Manapság sokan vágynak Amerikába, van, aki csak átmenetileg rövid időre akar menni, van, aki a további életét tervezi oda. Van aki eljut oda, van aki nem.
Mit tagadjam, én is nagyon régóta szeretnék kijutni és egy pár hónapra kint ragadni Valahogy nekünk, akik nem ott lakunk (tisztelet a kivételnek) kicsit olyan elvarázsolt hely ez, ahol esetleg jobb lehet, mint itthon. Persze iszonyatosan naiv és buta az, aki azt hiszi, hogy ott minden mézeskalácsból és cukorkából van.
Erre tökéletes emlékeztető egy olyan hír, ami tegnap látott napvilágot egy iskolai lövöldözésről. Az Egyesült Államokban sajnálatos módon nem egyszeri eset ez, túléltek már jó néhány hasonló tragédiát, igaz ezekhez egyszerűn nem lehet hozzászokni. Azonban ez a mostani mégiscsak kilóg a sorból.
Ha lehet egyáltalán általánosítani, többnyire középiskolákban történnek ezek a rettenetes jelenetek, amit elsősorban diákok követnek el.
Most azonban egy óvodával összevont általános iskola volt a célpont. 28 áldozat, ebből 20 öt és tíz év közötti gyermek.
Gyermekekkel foglalkozóként azt hiszem sosem fogom tudni megérteni, hogy hogyan képes valaki bemenni egy óvodába/ iskolába és válogatás nélkül lövöldözni.
Nap, mint nap bemegyek a munkahelyemre és csak hálás lehetek azért a szeretetért, amit a gyerekektől kapok. Sokszor ők azok akik tudtukon kívül tartják bennem a lelket és felvidítanak egy - egy mondatukkal vagy mosolyukkal vagy őszinte gesztusukkal. Bántani sem tudnám őket, még egy ujjal sem, nem hogy fegyvert fogjak rájuk. És tényleg nem fér a fejembe, hogy hogyan képes erre bárki is...
Elkeserítő, hogy ilyen létezik....
Hangulat: szomorú
Ital: almás tea
Zene: Kelly Rowland: Stole
Múlt héten szombaton kéz-modellkedni voltam. Az egyik volt ovisom anyukája megkért, hogy nem - e gyakorolhatna rajtam a műkörmös tanfolyamon. Én meg igent mondtam neki. Amellett, hogy baromi szépek lettek a kezecskéim, tök érdekes volt bepillantani a műköröm hogyanjába. Szorgosan figyelgettem, mit hogyan csinál, hogy esetleg egy - két otthon alkalmazható lépést én is el tudjak sajátítani. Egyébként iszonyatosan tetszett, hogy az egész folyamat baromi nagy precizitást, odafigyelést igényel. Az ember nem is gondolná, hogy milyen szigorú szabályok mellett készül a műköröm. Még az is meg van szabva, hogy hány fokos szögben kell tartani a reszelőt a körömfelületek összereszelésénél, és az is hogy melyik kézzel, melyik ujjal kezdünk. Sőt sokan csak úgy gondolják, hogy tök felesleges és csak az üresfejű plázacicáknak való, pedig van előnye is. Egy igényesen elkészített francia manikűr nem csak a kéz éke, hanem jót is tesz a körömnek, ha szépen karban van tartva. Ugyanis a köröm felületét le kell reszelni (bolyhosítani) mielőtt felkerül a kiegészítő rész, és az ezután újonnan növő köröm már egészségesebb, erősebb lesz.
Szóval nem csak hátránya van, ahogy sokan gondolják. Én meg jelenleg egyenesen szerelmes vagyok az enyémbe :)
Kicsit fura volt, mikor hazaértem, mert nem mertem vele fogni, ami részben azért is volt, mert 1-2 napig picit érzékenyek voltak még. Meg kellett szoknom és tanulnom, hogy nem fog leesni attól, hogy megfogok vele valamit, és azt is meg kellett jegyeznem, hogy fél centivel hosszabbak az ujjaim és ezt minden egyes mozdulatomba bele kellett kalkulálni. A 3. napon azonban már olyan volt, mintha csak a saját körmöm lenne, fennakadás nélkül tudtam vele minden csinálni.
Egyébként nem erről akartam írni, csak eszembe jutott és gondoltam ezt is megosztom veletek.
