj- kártyám társaságában, melyre ránézett az asszisztens és csak annyit kérdezett, hogy beutaló? Hát persze, hogy nem volt nálam beutaló. Honnan is lett volna? Azt mondta a foglalkozás eü-s orvos ad, menjek át az SZTK-ba és kérjek. Ezen felül kedvesen hozzátette, hogy jó híre is van, mégpedig az, hogy nem kell 2000 forintot fizetnem, hanem csak 850-et. Hát nem csodálatos? Azt sem tudtam hová rohanjak örömömben...

Persze a doktornő következő nap csak  délelőtt rendelt, mikor én dolgoztam. Anya másnap pont arra járt és beugrott nekem beutalóért, amire azt a választ kapta, hogy a ők bizony nem adhatnak. Azt már meg sem merem kérdezni, hogy miért nem, mikor neki kell a lelet ahhoz, hogy ki tudja adni az alkalmasságimat... Ezzel egy nap megint eltelt és nem jutottam egyről a kettőre.  Következő nap programja az volt, hogy meglátogattam a háziorvosomat, hogy ugyan már legyen szíves adni nekem egy beutalót, amivel meg tudom csináltatni a tüdőszűrőmet.  Természetesen kaptam, de kb 45 percet vártam egy papírfecnire.

Holnap megyek és megpróbálkozom ismét a lehetetlennel.  Mert ez már tényleg olyan, mint egy lehetetlen küldetés.

Ami igazán kiborít az egészben, az az, hogy mindezt a tortúrát azért kell végigcsinálnom, mert nem vagyok még 30 éves.  Kérdem én naívan, tehetek én erről? Miért kell engem kínozni, annak okán, hogy túl fiatal vagyok? Vagy akkor miért kell minden évben megcsináltatni a vizsgálatot, ha nem vagyok a veszélyeztetett korcsoportban?  Meg ennek egy kicsit az az üzenete a számomra, hogy vesszen a fiatalság. Ha meg akarja magát vizsgáltatni, fizessen. De az egészségügynek nem ez lenne a lényege. Nem hiszen, hogy az emberek azért járnak tüdőszűrésre, mert nincs jobb dolguk. Abban egyet értek azokkal, akik kitalálták a rendszert, hogy ok nélkül ne menjenek az emberek. De akinek oka van rá, mert az orvosa elrendeli, vagy , mert eü könyvhöz kell, azt ne hátráltassuk már könyörgöm.

Tudom, hogy ezzel, hogy mindezt elregéltem, nem sokat fog változni a helyzet, de azért jó volt kiírni magamból.

Mikor úgy indul a nap, hogy legszívesebben visszafeküdnél aludni...

Hétfőn reggel készülődtem dolgozni menetrendszerűen. Már éppen indulni készültem, amikor felhívtak telefonon a munkahelyemről, hogy a másik telephelyen be kellene ugranom a kolléganőm helyett. Szegényt baleset érte, és  a többiek nem igazán tudtak mit kezdeni a munkájával. Természetesen igent mondtam. Hozzájuk jártam gyakorlatra, náluk kezdtem dolgozni, egyértelmű volt, hogy kisegítem őket és beugrom egy fél napra. Mire beértem, addigra már nem csak fél napról volt szó. Most ott tartunk hogy nov 30-ig elvállaltam a dupla munkavégzést. Tovább nem vagyok hajlandó. Ez a másfél hónap is bőven elég lesz. Addigra  a vezetőség meg keressen valaki mást arra a posztra. Amit szerény véleményem szerint már most is megtehettek volna. Szóval most 2 melóhelyen "bulizok" 2 és fél hónapig. De már 2 nap után érzem, hogy nem vagyok normális, amiért elvállaltam. Mondjuk az is igaz, hogy nem akarom őket cserbe hagyni, mert ők is mindig rendesek voltak velem.
Úgyhogy, ha az elkövetkezendő 2 és fél hónapban eltűnnék, valakinek nem válaszolnék valamilyen üzenetére (sms, email, postagalamb, telefon, bármi), vagy elfelejtenék valami, amit megígértem,  akkor előre is elnézést kérek. Mindenkit kárpótolok, amint felszabadulok. :)
Próbálok majd azért mindenki felé (már akit érdekel mi van velem), néha életjelet adni, de nem garantálok semmit. :)
Sajnos nagyon reális lett hirtelen a mondás, hogy a szükség törvényt bont.
De már számolom a napokat visszafelé. A blogon jobb oldalon a visszaszámlálás azt mutatja, hogy mennyit kell még duplán melóznom . :)

Ismét pedagógus nap

Igen. Idén megint megrendezték. És nekünk megint kötelező volt. Szombaton. Nem munkaidőben. Hanem a szabadidőnkben, szombat délelőtt. Úgy, hogy nekem beleszólásom sem volt abba, hogy ki kapja a kitüntetést. Akkor hol van itt az igazság? Igazság nincs. Nem is volt és nem is lesz. A látvány, a kép , amit kifelé mutatunk, az sokkal, de sokkal fontosabb, mint az ember egyénisége, az személyes jogai... Erről ennyit. Viszont fel tudtam venni az új szoknyámat.  :) Ha másért nem, erre teljesen jó volt ez az összejövetel :)

Aztán délután felraktuk a medencét, hogy tudjunk majd fürödni a kánikulában. Erre nem megjött már a  rossz idő? Azért a szombati jó időt kihasználtuk rendesen. Én bent toporogtam a medencében, amíg töltöttük fel vízzel (az mellékes, hogy lefagyott a lában a 19 fokos vízben). Aztán a kutya is kedvet kapott , beugrott mellém és hozta a labdáját is. :)

De azért azt közöltem vele, hogy ebből nem csinálunk rendszert. Úgyhogy vettünk neki egy saját kis medencét. Abban annyit ugrál meg pancsol, amennyit akar. :) Mi sem vagyunk ám túlzottan állatbolondok, ugye? Medencét veszünk a kutyának. :)

Aztán bográcsoztunk is szombaton. Meg kihoztuk a tv-t és a kertben, főzés közben néztük a foci vb-t. :)

Ennek ellenére olyan volt a szombat, mintha nem is lett volna. Vasárnap tisztára olyan érzésem volt, mintha szombat lenne. Aztán este szembesültem vele, hogy bizony ma , azaz hétfőn dolgozni kell menni.  Annyira hiányzott az, hogy szombaton nem tudtam magam normálisan kialudni... Ma olyan voltam, mint, akit fejbe vágtak. De mindegy. Már csak egy hónap és szabadsáááááááááááááááááááág :) Nagyon várom....

Cifra helyzet

Az a cifra helyzet állt elő ma reggel, hogy nem tudtam megszólalni. Konkrétan nem jött ki hang a torkomon. Úgyhogy irány az orvos.
Lebattyogtam a dokihoz. 4 ember volt előttem. 8-ra ott voltam és 3/4 10-kor jutottam be. Röhejes. És mindez azért, mert a főorvos betelepedett a doktornőhöz 7-kor és negyed 10-ig bent ült. A táppénzes papírokat ellenőrizte...
Kiderült, hogy ödémásak a hangszálaim (be vannak gyulladva). Vasárnapig egyáltalán nem szabad beszélnem még suttogás szintjén sem ( na nem, mintha tudnék). Csak pépes kaját ehetek, azt is csak langyos állapotban (tisztára, mint egy kisbaba - még az epret is le kellett turmixolni, hogy meg tudja enni). Semmi hideg vagy forró vagy szénsavas folyadékot nem ihatok....  ;(
Rám nézett a doki, mikor bementem és csak annyit kérdezett, hogy pedagógus? Pedig még csoportban sem vagyok  Mi lesz, ha már ott leszek? Azt mondta a doktornő, hogy úgy néz ki hajlamos vagyok rá, úgyhogy lesz még ezzel  problémám. Remek. Egyszerűen repesek az örömtől.
Viszont így egy kicsit tudok pihenni, ugyanis a héten beteg ácsiban vagyok.

Mivé lesz a világ..... meg a barátságok?

Tegnap mikor a Pizza Hut -os csevej - partiról hazaértem - ami mellesleg nagyon - nagyon jó volt - már lusta voltam írni. Ma meg, vasárnap lévén már leszavaztunk, az ebédig tartó cirka másfél órám pedig teendő mentes. Így rászántam magam, hogy bepötyögjek egy pár sort, amit a tegnapi hazafelé - utam ihletett.

Gyakorlatilag rekordidő alatt hazaértem. :) A buszon azonban láttam az egyik volt, általános iskolás osztálytársamat. Illetőleg nem is a buszon, hanem  a buszmegállóban, ahol vártam a buszra. De nem mentem oda. Hogy miért nem? Mert tökéletesen tisztán láttam a  lelki szemem előtt, hogy mi  történne. Odamennék köszönni. És itt ki is merülne a dolog, mert nem tudnánk beszélgetni. Nem partner benne. Tudom, mert pár évvel ezelőtt már találkoztunk, akkor még naiv voltam és odamentem. Azonban megbántam. Most már volt annyi eszem, meg tartásom, hogy nem menjek oda hozzá. Ha valamit akar akkor jöjjön oda ő.

Szerintem nem vagyok az az ember, akivel ne lehetne elbeszélgetni akármilyen témáról, akár felületesen, akár mélyenszántón (nagyon hülyén hangzik ez a szó, de ezt dobta ki a helyesírás javító program a gépen - hiszek neki). 

Véleményem szerint elég felháborító, hogy vannak olyan emberek, akik még meg sem próbálják palástolni  hogy mennyire a hátuk közepére sem kívánják a beszélgetést. Süt róla az undor meg a felsőbbrendűség, aminek én kis hülye, az okát nem igazán látom. De ő biztosan tudja. Ja, és a legjobb benne, hogy most tuti, hogy én vagyok a bunkó, mert nem mentem oda köszönni. Azt hiszem, valahogy majd csak túlélem, hogy nem láttam az arckifejezését. Nem vagyok rászorulva sem a társaságára, sem arra, hogy a grimaszait meg a megjegyzéseit hallgassam.

A legszebb az egészben, hogy elválaszthatatlan barátnők voltunk 6 évig, és ezek után így áll a helyzet... Elég elkeserítő. :( Főleg ha azt nézem, hogy a nemrégiben tartott osztálytalálkozón a legtöbb emberrel nagyon jól elbeszélgettünk folyamatosan, minden nemű erőlködés nélkül. (Ő nem volt jelen ezen az eseményen. Nehogy már keveredjen velünk....)

Nagyon remélem, hogy elkerülöm a jövőben az ilyen személyeket. Ilyenkor (is) értékelem, hogy bár nem sok olyan barátom van, akit bármikor felhívhatok, bármilyen ügyben, de róluk tudom, hogy a velük való kapcsolatom sosem fog ilyen szintre jutni.

Jaaaaaaaaaaaaajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj....

A címbéli felkiáltást az hozta ki belőlem, hogy momentán annyira fáj / lüktet a fejem( mintha valaki egy légkalapáccsal ütlegelné folyamatosan), hogy a szemem bármelyik pillanatban kieshet a helyéről.

Most persze biztos azt kérdezitek, hogy akkor mi a fenéért ülök a gép előtt és írok, ahelyett, hogy pihennék. Hát megmondom miért. Azon egyszerű oknál fogva, hogy amint vízszintesbe helyezem magam, hogy pihizzek, onnantól csak a fájdalomra tudok koncentrálni, így viszont elterelem róla a gondolataimat és nem figyelek rá annyira, ezáltal egy fokkal elviselhetőbbé válik a dolog.

Gondolom az sem segített, hogy ma jól felidegeltek bent a munkahelyemen.

A helyzet a következő: Ha  megkérdezem a kolléganőmet, hogy sok - e a munkája, és azt válaszolja, hogy igen nagyon, mert holnapi határidős munkái vannak, mit szokás csinálni? Hagyjuk hadd dolgozzon a szerencsétlen... Na, nem. Nálunk ez nem így működik. Ha a kedves kolléganő ül a papírhalom közepén és próbál dűlőre jutni az éppen aktuális sürgős feladattal, odaugrok és még elkezdem neki mondani a saját kis dolgomat, amit már egyrészt 23.000-szer elmondtam, másrészt úgysem tud vele semmit csinálni, mert nem az ő hatásköre.

Komolyan mondom ettől falnak tudok menni. Reggel megszállt a zen életérzés (na jó, most lehet, hogy hülyeséget írtam) :) ,teljes nyugalomban mentem dolgozni, jó kedvem volt. Bementem és fél óra múlva már majd megevett az ideg.

Úgy szeretném már megérni, hogy egy napot végig tudjak csinálni anélkül, hogy valaki felidegesítene. Mondjuk ha jobban belegondolok, én vagyok a hülye, mert hagyom magam.

El kellene engednem a fülem mellett és a saját feladataimra kellene összpontosítani. De egyszerűen nem lehet, mert tőlem kimegy,és hergeli a többieket is, nekik is bizonygatja az igazát, és meg már a falat kaparom....

