Mindenképpen akartam írni a KRESZ-szel kapcsolatos tapasztalatokról, de a vizsga előtt nem igen volt hozzá idegem. Tök érdekes volt, mert nem éreztem magam annyira idegesnek a vizsga előtt, mint úgy általában. Csak onnan tudtam, hogy azért nem vagyok teljesen nyugodt, hogy nem tudtam enni, de ezt leszámítva nem volt se gyomorgörcsöm, meg semmi.
Mielőtt elindultam itthonról, gyorsan még kitöltöttem 5 tesztet, mind az öt 70 pont feletti lett, így nem is kezdtem el pánikolni.
Még akkor is nyugis voltam, mikor odaértem, főleg, mert voltak ismerős arcok, akikkel lehetett beszélgetni.
Ingerült akkor kezdtem lenni, mikor leült mellém egy fiatal srác, aki láthatóan jóval zaklatottabb idegállapotban volt nálam, folyamatosan járt keze-lába, hol a térdén dobolt, hol a padon, hol a telefonját babrálta, hol letekerte a kötést a jobb kezéről, hol visszatekerte. A végén már rám is átragadt, szegényre kedvem lett volna ráüvölteni, hogy hagyja már abba, mert az idegállapota ragadós. Azonban tökéletes időzítéssel kilépett a szigorú tekintetű vizsgabiztos a teremből, és véget ért a kínzás.
Inkább voltam izgatott, mint ideges és ez jól jött. Tetszett a szervezés, a modern, érintőképernyős kivitelezés, egyedül a vizsgabiztos pasi volt kimondottan ijesztő, egy magas rangú katona simán elbújhatott volna mellette.
A kérdések nagy része szintén nem okozott meglepetést, már - már ismerősként örültem nekik. A maradék, a kisebb rész volt az, ami meglepett. Konkrétan volt olyan kérdés, amivel még nem is találkoztam sem a gyakorlás, sem a tanfolyam során. Nem sok volt ilyen, csak kettő talán, de ez akkor is meglepett.
Nem tartotta magam felkészületlennek, mert a tesztprogramban szereplő ezervalahány kérdést kétszer is végigcsináltam becsületesen plusz megoldottam legalább 30 teljes tesztet, de még így is ért meglepetés.
Nem hiába mondta az oktató, hogy gyakoroljunk, mert anélkül nem fog menni. Igaza volt. Van rá élő példa is. Az egyik ismerősöm ott volt minden órán, hazament, megcsinált 4 tesztet, meg százvalahány kérdést. A 4 tesztből egy sikerült neki és úgy érezte felkészült. Elment vizsgázni és meglepődött, hogy nem sikerült neki.
Azt mondják a vizsgára, hogy nem nehéz. Tényleg nem az, ha készül az ember.
Most teljesen időben visszafelé haladok , de nem baj.
A tanfolyam nagyon jó volt, mint azt az előző bejegyzésben is írtam, jó volt visszaülni egy kicsit az "iskolapadba". Az oktatónak nagyon sokat köszönhetek (meg az egész csoport is), mert rettenetesen jól adta le az anyagot. Ha már nagyon elkalandozott a figyelmünk, ami az egész napi robotolás után nem is csoda, egy - egy viccel vagy érdekes történettel dobta fel az órát és vonta vissza a figyelmünket az anyagra. Nagyon érezte, hogy mikor volt rá szükség. Bizonyos dolgokkal addig nyaggatott minket, amíg be nem rögzült teljesen, ami szintén nagyon hasznos volt, z érződött a vizsgán is.
Szóval eddig egész jó élmény, bár a neheze még csak most jön. A gyakorlati résztől azért egy kicsit jobban tartok, bár minden vágyam megtanulni, hogyan is kell egy autót uralni.
Sokszor játszadozom a gondolattal, hogy csak beugrom az autóba és elmegyek egyet autókázni. Csak úgy, cél nélkül, természetesen nem a belvárosi forgalomba, hanem épp ellenkezőleg, kifelé a városból.
Kimondottan várom, hogy ne legyek megkötve, oda mehessek ahová akarok, és amikor akarok, anélkül, hogy BKV-ra, elnézést, BKK-ra vagy MÁV-ra kéne várnom és az ő menetrendjükhöz kéne alkalmazkodnom.
És amikor megnyerjük a lottó 5-öst, akkor az első dolgom az lesz, hogy veszek magamnak egy Mustangot, mert most az az aktuális álomautóm. Kár, hogy Aaron Paul nem jár hozzá....
Hangulat: bizakodó
Ital: Áfonyás zöld tea
Zene: Phillip Phillips: Midnight Sun