A karácsony közeledtéről akartam írni és a vásárlásról. Ma voltam vásárolni. Találtam is magamnak 3 jó felsőt. Megbeszéltem anyával, hogy ha meglátok valami jót, akkor azt megveszem és megkapom tőle karácsonyra és majd nagyon meglepődöm :)
Mentem fizetni a kasszához és kevesebbet fizettem, mint amire számítottam. Úgy voltam vele, hogy nem forszíroztam, mert biztos a nem akciós árat néztem a cetlin. Aztán mikor hazaértem, akkor alaposan áttanulmányoztam a blokkot, és rájöttem, hogy nem én voltam a hülye. Én jól számoltam, csak a drága kasszás hölgy elfelejtette számolni az egyik felsőmet. Levette róla a csipogót, csak épp nem ütötte be a gépbe. Ráadásul volt olyan szerencsém, hogy a legdrágábbat (3900 Ft) nem vette bele, úgyhogy ennyivel kevesebbet költöttem 2+1- es személyesen nekem szóló akcióban :))
Mondanom sem kell örültem nagyon. Sosem volt még ilyen mázlim. Mondjuk a hölgyet nem irigylem, mikor rájön a tévedésre. Biztos nem lesz kellemes érzés számára, de ez már nem az én gondom lesz. :)
Egyébként már minden talpig díszben van a bevásárlóközpontokban, tiszta ünnepi örület leledzik mindenhol. Ezt az ünnepi hangulatot 2 helyen tudom elviselni, itthon és a karácsonyi vásárban. Tényleg, ha valakinek esetleg van kedve elruccanni velem a Vörösmarty térre a karácsonyi vásárba, az szóljon, jó? :) Egyedül nem szívesen mászkurálnék ott, viszont nagyon - nagyon szeretnék elmenni körbenézni. :)
Mit csinál az ember , ha 20 percnyi kikapcsolódásra vágyik? Hát természetesen gyöngyöt fűz. Na jó, annyira persze nem természetes, mert ha nem találok rá egy gyöngyfűző szettre tök véletlenül a lakásban, valószínűleg eszembe sem jutott volna, hogy nekiálljak pepecselni vele.
De ha már megtaláltam, úgy voltam vele, hogy én bizony most fűzök egy gyűrűt. Legnagyobb örömömre sikerült is.
Hogy milyen lett? Mindjárt mutatom a képet.
Elég egyszerű kis darab, de az , hogy én csináltam értékkel ruházza fel, legalábbis számomra.
Olyan büszke voltam magamra, mikor elkészültem. :)
Rájöttem, hogy tök jó dolgokat lehetne csinálni, ha egy picit belemélyednék a minkéntjébe, tekinve, hogy valamelyik évben csináltam egy tök szép húsvéti tojást is. Meg a kolléganőm fűzött nekem egy gyönyörű kereszt medált is gyöngyből.
Leírás alapján még el is lennék vele, csak lenne annyi időm, hogy leüljek vele szöszögni. Igaz előbb gyöngyöket is kéne venni hozzá. Az, meg, hogy bemenjek egy hobbi boltba, felér egy bűncselekménnyel, mert az még hagyján, hogy mennyi időt töltenék ott, de még mennyi pénzt... Jujj, még belegondolni is rossz. Pontosan olyan ez számomra, mint a könyvesbolt. Inkább be sem térek, mert különben a fél üzletet felvásárolom.
A harmadik ilyen veszélyes hely a barkácsáruház, annak is a lakberendezős része.
Ma voltam pont Obi-ban, vettem magamnak sötétítő függönyt, mert kivételesen találtam színben és vastagságban megfelelőt. De ahhoz képest, hogy csak függönyért indultam , jóval több dologgal a szatyromban tértem ám haza. Példának okáért, már kint voltak a karácsonyi dekorációk, díszek stb .(mellékesen megjegyezném, hogy az mekkora agyrém már, hogy november 3-án már a karácsonyra készülünk? Most van karácsonyi hangulatom tőle, ami karácsonyra pont szépen el fog fogyni. Na mindegy, mellékmegjegyzés bezárva). Szóval ha már ott voltam bevásároltam a díszekből, mert most még volt választék bőségesen, nem úgy, mint tavaly, mikor december elején mentünk. Meg akkor ha már ott voltam, megvettem magamnak az új párologtatómat is, meg hósprayt. Meg néztem magamnak asztali lámpát (de nem vettem!). És még nézegettem egy csomó mindet, de a pénztárcám aktívan visítozott, úgyhogy jobbnak láttam kijönni az üzletből.
Annak viszont örülök, hogy legalább a függönyömet sikerült megvenni, ugyanis elég ramaty a szigetelés az ablakomon, és iszonyatosan szivárog be a hideg, muszáj volt épp ezért megvenni a sötétítőt, hogy kicsit felfogja a beáramló hideg levegőt.
Még el kell vinnem a varrónőhöz, hogy beszegje, de amint készen lesz, megpróbálok fényképet is csinálni róla.
Hangulat: jó Ital: Citromos - mentás tea Zene: Hedley - Kiss You Inside Out
Igen, Murphy mindig jól időzít, és mindig akkor, amikor nem kéne. Ezt már sokszor megtapasztaltam az évek során, de most újabb ékes bizonyítékkal szolgált.
Végre kitört az őszi szünet és itthon vagyok szabadságon, mászkálhatnék kedvemre, nézelődhetnék, de ehelyett itthon kell ülnöm.
Ennek egyetlen egyszerű oka az, hogy kb. úgy nézek ki, mint akit jól helybenhagytak, kapott egy bal egyenest a bal szemére és ennek következtében az annyira bedagadt, hogy nem bírja kinyitni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem verekedésből származik a kellemetlenség, hanem valószínűleg egy árpa nőtt beül a szemhéjamon és ez okozza a problémát.
Roppant kellemetlen érzés, fáj, ráadásul be van dagadva, tehát alig látok vele. Megmutatnám, de van egy olyan érzésem, hogy senki nem vágyik erre az élményre még akkor sem , ha mindjárt Halloween és szabad ijesztgetni....
Most érzem egyébként igazán, hogy mennyit számít az, ha az ember mind a két szemét tudja használni és nem csak fél szemmel gazdálkodik. A két szemes látás nagyon sok mindenben segíti az embert a mindennapokban.
Úgyhogy a normál állapot visszaállításának érdekében ezerrel kamillázom a szemem naponta többször. Remélem pár napon belül lemegy ez a szörnyeteg. Addig meg kalózosdit játszom, félig letakart szemmel...
A címben szereplő idézet egy ismeretlen szerzőtől származik, de nagyon találó. Gondolom, azt sem volt nehéz kitalálni, hogy a közelgő Halloween ünnepére utal.
Tavaly vagy tavaly előtt már írtam erről a már itthon is meghonosodott, eredetileg amerikai ünnepről. Most nem tervezem azt a bejegyzést újraírni, de picit kapcsolódnék ehhez a jeleséghez.
Annak ellenére, hogy nem örülök maradéktalanul ennek az utánzásnak, hiszen tisztában vagyok vele, hogy jó részt csak a kereskedők erőltetik, hogy több cuccot tudjanak eladni, ám mégis tudnak olyan portékát kínálni, hogy ne tudjak ellenállni, és egy - két perc erejéig mindenfajta tiltakozásomat sutba dobva én is vásároljak valamit.
Szeretem az ilyen kis kütyüket, szeretem őket nézegetni, szeretek válogatni köztük ( a karácsonyi vásár számomra maga a fertő :D)
És az a legborzalmasabb az egészben, hogy az ember már zsemléért sem mehet le a közértbe úgy, hogy ne jönne vele szembe valami, amiért fáj a szíve. Ha nem az extraolcsó könyvek sikongatnak értem a közértben, akkor az épp aktuális ünnep jelképei különböző formában, jelenleg épp kis szellemek, töklámpások és hasonló kis apróságok formájában.
És még kérdezze meg tőlem valaki, hogy miért utálok vásárolni.....
Most is gazdagabb lettem egy mütyürrel, bár kivételesen nem az én saram. Anya látta meg vásárlás közben, és valahogy pont én jutottam az eszébe. Tényleg nem tudom, hogy miért...
Szóval, az egy töklámpásból álló halloween-i gyűjteményem gazdagabb lett egy szellemlámpással, ami jelenleg is itt pislákol mellettem. Mindjárt mutatom is a képet róla.
Sötétben
Világosban
Szerintem nagyon cukorfalat, azonnal a szívembe lopta magát. Mosolyognom kell, ahányszor csak ránézek.
Most már csak valami illóolaj párologtatót kell majd beszereznem, mert a hideg idő beálltával szeretek illóolajokkal bíbelődni, és a régiek már nagyon - nagyon rossz állapotban vannak.
