péntek, december 03, 2010

Közeleg a karácsony

Minél kevesebb nap van karácsonyig, valahogy az embernek annyival több dolga akad hirtelen. Eddig mindig a december volt a legzsúfoltabb hónapom, és idén sincs ez másképp. 2 olyan dolog is bejött az életembe, amire nem is számítottam, de mindkettőnek nagyon örülök, mert mindkettő nagy lehetőség, de egyiket sem szeretném elkiabálni.
Azonban ez némileg módosítja a decemberi terveimet. Picit gatyába kell ráznom az időbeosztásomat, és nem hagyhatok mindent az utolsó pillanatra. Amire egyébként nagyon is hajlamos vagyok.
Már megvan, hogy ki mit kap karácsonyra, de még be kell szereznem őket, ami szintúgy nem egyszerű. A másik, hogy a munkahelyemen, most új módszert vezettünk be az ajándékozásra. Aki hoz ajándékot, az kap is.  De őszintén, hogy vesz valaki ajándékot, ha nem tudja, hogy ki kapja?  Ez nekem olyan fura.  Nem tudom ez hogyan fog működni a gyakorlatban. Mert nyilván mást veszel egy férfinak és mást egy nőnek.
Azt is ki kellene találnom, hogy mit fogok sütni arra a bulira. Ez úgyszintén nem lesz egyszerű feladat tekintve, hogy az imént dobtam ki egy tepsi sütit, mert egyszerűen nem sikerült. Pedig már többször is megcsináltam előtte, de eddig nem volt vele gond. És ezt most hatalmas kudarcként éltem meg. Ezek után mit fogok kreálni? Valami sütés nélküli dolgot :D Amit nem tudok odaégetni, amit biztosan összeáll úgy, ahogy kell.
De hogy valami jó dolgot is írja, esett a hó. Nem is keveset, és nagyon imádom. Tegnap másfél órán keresztül rohangáltam a hóban a kutyával, mint egy óvodás. Annyira élveztem. 
Olyan jó lenne, ha a karácsony is fehér lenne. Annak nagyon - nagyon örülnék.
Hogy meghozzam a hangulatot, hétfőn feldíszítettem a lakást. De a várva várt hangulat még így sem érkezett meg, hiába vannak fent a díszek, és hiába van hó. Valahogy nem érzem. Mondjuk ez évek óta így van sajnos. Egyre nehezebben hangolódom rá, de nem tudom miért van ez. Veletek nincs ilyen?

Nincsenek megjegyzések: