A relaxáció legjobb módja

Néha a legmegnyugtatóbb pillanatok az legváratlanabb helyzetekben bukkannak fel. Egy igen stresszes időszak közepén vagyok épp, és keresem a szellemi, lelki pihenés lehetőségét folyamatosan, igyekszem minden apró lehetőséget megragadni. Legtöbbször ezek tervezett lehetőségek, de néha, kivételes esetekben csak úgy maguktól találnak rám, teljesen váratlanul, ez történt csütörtökön is, amikor is kirándulni indultunk a csoportommal.

Nem vártam túlságosan sokat a programtól, hiszen nekünk, felnőtteknek a kirándulás nem a pihenésről szól, hanem arról, hogy figyelünk, talán még jobban is, mint a megszokott környezetünkben, emellett felhívjuk a gyerkőcök figyelmét az érdekességekre. Ők meg közben élvezik az életet.

Azonban, mikor odaértünk a tervezett úti célunkhoz, minden egy csapásra megváltozott. Megszállt valami megfoghatatlan érzés, valami nagyon jó , valami nagyon megnyugtató. Pedig nem volt ott semmi extra, csak a vízpart. De ennyi elég volt.

Kopaszi - gát - a fák mögött megbújó Duna (saját kép)

Amellett, hogy minden percemet lekötötték a szanaszét szaladgáló gyerkőcök, lassan olyan nyugodt érzés járt át, mintha pihenni mentem volna oda. Aztán, mikor elértünk egy eldugott kis homokos partrészre megrohantak az emlékek.

Kisgyerekként sokat voltam a nagyszüleimnél, akikkel szinte napi szinten jártunk ki a Duna partjára. Semmi különös nem volt ott, de mégis nagyon szerettem azt a helyet. Volt, hogy kavicsokat dobáltam, de volt, hogy homokozólapáttal és kisvödörrel próbáltam kincsekre lelni vagy egyszerűen csak igyekeztem a parton állva megváltani a világot.
Mindenesetre az a pici partszakasz mind a mai napig emlékezetes és a szívemhez oly közeli hely maradt.

Ez ugyan most nem az a hely volt, de a hangulata mégis nagyon hasonló és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Rájöttem, hogy sokkal gyakrabban kéne ilyen helyeket látogatnom. Remélhetőleg hamarosan újra szerencsém lesz ilyen helyre tévedni.

Ital: Fekete tea
Zene: Katy Perry: Rise
Hangulat: nyugodt