Próbálok majd olyat nézni, ami nem tematikus, hogy ne csak az ünnepek alatt tudjam használni.
Na, de most bevackolom magam az ágyba, mert kezdek fázni.
Már megint rég nem jártam erre, tudom, de alig van időm mostanában.
És azt is tudom, hogy van az a mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szakít, de én sajnos még abban a stádiumban vagyok jelenleg, hogy próbálom maga utolérni teendőim kilométeres listáján, hogy aztán eleget tudjak tenni az előbb említett nagyon okos mondásnak.
A munkahelyi változások nyugalmat hoztak ugyan, de sokkal több munkát is, tekintve, hogy valami vezetőhelyettes - helyettes féleség lettem. Nagyobb felelősség, több munka. Ennek ellenére viszont baromira élvezem. Igaz, hogy jóval több időt kell ezért bent töltenem, mint eddig, de még így is megéri. Jó persze, nyilván én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer vezető lennék, de úgy igazándiból sosem mozgatott meg a dolog. És most sem mozgat. Szívesen segítek a vezetőnek így a háttérből, de nem csinálnám azt, amit ő.
Szóval ez elég nagy dolgonak mondható, még akkor is, ha próbálok nem nagyként tekinteni rá, nehogy a rám nehezedő nyomás hatással legyen a munkámra. Csinálom tovább, amit eddig is, teszem a dolgom , olyan jól, ahogy csak tőlem telik, aztán majd meglátjuk hová jutok ezzel.
Aztán van itt a könyves munka is, ott is nagy a dömping kb másfél - 2 hónapja folyamatosan. Egyik ellenőrizendő anyag éri a másikat, úgyhogy ha nem dolgozom, tulajdonképpen akkor is dolgozom. Egy a szerencsém, mégpedig az, hogy mindkettőt nagyon is szívesen csinálom.
Ennek ellenére mégis elfog néha az az érzés, hogy mindez nem elég. Még le kell valamit tennem az asztalra, mert amit idáig elértem, az semmi.
Tudom, hogy nem semmi, de mégis kevésnek érzem.
Na, de nem nyavalyogni jöttem, hanem helyzetjelenteni.
MOst épp vasárnap reggel van, és csepereg az eső. Nem nagyon szeretem ezt a nedves, nyálkás időt, meg úgy összességében az őszt sem. Vagy tél vagy nyár. Na, jó egy kis ősz is lehet, de kizárólag akkor, ha jó idő van.
A tél meg bekucorodós, pokrócos meleg teás, azt imádom. Azt már nem annyira mikor tükörjégen toporogva kell dolgozni menni, de hála a jó égnek olyan nem sokszor van. Viszont este és/vagy reggel sötétben, hóesésben imádok sétálni, annak annyira jó hangulata van.
Mutatom mire gondolok:
Na, erről van szó. Ezt imádom, de nagyon. :) Tudom, én sem vagyok normális, de hát mindenkinek van valami kattanása. Nekem a hóesésben sétálás. Ebből a szempontból olyan vagyok, mint Lorelei a Szívek szállodájából. Ő is annyira imádott hóban mászkálni. :)
Na , de szaladjunk ennyire előre az időben, hisz még csak szeptember van (legalábbis még ma), és 25 fokot jósolnak a meteorológusok. Ezzel a hőmérséklettel kiegyeznék még egy darabig.
Egyébként észrevehetően eltolódtak az évszakok. Később kezdődik az ősz, a tél, és húsvétkor még hideg van. A nyár meg még szeptemberben is tombol. Lassan olyanok leszünk mint California, és rövidnadrágban és fürdőruhában fogunk karácsonyozni. Jajj, ebbe még belegondolni is rossz. Az minden lenne csak karácsony nem.Reméljük azért erre nem kerül sor.
Most viszont irány a kert, a levegő, mert csodaszép napunk van (közben esőről napsütésre váltott).
Valamikor tavaly írtam arról, hogy egy rokonlátogató körutunk alkalmával épp az üvegtigris forgatási helyszíne mellett haladtunk el autóval. Legnagyobb bánatomra akkor nem készült fénykép, mert későn vettük észre, hogy mi mellett is száguldottunk el. De azt ígértem, hogy legközelebb majd készítek, ha arra járunk. És most jött el az a pillanat. Múlt héten ismét arra jártunk, de most megálltunk egy fénykép erejéig. Igaz, hogy közel nem tudtunk hozzá menni, mert nem lehetett behajtani, de ez már így is mindent megért. Legközelebb azért szándékozom majd olyan fotót is készíteni, ahol én is ott állok a "tigris" előtt, addig is be kell érnem ezzel.
