Az utóbbi időben véletlenül vagy sem , úgy hozta az élet, hogy többször is vissza kellett, nem, inkább lehetőségem nyílt visszatekinteni az elmúlt öt évemre, és ez egészen érdekes érzéseket keltett bennem.
Bevallom őszintén sokszor eszembe jut mostanában, hogy úgy érzem megragadtam egy szinten az élet sok területén. Nem érzékelem a változást, de ez az elmúlt 5 évre való visszatekintés azért megmutatta, hogy mégis volt valami, de arra is ráébresztett, hogy van hová fejlődnöm bőven.
Arra is ráébredtem, hogy sokkal keserűbben szemlélem a világot. De lehet, hogy nem ez a jó szó rá, hanem az, hogy valóságnak megfelelően. 5 évvel ezelőtt olyan kis lökött liba voltam, ami a stílusomat illeti. Ahhoz képest sokat komolyodtam, talán túl sokat is, aminek nem feltétlenül örülök. Illetve az is lehet, hogy nem a megfelelő területen komolyodtam. Ez még számomra sem teljesen tiszta. De a komolyodást érzékelhető.
Ami a megragadást illeti... nem tudom. nem igazán tudom, hogy miért érzem így, mert ha végigfuttatom, hogy mi történt velem az 5 év alatt, miken mentem át, miket értem el, rájövök, hogy azért valamit mégiscsak sikerült véghez vinnem. Két munkahelyet szereztem, mindkét helyen biztos helyem van. Mindkettőn szépen lassan, de előrelépkedtem. Idén elismerést is kaptam az egyik helyen, ami lehet, hogy semmi jelentőséggel nem bír, de számomra mégis sokat jelentett. Nagyon sok dolgot tanultam ez alatt az öt év alatt. Máshogy állok dolgokhoz, mint akkor.
Valamilyen szinten magabiztosabb vagyok, és kiegyensúlyozottabb.
De ez csak ezen a területen igaz.
A másik terület, a magánélet, az más tészta. Valahogy, mintha ez lenne a mérleg másik nyelve, és ide kaptam minden rosszat. Jó, nem mondom, hogy nem voltak jó pillanatok, de ha össze kéne hasonlítanom a másik oldallal, a munkával, akkor azt mondom, hogy abban sokkal több jó szerepel.
Nagyon jó lenne már ezt a kettőt valahogy egyensúlyba hozni, de nem tudom mi lehet az, ami kibillent ebből az állapotból.
Kicsit ilyen egzisztenciális krízisben érzem magam (pedig ahhoz még fiatal vagyok, és mégis). Vajon mi lesz az, ami kibillent belőle? Vagy ki?
És hogy a címben szereplő kérdésre is válaszoljak, semmit nem számít 5 év, és mégis sokat.