Jó lenne, ha már jönne a tavasz. Nehezen viselem már a telet. Félre ne értsétek, szeretem a téli időszakot, de minden évben eljön az a nap, amikor egyszerre csak érzem, hogy a testemnek és a lelkemnek elege lesz belőle. És akkor már a tavaszt várom. Idén most jött el az a pillanat, amikor már elég. Már kint szeretnék ülni a kertben délutánonként a napsütésben egy pulcsiban,szeretném, ha langyos szellő fújna és kimondottan tavaszi illatot hozna magával, szeretném a madárkákat csicseregni hallani reggelente munkába menet, szeretném, ha kezdenének rügyezni a fák, megjelennének az első virágok...

Komolyan már attól jobb kedvem lett, hogy felidéztem. Az egész gondolkodásmódom megváltozik , amikor eljön a tavasz. Ti is így vagytok vele?

Örül a szívem, ha csak ránézek a képre. :)

Elcseszett szilveszter

Úgy látszik nálam már hagyomány, hogy 31-ére lebetegszem. Idén Tavaly Most lett volna egy jó buliajánlat, de lázasan nem igazán indultam neki.. :( Remélem jövőre nem leszek ilyen szerencsétlen.
Ami viszont még így is felháborított, az a petárdázás. Még jó hogy tilos. Mondjuk petárdát nem is nagyon lehetett hallani. De tűzijátékot, meg "ágyúlövéseket" annál inkább. A szomszédságban, meg a környéken (2-3-4 háznyira) komplett aug 20-i tűzijátékot lőttek fel. Még engem is nagyon zavart, nem csoda, hogy szegény kutyám még 2 xanaxszal sem bírta. Félre ne értsétek nem azzal van a bajom, hogy csinálják, mert éjfélkor simán elmegy. De nem este 6-tól hajnali 2-ig.
Arról nem is beszélve, hogy az agyatlan banda itt nálunk az utcába, arra nem gondolt, hogy a kert ahová landoltak ezek az égő izék, tele van fenyővel. Szerintetek hány perc kellet volna neki, hogy az egész környék , a mi házunkat is beleértve teljesen kiégjen? És ha az ember rájuk szól, hogy ugyan már valamerre más felé irányítsák azokat a sz*rokat, infantilis hülyék módjára röhögnek.
Jó, most lehet mondani, hogy milyen egy merev tyúk vagyok de akkor is. Feltallták már a kultúrált szórakozást is.
Azt hiszem nem igazán tudom a kedvenc napjaim közé sorolni a szilvesztert...Ha lehetne, átugranám, és rögtön január 1-je lenne. És az már az új év.
Na és akkor új év. Új év - új lehetőségek tömkelege. A horoszkópom is azt írta, hogy tele lesz lehetőségekkel ez az év, csak jól kell ezeket kihasználnom.
Egyébként  nagyon jók a megérzéseim az idei  évvel kapcsolatosan. Jó érzéssel gondolok a jövőre és ez nagyon jó jel. Nálam ez 99%-ban bejön. Mármint a megérzések. Szóval 2010 egy nagyon jó év lesz. :)
Remélem mindenkinek csak jó dolgokat hoz!!!

Két ünnep között

Igen, igen. Máris két ünnep között vagyunk. Úgy elszaladt a karácsonyt, hogy gyakorlatilag észre sem vettem. Biztos azért , mert a várva várt karácsonyi hangulat sem jött meg. Vártam, vártam, vártam, aztán hirtelen vége lett a karácsonynak és a hangulat csak nem jött  meg. :( Persze az sem segített, hogy az a picike hó, ami karácsony előtt esett (és amit nagyon - nagyon imádtam) szentestére elolvadt...
MIndegy. Viszont éljen a pozitív gondolkodás! A két ünnep között biztosan történik valami nagyon - nagyon jó. :) És az új év sokkal-sokkal jobb lesz :).
Most a két ünnep között ennyire futotta.

Ez a mai igazán nem az én napom

Tényleg nem az én napom. Egyébként sem kimondottan tolerálom, ha valaki nekiugrik a bokámnak főleg, ha az illető egy kutya. Kiszálltam a kocsiból a postára menet, mentem a hátsó ajtóhoz, hogy kivegyem a táskámat a hátsó ülésről, amikor is ez az igencsak agresszív dög kiugrott a kocsi mögül és elkezdett rám vicsorogni meg morogni. Hát anyádra morogj. Hirtelen nem tudtam mit csinálni. Még az volt a szerencsém, hogy kicsi volt, tehát, ha tényleg nekem ugrott volna egy jól irányzott rúgással, arrébb tudtam volna rakni. Aztán valahonnan a szemközti házból előkerült a gazdája, de a nő hiába sipákolt neki (mert az tényleg csak sipákolás volt) a kutya nem hallgatott rá. De a nő oda nem jött volna csak sipákolt neki tovább. Észlény. Mindegy. Végül hátat fordítottam a kutyának és ott hagytam, bár azért igencsak nézelődtem a hátam mögé, nehogy mégis csak nekem ugorjon. Nem hiába mondják, hogy a legkisebb kutyák a legveszélyesebbek. Egyébként lehet, hogy ebből nem tűnik ki, de én nagyon is kutyabarát vagyok. De azt nem szeretem, ha ok nélkül rátámadnak az emberre. Olyankor bármi áron megvédem magam.
Ha ez még nem lett volna elég egy napra, majdnem elcsapott egy autó is. Szó szerint 2 cm-en múlt, hogy nem tolatott rám. Nem tudom hová tette a szemét a sofőr, de ha rajtam esetleg át is ment volna, akkor a busz állította volna meg, tehát messzire semmiképp nem ért volna el. Más kérdés, hogy ez rajtam mennyire segített volna, azután, hogy átgázolt rajtam.
Aztán meg egy fekete macska követett egészen hazáig. Bár ez legyen a legnagyobb problémám.
Azt viszont kijelenthetem, hogy bizonyára szerencsés csillagzat alatt születtem, ha túléltem ezt a mai napot.

Közelgő ünnepek, kicsi angyalok és kicsi ördögök

Azt ember azt hinné, hogy az évvége közeledtével egy kicsit lanyhul a hajtás a munkahelyen. Na, persze. Álom, álom....
Egyre több a meló. Ráadásul a héten nincs bent a közvetlen főnököm. Ugye, mit csinálna egy normális alkalmazott ebben az esetben? Örülne magának, és próbálni egy kicsit lógni a "Nincs bent a macska cincognak az egerek" egyszerű elve alapján.:) Azonban úgy látszik én valamilyen elcseszett alkalmazotti kategóriába tartozom, mert nekem így több a munkám, mint amikor bent van a főnök. :(
Gyönyörű hétnek nézek elébe, mit nem mondjak....
De, hogy ezt a letargiát ellensúlyozzam, holnap megyek vásárolgatni. Megpróbálkozom azzal a merész dologgal, hogy mindenkinek megveszem a karácsonyi ajándékát, vagy legalább az ahhoz szükséges hozzávalókat Gondolatban már megvan, hogy kinek, mit szeretnék, már "csak" meg kell venni ( na, nem mintha ez olyan nagyon egyszerű lenne...)
Aztán lassan a fodrászhoz is be kellene kukkantani, hogy az ünnepekre ki is nézzek valahogyan. Hihihi. Most nézem a naptárban, hogy jövő hét végén Jön a mikulás :) Vajon jó kislány voltam idén vagy kapok virgácsot is? :)))
Ha már a jóságról van szó, ma elcsíptem egy nagyon édes párbeszédet 2 gyerkőc között az öltözőben.
Alapszitu: Öltöznek a gyerekek,az egyik kisfiú nagyon sír, sírás oka ismeretlen. Rendíthetetlenül hüppög.

Másik kisfiú, akit nevezzünk "Á"- nak: - Miért sírsz? Mi a baj? (kis szünet) Mi történt?
Sírós kisfiú, akit nevezzünk Sz-nek:  -  Hüpp, hüpp (folytatja a hüppögést meg a sírást)
Á:   - Nem akarod elmondani hogy mi történt?
Sz:  - Hüpp, hüpp...
Á:   - Figyelj SZ! Nekem bármit elmondhatsz. Tudod, együtt szoktunk játszani, meg minden...