Tudom, tudom pici és visszatükröződik rajta a napsugár, de akkor is van már bizonyítékom arról, hogy ott jártam. Na, nem mintha bárki is megkérdőjelezte volna ezt a tényt... :) Mentségemre legyen szólva, tényleg nem lehetett közelebb menni, mert, amint a képen is jól látszik, utunkat állta egy valamilyen kezdetleges, odaállított sorompó féleség, amin egy hatalmas behajtani tilos tábla díszelgett. Mit lehetett tenni, fényképeztünk messziről. Ez van. Egyébként nagyon hangulatos a környék a kis tavacskával. Alapból imádom a vízpartokat, úgyhogy naná, hogy tetszett.
Akartam a búcsúzás lélektanáról valami hivatalos cikket keresni, de mikor beírtam a keresőbe, kiadott nekem mindenféle cikkeket a halálról meg a gyászról, úgyhogy hagytam a fenébe.
Én most nem ilyen búcsúzásról beszélek, hanem mikor valakitől elköszönünk időlegesen. Végleg, de mégsem.Például egy kolléganőtől, aki kilép a munkahelyéről és máshol kezd dolgozni.
Elköszönünk tőle, de tudjuk, hogy látjuk még egymást és ez egyáltalán nem végleges, hiszen jön még vissza majd látogatni, benéz majd hozzánk, ha ideje engedi. Kicsit talál elhitetjük magunkkal, hogy semmi sem változik. Pedig változik. Nagyon is sok minden. Próbáljuk viccesre venni a figurát, de eljön az a pillanat, mikor nála is elszakad a cérna és nálunk is, mert nem lehet könnyek nélkül búcsúzni valakitől, aki éveken át veled együtt dolgozik nap 8 órában, és jóban vagytok.
Nehéz ez. Nem akarja az ember, hogy elmenjen, még akkor sem, ha tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy jobb lesz ott neki, hisz ezért akart váltani. De valószínűleg az is közre játszik, hogy megfordul bennünk, itt maradókban, hogy mi lesz most velünk. Mert bizony nem csak ő néz most változások elé, hanem mi is.
Hiányozni fognak a reggeli kupaktanácsok, ötletbörzék, és nekem mint pályakezdőnek a tanácsok az útmutatás, ami felbecsülhetetlen értékű volt. Igen, mondhatni a mentoromtól köszöntem el, még akkor is ha hivatalosan nem ő töltötte be ezt a posztot.
Hiányozni fog a pezsgés és a nyüzsi amit ő hozott a közösségben. És kimondva, kimondatlanul mindannyiukba benne van a félsz, hogy vajon milyen lesz az ú kolléganő, aki a helyére jön.
Egyelőre még mindent sötéten látunk. Hiába éltünk már át pár kolléganő cserét, mégis mindig rossz. Aztán valahogy mégis mindig kialakult, és jó lett. Csak most nagyon rossz érzés, mert még friss a dolog. Én meg amúgy is nehezen viselem a változásokat. Szeretem az állandó dolgokat, bár egy idő után beleunok, és akkor én magam kezdeményezek valamit. Bár az is igaz , hogy arra is baromi nehezen veszem rá magam, annak ellenére, hogy magam is szükségét érzem.
Azért is furcsa a helyzet most, mert nem csak egy kollégacsere történt, hanem ezáltal én is új helyre kerültem ( bár hangsúlyozom, hogy én kértem ezt). Új csoport, új társ, új gyerekek. Talán mondhatni természetes, hogy egy picit izgulok. Na jó, nem picit. Átvenni más munkáját nehéz, főleg úgy, hogy jóval több "teher" és felelősség lesz rajtam , mint eddig.
Most fogok tudni igazán kibontakozni, és mindent úgy csinálni, ahogy én szeretném. Ilyen szempontból nagyon - nagyon fontos év lesz ez a következő. Remélem, hogy helyt fogok tudni állni, úgy , ahogy terveztem.
Jajj, valószínűleg halálra untátok magatokat a bejegyzésen, de muszáj volt kiírnom magamból, így talán könnyebben megemésztem mindazt, ami jelenleg körülöttem zajlik.
Az utóbbi napokban főleg ez a kérdés merült fel bennem. Jó, a válasz természetesen adott, hisz egyértelműen az alvás mellett tenném le a voksomat, de a körülmények mostanában sosem úgy alakulnak, hogy meg is tudjam valósítani az elképzelésemet.
Ebben az is közrejátszik, hogy a munkahelyemen jelenleg elég sok a konfliktus és a változás, és ez ha akarom , ha nem, magamat ismerve igenis elég nagy hatással van rám. Látszólag nem nagy dolgok, de mégis mindent megváltoztatnak. Bár mondjuk egy pár - és csoportcsere azért mégiscsak valami, még akkor is, ha én kértem.
Aztán meg itt volt még a nagy vihar valamelyik nap. Na, az sem sokat hagyott aludni, mert mikor nem a kutya ugatott félelmében, akkor olyan hatalmasakat csattant az ég, hogy amellett képtelenség volt kiadós álomba szenderülni hajnali háromnegyed 1 -től egészen reggel fél 5-ig. Egyszer tudtam volna ezalatt az idő alatt egy kicsit aludni, olyan 3 óra tájt, de akkor egy nagyon édes, cukorfalat rigó kezdett el vidám ébresztőt dalolni teljes hangerőn az ablakom alatt.Ezért ébren vártam ki a vihar újabb hullámát.
Aztán mivel nemsokára lomtalanítás lesz a környéken , a drága jó gyűjtögetők 1 héttel előtte már ideköltöztek az egész pereputtyukkal együtt (konkrétan költöztek, mert itt esznek, alszanak, fürdenek és csinálnak mindent , amit el tudsz képzelni) a hátsó kerítés tövébe. Tegnapelőtt éjjel legalább ötször volt kint a rendőrség, mert zavarják a lakókat ( a kertes házasakat és lakótelepieket egyaránt).
Tegnap meg végre, mikor már azt hinné az ember, hogy végre hétvége lesz és reggel nem kell korán kelni, ki tudom pihenni magam, megint történik valami, már már menetrend szerűen. Hajnali 3-kor három autós szaladt egymásba a tőlünk egy házra lévő kereszteződésben. Nem kellemes hatalmas csattanásra kelni. Egyébként valamelyik a 3 közül nem ismerte fel az elsőbbségadás kötelező táblát, bement a kereszteződésbe megállás nélkül. Pechjére épp ketten is jöttek ezen a kora hajnali órán. Volt anyázás meg rendőr meg minden, autómentő, takarítóbrigád, és megint fél 5 lett, mire vissza tudtam aludni, és addigra a rigók megint rákezdtek a reggeli hangversenyükre.
Valamire azonban mégis jó volt ez a 3 napi "nemalvás". Az agyam lassan már beépíti a hangokat az épp aktuális álmaimba. Például, mikor a csattanás történt éjjel, épp valamit álmodtam, és a csattanást átkonvertálta az agyam egy álombéli robbanásra. Ha az emberkék nem kezdenek el hangosan beszélni az utcán, akkor lehet fel sem ébredek rá. Még egy - két ilyen éjszaka, és már nem is riadok fel, akármi történjen körülöttem.
Viszont azért ennek a helyzetnek is megvan a hátránya, ráadásul ebből jóval több van, mint előnyből. Itt van például ez a kialvatlan állapot, és ez a borzalmas fejfájás....
Remélem, ma éjjel már nyugodtan tudok majd aludni, és semmi nem zavarja meg az édes pihenésemet.
És tényleg nincs mentségem. Egyszerűen január óta folyamatosan pörög a mókuskerék. Most, mikor már azt hinné az ember, hogy végre lazíthat és nem fog kilógni a nyelve és egyéb testrészei, akkor a sors simán keresztülhúzza a számításait.
Tanév vége van, de lazítani lehetetlenség. jelenleg kicsit sem fergeteges a hangulat a munkahelyemen sem. Biztos az is közrejátszik, hogy mindenki fáradt és mindenki nagyon kivan már. Bár valahogy mindig az nyivákol a legjobban, aki a legkevesebbet tette a közösségért (és valahogy mégis ő hiszi azt, hogy ő dolgozik kizárólag, és csak ő lehet éppen ezért elfáradva, a többiek ne is álmodjanak róla.)
Mindenesetre az elkövetkezendő 2 hétben jó pár váratlan és kevésbé váratlan bomba fog robbanni, ami alapjaiban fogja megrengetni az egész kollektívát, remélem, hogy a jó irányban.
