vasárnap, október 16, 2016

Illatterápia

Nem tudom, hogy írtam - e már a témáról, mert lusta voltam visszanézni, de ha írtam is, egy kis ismétlés nem árt.

Mivel itt az ősz, a lakásban újra csukva vannak az ablakok a nap nagy részében, így előkerültek a párologtatók. Nem vagyok egy nagy ősz rajongó, de ezt a részét szeretem a hűvösebb idő beköszöntének. Néha, amikor már energiatartalékaim végén vagyok, és ezáltal rám tör az a semmisejó hangulat, gyakran nyúlok alternatív kedélyjavító módszerekhez. Az egyik ilyen az illóolajok tárháza.



Sokféle illóolajat kipróbáltam már az évek során, volt amelyik bevált, volt amelyik nem. A borsmenta és az eukaliptusz viszonylag állandó darabjai a készletemnek, ahogy a narancs és a mandarin illat is. Azonban az igazi favoritom a citrom, de nem akármilyen citrom, hanem az indiai citromfű az , ami igazán bevált. Amellett, hogy a tényleges citrom illatára ez hasonlít a legjobban, fertőtlenítő hatása is nagy. Nagyon imádom. Persze nagyon meg kell nézni, hogy hol is veszi az ember ezeket és milyen minőségűek.

Az azonban biztos, hogy ha jó minőségű, akkor nagyon jó hatással van ránk, ha tudatosan választjuk ki. Számtalan jótékony hatásuk ismert, de már csak azért is megéri, ha kicsit jobb kedvre derít az, hogy kellemes illat van a lakásban.

Hangulat: átlagos
Ital: Epres - csokis fekete tea
Zene: Shawn Mendes: Treat You Better

vasárnap, október 02, 2016

A relaxáció legjobb módja

Néha a legmegnyugtatóbb pillanatok az legváratlanabb helyzetekben bukkannak fel. Egy igen stresszes időszak közepén vagyok épp, és keresem a szellemi, lelki pihenés lehetőségét folyamatosan, igyekszem minden apró lehetőséget megragadni. Legtöbbször ezek tervezett lehetőségek, de néha, kivételes esetekben csak úgy maguktól találnak rám, teljesen váratlanul, ez történt csütörtökön is, amikor is kirándulni indultunk a csoportommal.

Nem vártam túlságosan sokat a programtól, hiszen nekünk, felnőtteknek a kirándulás nem a pihenésről szól, hanem arról, hogy figyelünk, talán még jobban is, mint a megszokott környezetünkben, emellett felhívjuk a gyerkőcök figyelmét az érdekességekre. Ők meg közben élvezik az életet.
Azonban, mikor odaértünk a tervezett úti célunkhoz, minden egy csapásra megváltozott. Megszállt valami megfoghatatlan érzés, valami nagyon jó , valami nagyon megnyugtató. Pedig nem volt ott semmi extra, csak a vízpart. De ennyi elég volt.

Kopaszi - gát - a fák mögött megbújó Duna (saját kép)

Amellett, hogy minden percemet lekötötték a szanaszét szaladgáló gyerkőcök, lassan olyan nyugodt érzés járt át, mintha pihenni mentem volna oda. Aztán, mikor elértünk egy eldugott kis homokos partrészre megrohantak az emlékek.
Kisgyerekként sokat voltam a nagyszüleimnél, akikkel szinte napi szinten jártunk ki a Duna partjára. Semmi különös nem volt ott, de mégis nagyon szerettem azt a helyet. Volt, hogy kavicsokat dobáltam, de volt, hogy homokozólapáttal és kisvödörrel próbáltam kincsekre lelni vagy egyszerűen csak igyekeztem a parton állva megváltani a világot.
Mindenesetre az a pici partszakasz mind a mai napig emlékezetes és a szívemhez oly közeli hely maradt.

Ez ugyan most nem az a hely volt, de a hangulata mégis nagyon hasonló és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Rájöttem, hogy sokkal gyakrabban kéne ilyen helyeket látogatnom. Remélhetőleg hamarosan újra szerencsém lesz ilyen helyre tévedni.