Hát nem zabálnivalók? És 4 évesek. Néha olyan hihetetlen, hogy ekkora empátiával rendelkeznek egymással szemben. Na jó, azt is szögezzük le nagyon gyorsan, hogy nem mindegyik ilyen kis angyal. Vannak köztük kis ördögök is. :)
Az az egy azonban biztos, hogy néhányan a felnőttek közül örülnének, ha csak egy ilyen barátjuk is lenne, aki ennyire figyel rájuk....
Én befogom a kis pofimat, mert nekem kettő ilyen "angyal" is megadatott. (Mármint barát angyal, nem gyerek, nem mintha a gyerekek ellen bármi kifogásom lenne.) :)

És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy Zsuzsuéknak még egyszer gratuláljak! :) Azt nem írom le, hogy miért, de ő szerintem tudni fogja. Ugye? :)

Na jó. Már nagyon átmentem szentimentálisba, úgyhogy azt hiszem abba is hagyom mára az írást. :) Azért még itt egy édes kép témához kapcsolódóan:

Még mindig egy kicsit betegen

Igen, igen, még mindig egy kicsit náthás vagyok. Lázam  nincs(remélem már nem is lesz), torkom nem fáj, csak baromira köhögök. Viszont úgy néz ki, hogy kaptam valami kötőhártya gyulladásra hasonlító dolgot. Honnan tudom? Onnan, hogy reggel nem tudtam csak a kezem segítségével kinyitni  a szemem. Ami azért is gáz, mert ilyen utoljára óvodás koromban fordult velem elő.

De hogy nem csak a nyomoromról írjak, íme egy köznapibb téma. Megszűnt a Sláger és a Danubius rádió. Illetve tulajdonképpen csak a Danubius, mert a Sláger interneten sugároz tovább. Ennek kimondottan örülök, mert elég sokat hallgattam mostanában reggelente meg késő este őket. És így továbbra is tudom őket hallgatni.

Abba nem mennék itt bele, hogy miért történt ez így, mert szerintem már mindenki tudja... Az a lényeg, hogy valamilyen formában mégis megmaradnak.

Valamit még akartam írni, de közben elfelejtettem *gondol, gondol,gondol* Nem jut eszembe...

Ja, megvan. Jövő héten advent 1. vasárnapja. Lehet dekorálni a lakást. Végre. Bármennyire nem vagyok oda a télért, ezt az időszakot mégis imádom benne. Arról nem is beszélve, hogy remélem idén fehér karácsonyunk lesz....:)

És ha már közeleg a kari, a munkahelyen is holnap kihúzzuk, hogy ki kinek vesz majd ajándékot. Nagyon melléfogni nem tudok. Ha mégis akkor így jártam.. :) Valamit majd csak kitalálok. Úgyis csak jelképes ajándékról van szó. Sosem szoktuk adósságba verni magunkat, mert a szándék a lényeg. Bár én azért így is szeretek olyan dolgot kitalálni, venni, aminek tényleg örül az illető, és nem csak a sarokba vágja (vagy rosszabb esetben a kukába) hazaérvén. Tavaly pl. nagyon beletaláltam. Jó, mondjuk az is igaz, hogy olyan kolléganőt  húztam, aki őszintén tud örülni bárminek.:) De a tavalyi ajándéknak tényleg örült, és nem csak úgy csinált :)

Szóval Hurrá Karácsony!

Ja és Hurrá New Moon :))))) (Premier holnap)

Hát, jó régen jelentkeztem. Ennek az az oka, hogy a múlt héten minden napra jutott valami. Gyakorlatilag alig voltam itthon. Pénteken meg belázasodtam, így az egész hétvégét az ágyban töltöttem. Utálok lázas lenni. Bár egyébként nem is igazán az volt a bajom. Csak egy kis hőemelkedésem volt 37,8 meg köhögtem (az még most sem múlt el.) Se a torkom nem fájt, se náthás nem voltam, de mégsem éreztem magam jól. Mindegy. Nemsokára elmúlik.

Viszont legalább tudtam sokat olvasni a hétvégén. Bepótoltam az egész lemaradásomat ilyen téren. :)

Az viszont kiakasztott, hogy akkor sincs semmi a tv-ben, amikor nagy ritkán eljutok addig, hogy bekapcsoljam. Most néztem volna, mert ha az ember az ágyhoz van láncolva ramaty állapota miatt, vagy olvas, vagy tv-t néz, hogy elüsse az időt. De teljesen esélytelen volt, hogy valami normális műsort találjak. A végén természetfilmeket néztem bár rendesen belealudtam. Amikor elaludtam még a gyilkos bálnákról szóló film ment, amikor felébredtem már az oroszlánok között lavírozott egy pasi. Szóval baromi érdekfeszítő volt a dolog.

Úgyhogy a végén visszatértem az olvasáshoz meg a zenehallgatáshoz.

Ha már zenehallgatásnál tartunk, találtam egy annyira jó számot... Már nem is tudom hányszor játszottam le az utóbbi 3-4 napban. Trent Dabbs--től az Inside these lines.

Aztán van egy másik szám, ami kifejezetten beteg szám, de annyival fülbemászóbb. Az együttes a The Birthday Massacre (ez már önmagában elég beteg), a szám pedig a Happy birthday. A többi számuk nem igazán tetszett, de ez az egy bejött. Alternatív banda, de ezt hallani is a zenén. Kicsit a Láthatatlan c. film jut róla az eszembe. Olyan a hangulata. Na, az  egy jó film. És nagyon  jó a zenéje.Tessék megnézni. :) Aki látta, nézze újra :)

Fejtágítás ( vagy inkább fejszűkítés?)

Most eszméltem, hogy már megint csütörtök van.. Annyira rohannak a napok. 2 hét múlva november. Megint lehet lassan visszaállítani az órát. Remek . Megint meg kell szokni egy új ütemet... Nem tudom, ki hogy van vele, de én nehezen viselem ezeket az óraállítgatásokat. Főleg ezt az őszit.

Mindegy nem erről akartam írni. Hanem a munkahelyi értekezletek agysejtgyilkoló hatásáról személyes tapasztalatok alapján.

Ugyanis ma ismételten (mint minden hónapban) volt szerencsém részt venni egy ilyen fejtágításon.Szabályszerűen lezsibbadt az agyam tőle. Ami a durva, az az, hogy, ha nem jegyzeteltem volna, mostanra fogalmam nem lenne miről volt szó. Komolyan úgy érzem, hogy mire vége lett az értekezletnek minimum 10 pontot zuhant az IQ-m. Pedig nem csináltunk semmit, csak hallgattuk a vezetőség mondanivalóját 2 órán keresztül. Az értekezlet alatt éreztem, ahogy sorra dőlnek ki az agysejtjeim, azt visítva, hogy ebből elég!!!

Komolyra fordítva a szót, mentálisan annyira egy nulla voltam utána, hogy el sem hiszem. Egész délután úgy mászkáltam, mint egy alvajáró. Hogy a fenébe tudja az embert ennyire kifárasztani a hallgatás? Mert ezenkívül csak mosolyogtam meg bólogattam, de nem hiszem, hogy abba fáradtam volna ennyire bele. Sőt biztos, hogy nem. Most még kivételesen nem is idegeskedtem, csak hallgattam és hallgattam és hallgattam.... Rosszabb, mint egy szombati napon az esti 7 órás filozófia volt a főiskolán, pedig nekem elhihetitek, az sem volt piskóta...

Még jó, hogy nem kellett okos válaszokat reprezentálni, mert arra szerintem a résztvevők egyike sem lett volna képes.

A főnökség még meg is dicsért minket, hogy nem tettünk fel a végén kérdéseket, mert ők ebből az szűrték le, hogy mindent tudunk és minden rendben van. A fenéket van rendben. Csak az agyi tevékenységünk annyira lecsökkent addigra, hogy képtelenek voltunk egy értelmes mondatot megfogalmazni, így inkább mindenki csendben maradt. :) Ennél még az is jobb, amikor annyi munkám van, hogy levegőt venni sincs idő. Akkor legalább érzem, hogy vagyok.

NAGYON szeretem a pénteket, a közelgő hideget azonban kevésbé

Hát úgy néz ki,  jövő héten megmutatja a tél, hogy közeledik. A tegnapi 27-28 fokhoz képest szerdán 20-szal lesz kevesebb. BRRRRRR. Nem szeretem. Ehhez még korán van. Majd decemberben legyen hideg.

Ezt a gondolatomat elűzi egyelőre az a tény, hogy péntek van. :) Már hétfőn ezt a napot vártam :)

Így már csak a jövő hetet kell kibírni meg még egy hétfőt és keddet, és jöhetek szabira. Megtoldottam a 23-i hosszú hétvégét 2 nappal, tehát azon a héten már szerdától szabin leszek. Jujjj , de nagyon várom már. :)

Beszéltem ma az egyik volt osztálytársammal. Olyan komoly lett. Gyakorlatilag egy infantilis kis hülyének éreztem magam miközben beszéltünk. Aranyos, de nagyon komoly. De ha ezt olvasná, most biztosan mosolyogna rajtam.:)

Emlékszem én még arra az időre, amikor még nem volt ilyen nagyon komoly, hanem eléggé illuminált állapotban kommandózott a fák között egy  buli alkalmával.:))) Túszul ejtve az arra járó embereket. (Na erről biztos, hogy lesz, aki ráismer...)