Ami a munkahelyen kívüli időmet illeti? Az is munka :) a változatosság kedvéért. Két nagy projektben is benne vagyok (nyakig) jelenleg, de a nyárra ezen a fronton is pihenést tervezek nagyon aktívan, különben esélytelennek látom, hogy szeptemberre összeszedjem magam. Márpedig arra igencsak szükség lesz az előrejelzések szerint.
Most is csak azért tudtam írni, mert mikor hazaestem ma, leültem az asztalomhoz, és nem vagyok képes elmászni az ágyig, hogy lefeküdjek aludni.Így jobb híján gondoltam lepötyögök néhány gondolatot, amit azt hiszem be is fejezek,, mert a szemeim már nem akarnak túlzottan nyitva maradni, úgyhogy kénytelen leszek elvonszolni magam aludni :)
Nem is tudom mióta meg akartam már ejteni ezt a posztot, talán már tavaly meg akartam írni, csak nem jött igazán az ihlet. Most sem mondom, hogy nagyon összeszedett lesz, mert picit fáradt vagyok, de legalább megszületett a koncepció.
Szóval évekkel ezelőtt itthon is elkezdődött a tehetségkutató láz: Megasztár, Csillag születik, X - faktor. Ez persze külföldön is így meg, Amerikában is, csak kicsit másképpen. A tehetségkutató műsorok őse, "A TEHETSÉGKUTATÓ", ahonnan minden indult, az American Idol. Sorra termelik ki a legjobb énekeseket, akik közül sok világhírű karriert fut be. Immár a 11. évad fut belőle jelenleg, és a hazai műsorokkal ellentétben évadról évadra egyre színvonalasabb és híresebb. Nálunk meg? Hát inkább hagyjuk. De vajon miért? Mi az amit ők tudnak, és mi meg nem?
Mivel a tavalyi évadot teljes egészében figyelemmel követtem, meg idén is az elejétől nézem, és még ráadásul visszanéztem a 8. évadot is az első résztől az utolsóig, nagyjából sejtem, hogy mik is azok amiben az itthoni meg a kinti műsorok különböznek.
Az első és legnagyobb probléma nálunk szerintem maga a zsűri, meg az, hogy mit keresnek a versenyzőkben. Ha csak azt nézzük, hogy a Megasztár első néhány szériájában a zsűritagoknak köze nem volt az énekléshez, akkor érthető a probléma. Ha jól tudom a mostani szériában zsűri frissítés lesz, és olyanok kerültek be, akiknek van közük a zenéhez és nem csak majomkodnak ott. Az American Idolban végig, híres producerek és/vagy énekesek voltak a zsűritagok, akik a legnagyobb sztárokkal dolgoztak már együtt, így rendelkeztek némi használható tapasztalattal. A tavalyi évadban majdnem vadonat új zsűrivel indítottak, de határozottan jót tett a műsornak.Tényleg tehetséges embereket válogattak be és juttattak el a döntőig. Nem úgy, mint itthon, ahol az is bejuthatott, aki nem volt éppen tehetséges, de szép/okos/cuki volt és a technika segítségével összehozhatnak neki egy lemezt, hogy aztán eltűnjön az olcsó haknik sűrű erdejében. Mert nézzünk szembe a ténnyel, valahogy a magyar zenei palettán nem könnyű megragadni. De ha 16 éves vagy, énekhangod nulla , akkor nyert ügyed van. Kint viszont tényleg a tehetségre és a hangra mennek, és tökéletes hanggal is ejtettek ki embereket, mert éppen az nap nem tudott 100%-osan teljesíteni.Persze ezzel sem értek teljes mértékben egyet, de mégis sikerült kiszűrniük a gyengébbeket.
De mindegy. Tulajdonképpen nem is az hazai és külföldi viszonylatok összehasonlításáról akartam értekezni, csak hát akaratlanul is becsúszik
Innentől viszont inkább arról lesz szó, hogy miért imádom ezt a műsort, kiket imádok benne és mi az ami böki a csőrömet ezzel kapcsolatban.
Teljes egészében 3 évadot láttam, az elsőt, a nyolcadikat és a tizediket, emellett pedig folyamatban van a tizenegyedik. Még az ötödiket meg szeretném nézni, mert a jelenlegi kedvenc együttesen frontembere onnan indult el.