Ital: Fekete tea
Zene: Katy Perry: Rise
Hangulat: nyugodt

szombat, március 19, 2016

Amiért érdemes csinálni...

Az utóbbi időben sokat panaszkodtam a munkámra és nem sokat változott azóta sem a helyzet, de most nem  erről szeretnék írni, hanem a jó oldaláról, azért, amiért érdemes bemenni a munkahelyre és szívvel - lélekkel csinálni azt, amit csinálunk.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon jó a kapcsolatom a csoportomba járó gyerekekkel. Imádom őket, és azt hiszem nagyképűség nélkül állíthatom, hogy ez kölcsönös. Sokszor hallottam mostanában azt, hogy nem feltétlenül jó ez, mert jobb, ha a gyerek és az óvónő között megvan az alá - és fölé rendelt viszony, azonban én ezzel nem értek egyet. Sokkal jobb eredményeket lehet elérni náluk, ha néha tudatosan lemegyünk az ő szintjükre, és szinte partnerekként tekintünk rájuk.
Egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat nagyon sokat számít a mindennapokban.
Arról már nem is beszélve, hogy olyan helyre bemenni, ahol örömükben szaladnak eléd, az felbecsülhetetlen!
A napokban esett meg egy nagyon aranyos kis szösszenet köztem és az egyik ovisom között.
Versenyen voltunk néhány gyerkőccel, ő is ott volt, de csak drukkolni. A szünetben felkéredzkedett az ölembe és behatóan vizsgálgatni kezdte az egyenpólót, ami rajtam volt, majd a következőt kérdezte:

- Miért van mindenki ilyen egyforma pólóban?
- Azért, hogy tudja mindenki, hogy a csapat melyik oviból jött, és hogy tudják melyik gyerek melyik oviba jár.
- De ők tudják, hogy én hová járok.
- Nem, akik nem ismernek téged, nem tudhatják.
- És neked miért kell ilyen póló?
- Szintén azért, hogy tudják melyik oviból jöttem.
- De hát az felesleges. Azt mindenki tudja, hogy te vagy az én óvónénim!

El nem tudjátok képzelni mennyit jelentenek az ilyen beszélgetések. Olyan pozitív töltetet tudnak adni, annyi energiát kapok belőlük, hogy arra szavak nincsenek. És ez az, amiért minden egyes nap érdemes elindulni dolgozni, mert tudom, hogy ilyen kedves kis lények várnak bent, és szó szerint bearanyozzák még a rosszabb napjaimat is, és ezek az emlékek megfizethetetlenek.

Néha azért eszembe jut, hogy én nézem más szemüvegen át a világot. Innen - onnan hallok dolgokat, amik mindig elbizonytalanítanak, hogy biztosan jól végzem - e a munkámat. Például azt, hogy az óvónénik nem veszik fel a gyerekeket, nem szabad hozzájuk túlságosan közel kerülni, meg szigorúnak kell lenni. 
Aztán jönnek ezek a kis pillanatok, amik úgy érzem engem igazolnak. Miért kellene szigorúnak és némiképp távolságtartónak lennem, ha kedvességgel és következetességgel is képes vagyok elérni ugyanazt a célt? 

Tudom, ezek örök kérdések és biztosan nem én leszek az, aki megválaszolja őket, csak néha elmerengek a dolgok miértjén. 
Haladni kellene a korral ezen a területen is és megérteni azt, hogy a mai gyerekek nem olyanok, mint a 20 évvel ezelőttiek, más módszerekkel kell elérni náluk azt, amit szeretnénk, máshogy kell hozzájuk viszonyulni.

És már csak egy megjegyzésem lenne: akkor lenne minden még jobb, ha a szabályokat olyanok hoznák, akiknek valójában van némi közük az óvodai mindennapokhoz és nem csak elviekben. Ezzel be is fejeztem.

Ital: ananászlé
Hangulat: boldog és büszke
Zene: One Direction - History (nem tudom mi fogott meg ebben a számban, de imádom, pedig nem is igazán az én műfajom)