Érdekes látni, hogy mi lesz egyes emberekből.Mennyit változnak, mialatt nem találkozunk velük.

Az egyik családot alapít, boldog és megvan majdnem mindene, miközben a másiknak egyik napról a másikra összedől mindene amit az évek során felépített, és mindez nem pont az ő hibájából...

Néha igazságtalan tud lenni az élet. Pont azokkal, akik nem érdemlik meg. De ki vagyok én, hogy megítéljem ki mit érdemel? Ez csak egy észrevétel volt.

Na jó. Azt hiszem mára elég lesz ennyi. Ahhoz képest, hogy örülnöm kellene a hétvégének, ez elég lehangolóra sikeredett.

Említettem már, hogy uuuuuuuutttttttáááálooom a hétfőt???

Komolyan nem tudom mi van a hétfői napokban, de egyszerűen borzalmasak. Ma minden apróbb dologgal úgy fel tudott húzni akárki, hogy azonnal robbantam. Nem elég, hogy egy órával előbb kellett mennem dolgozni, és 2 órával később jöttel el a melóból, mint szoktam, de ráadásul olyan fejfájással, hogy azt hittem, soha nem érek haza.

Lehet, hogy azért ilyen szörnyűek a hétfők, mert bebeszélem magamnak (vonzás törvénye)?

De most komolyan. Megtalált a múlt héten egy pénzügyi tanácsadó is. Én hülye, megadtam neki a mobilszámomat. Mivel a mobilomat nem vettem fel, ma felhívott a munkahelyemen, ráadásul akkor, amikor 4 emberke állt nálam sorba. Normális az ilyen ember? Komolyan némelyik "ügynök" olyan, mint a pióca. Nem lehet őket levakarni. Majd csak észreveszi magát, ha nem veszem fel a telefont....

Mindegy. Viszont, azért történt velem jó dolog is. Megtettem az első lépést a jogsi felé. Jelentkeztem a tanfolyamra. :) Kíváncsi leszek milyen lesz. Már jó lenne vezetni. :) ( Hahaha. Örülök majd, ha el tudok indulni az autóval) :) Úgyhogy, ha meglesz a jogsim, reszkessenek az ismerőseim, mert sokszor fogom őket elcipelni autókázni. :)) A többi autós meg alapból reszkessen és vigyázzanak, hogy ne nagyon ingereljenek fel, mert akkor harapok :)) Tudom magamról, hogy hamar felkapom a vizet egyes közlekedési helyzetekben az anyósülésen is, mi lesz akkor a vezetőülésben? :) Majd felszerelek az autóra egy "Vigyázat a sofőr harap" táblát.

Egyébként belekukkantottam a KRESZ vizsga kérdéseibe és jókat derültem. Olyan jó válaszlehetőségek vannak némelyik kérdésnél:) Pl. (nem pontosan idézem) Mi a teendő gyalogátkelőhely előtt? Az egyik válaszlehetőség: Megijeszteni a gyalogost. :) Gyönyörű. És akkor csodálkoznak, hogy honnan jut eszükbe a sofőröknek a sok hülyeség...

Ezek után lesz olyan ember, aki be mer majd ülni mellém az autóba? :)

A ijesztgetésről jut eszembe. Hétvégén láttam egy filmet, a címe magyarul azt hiszem Az esemény (The happening). Hirtelen valami egyik pillanatról a másikra Amerika keleti partvidékén megbénítja az embereket és arra ösztökéli őket, hogy kárt tegyenek magukban... Túlélésre csak kis csoportokban van esély. 

Maradjunk annyiban, hogy ismét egy olyan katasztrófafilm, ami "enyhe" túlzásnak tartok. Pánikkeltésre nagyszerű darab. Egyébként meg semmi extra. De az igazán érdekelne, hogy  egy ilyen ötlet hogyan pattan ki valakinek a fejéből. Az oké, hogy a globális felmelegedés, meg a környezetszennyezés következményeire akarta felhívni a szerző, író vagy akárki a figyelmet, de én személy szerint nem ezt a módot választottam volna. A film után szerintem egy - két ember legszívesebben odamenne a legközelebb eső szobanövényéhez és jól belerúgna vagy kirohanna a kertjébe és csak azért is kivágna egy bokrot vagy tövig nyírná a füvet.:) Ennél többet nem akarok mondani, mert akkor nem lenne értelme megnézni a filmet (már, ha egyáltalán van olyan, akit érdekel). Tény, hogy láttam már ennél jobb filmet is és még fogok is nézni jobbat.