Az az édes, vidéki élet

Lassan másfél hete itthon vagyok betegállományban, mert sikerült összeszednem egy masszív arcüreg gyulladást, ami nem akart normálisan kijönni rajtam. De mindegy is, nem ez a lényeg.

A betegségem alatt nem volt kedvem olvasni, olyan semmilyen volt a hangulatom, úgyhogy mentsvárként maradtak a sorozatok. Imádom a sorozatokat. Többet nézek egyszerre, így sosem maradok néznivaló nélkül. Korábban hétről hétre néztem az új részeket, alig vártam, hogy felkerüljenek az újabb epizódok a különböző platformokra, de aztán rászoktam a maratonozás szépségére. Igen, tudom, a világ mindig rohan, az emberek meg mindent azonnal akarnak, és én is beleestem abba a hibába, hogy azonnal akarom a következő részt,  képtelen vagyok várni. Én sem vagyok hibátlan... Igazából mindkettőnek megvan az előnye meg a hátránya, amiről egy külön posztot is lehetne írni, de most nem arra szeretném kihegyezni ezt a mai bejegyzést, hogy egyben jobb vagy hetenként.

Valami olyan sorozatot kerestem, amiből sok rész ment már le, hogy elég legyen a betegállomány idejére. Van jópár ilyen megkezdett sorim, de valahogy egyikhez sem volt kedvem. Viszont nagyon régóta szemeztem a Heartland című sorozattal (jelenleg elérhető a netflixen). Köztudott, hogy szeretem az ilyen családi - állatos sztorikat, ilyen kis laza családi drámákat, és ennél jobban nem is választhattam volna. Tegnap már az 5. évadot kezdtem, ami sokat elmond. Persze, vannak jobb meg gyengébb részek, de összességében egy nagyon bájos sorozat. Imádom benne a lovakat, imádom Amy-t és Ty-t együtt, szerintem a sorozat alappillérei, anélkül, hogy a kapcsolatuk elnyomná az egyéb eseményeket.

De ami a legjobban megfogott, az a helyszín atmoszférája. A farm, a kis tó, és szántóföldek, ameddig a szem ellát. Napok óta azon gondolkozom, hogy milyen jó lenne egyszer elutazni egy hasonló helyre és megélni azt életérzést. Jó, nyilván ezt egy vagy két hét alatt nem lehetne teljesen megvalósítani, ahhoz több időt kellene eltölteni abban a környezetben, de egy szeletkét csak kapnék belőle. És hogy mire gondolok az ilyen életérzés alatt? Megpróbálom elmagyarázni vagy legalábbis körülhatárolni, mert ez inkább egy érzés, és nem kézzelfogható dolog.

Sosem voltam az az ember, aki imádja a nyüzsgést, az égig érő épületeket, amiktől nem látom az eget. Iskolába a belvárosba jártam, és bár akkor nem volt vele bajom, mostanra rájöttem, hogy mekkora mázlim van, hogy kertvárosi  környezetben lakom és ott is dolgozom. Megbolondulnék, ha minden nap a belvárosi levegőt kéne szívnom. Kezdem azt hinni, hogy egy vérbeli vidéki lány veszett el bennem, és már csak egy lépésre vagyok attól, hogy haszonállatokat kezdjek tartani. (nyulak kizárva, mert bármennyire imádom is őket, allergiás vagyok rájuk, ezért sincs évek óta nyuszink, pedig sokat tartottunk, amikor kicsit voltam). Kiskoromban a nagyszüleimnél voltak csirkék, nyulak, macskák. Amikor új kiscsirkék kerültek hozzájuk, és látogatóba mentünk, az volt az első dolgom, hogy fogtam a saját kis sámlimat, amit még a nagypapám készített nekem, beültem a csirkeól közepébe, és elkezdtem kapcsolatot ápolni az új kis jövevényekkel. Természetesen mindig lettek kedvencek, általában a kopasz nyakúak, mert azok olyan igazi kis egyéniségek voltak (sokszor a temperamentumuk is nagyon egyedi volt...), és kicsit kilógtak a sorból, mint én. Talán emiatt nem áll tőlem annyira távol a vidéki élet gondolata.

De az ami abban a sorozatban megfogott, egész más. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak egy film, és nagy valószínűség szerint Kanadában sem így élnek az emberek, de ki tudja? Amíg az ember nem tapasztalja meg személyesen, sosem tudhatja. Szóval, ami leginkább megragadott az a gondtalanság. Félre ne értsetek, vannak ott is problémák bőven, de mégsem rohannak, nem pánikolnak, hanem teszik a dolgukat. Míg egy városi környezetben a reggel első öt percében felidegesít valami, ott ennek kicsi az esélye. 

Meg ott a szabadság érzése... Ha stresszes vagy, elmész lovagolni, és van, hogy órákig nem találkozol senkivel, ami őszintén szólva egy álom lenne néha. 

Az állatokkal való kapcsolat is olyan jó lenne. Komolyan elkezdtem azon gondolkodni, hogy el kellene menni lovagolni tanulni, csak még utána kell néznem, hogy hol van olyan hely, ahol felnőtteket is oktatnak. Mióta az eszemet tudom, körbe voltam véve állatokkal: kutyákkal, macskával, nyulakkal, csirkékkel, papagájokkal. Mindig volt valamilyen állat a közelemben. Most márciusban lesz két éve, hogy nincs semmilyen állat itthon, és rettenetesen hiányzik.  

Jó ideje tervezem már, hogy egy kutyust magamhoz veszek, csak még az nem dőlt el, hogy milyet. Bár igazából mindegy is, csak legyen. Örüljön, ha hazajövök, mehessünk sétálni (nem , mintha nem lenne hatalmas kert, de kell a közös program), játszhassunk és hozzon örömöt, jókedvet a házhoz.

Szóval az egész atmoszféra, a farmon való élet az, amit kipróbálnék. Igen, ott is dolgozni kell, sőt, még többet is, mint egy átlag munkahelyen, de az előnyei miatt szerintem mindenképpen megérné. Esküszöm bakancslistás. 
Tanulság? Az nincs, csak gondoltam leírom, hogy mi foglalkoztat mostanában. Most pedig megyek és megnézek 1 - 2 részt a Heartlandből. Aki szereti az ilyen jellegű családi sorozatokat, annak tetszeni fog. Lehet rajta sírni, nevetni, a szórakozás pedig garantált.

Hangulat: vágyakozó
Ital: vaníliás - meggyes tea
Zene: Jenn Grant - Dreamer (a sorozat főcímdala)