De kezdjük az elején. Az első évad még új volt nagyon, a szereplőknek is, a zsűrinek is meg a nézőknek is egyaránt. De jött egy akkor 20 éves lány és megnyerte mindenki szívét a hangjával. Ő volt Kelly Clarkson, aki mára világhírű énekesnő. Kb. az első hivatalos kislemeze óta figyelem a tevékenységét, bár arra csak évekkel később jöttem rá, hogy Idol-os növendék, sőt mi több, győztes.
A tizedik évad a kedvencem eddig. Az új zsűrit imádom, Jennifer Lopez és Steven Tyler,( az Aerosmith frontembere) az őshonos Randy Jacksonnal együtt fergeteges triót alkotnak mind emberileg, mind szakmailag. Nem véletlenül került ki a selejtezők alatt a tömegből minden eddiginél több tehetség. Volt akit már az elején kinéztem magamnak, hogy szurkoljak az illetőnek, 4 választásomból 3 be is jutott a legjobb 12 közé. A negyedik meg sajnos félúton kiesett, de ő az idei évadban újból nekifutott a versenynek, nagyon remélem, hogy most ő is tovább jut majd. A legnagyobb kedvencem ebből az évadból James Durbin, akinek nem csak a hangja és a stílusa különleges, hanem az élete is.
Az egyik általa előadott szám tőle: (Jobban tetszik, mint az eredeti nóta. A dal egyébként 00:47-nél indul)
Tourette szindrómás meg emellett még volt valami betegsége, de arra már nem emlékszem ( gyorsan utánanéztem, egyfajta autizmussal diagnosztizálták). Minden esetre teljes erőbedobással küzdött és a negyedik helyen esett ki, de van egy olyan érzésem, hogy többre fogja vinni a bemutatkozó albuma alapján, mint a szezon nyertese.Imádta a közönség és én is. Szerény véleményem szerint jobban megérdemelte volna, az első helyet, mint a ténylegse nyertes, de hát Amerikáról beszélünk, a country zene hazájáról érthető, hogy az első két helyezett country énekes végzett és rajtuk kívül a műsor történetében több, ebben a műfajban mozgó énekes bukkant fel, bár nyerni csak kettő tudott. Az egyik Carrie Underwood ( 4. évad), a másik Scotty McCreery (10. évad).
Volt ám még egy ilyen egyén, mint James, a betegséget leszámítva. Ő is a 4. helyen esett ki a versenyből és világhírű lett.Vele is úgy jártam, mint Kelly Clarksonnal, hogy az első slágere óta rajongója vagyok, de csak jóval később jöttem rá, hogy ő is Idolos volt. Ő pedig Chris Daughtry. A kedvencem.
Hiába esett ki váratlanul, talpraállt, összehozott egy Daughtry nevű bandát és olyan hírnévre tett szert, mint kevesen az műsorból.
És szerintem James Durbin sorsa is így alakul majd. Túl tehetséges, hogy eltűnjön a süllyesztőben.
Ki is volt még, akit ki akartam emelni? Ja igen. Jennifer Hudson, neve is ismerősen cseng sokaknak, ő színésznőként is hallat magáról, továbbá Jordin Sparks is ismerős lehet, aki az 5. évadot nyerte meg.
Aki nekem még igazán szimpatikus a kedvenceim mellett az David Cook, a 7. évad győztese, de az ő zenei palettájával csak most ismerkedem. :)
Aztán a végére hagytam a legkeményebb diót, Adam Lambertet. Igazándiból ő adta a végső ihletet a poszthoz. Őt honnan lehet ismerni? Mindenhonnan. :) A hazai rádiók is sokat játszották a dalait (Whataya Want From Me, If I had you, For your entertainment), de ha valaki nem hallgat rádiót, akkor azt mondom, hogy ő énekli a 2012 című film zenéjét, tudjátok , amiben John Cusack is játszik. (mellékmegjegyzés magamnak: délután megnézem, már régen láttam)
Így már megvan ugye?
A napokban néztem meg azt az évadot elejétől a végig, a Nyolcadikat, amiben ő szerepelt, és kicsit felháborodott benne valami. Neki kellett volna nyernie. És nem, nem azért , mert annyira szurkoltam neki, szó sincs róla. Hanem szimplán tehetségesebb volt, mint Kris Allen, aki végül nyert.
Amikor a Mad Wolrd-öt énekelte a színpadon élőben, nem volt ember, akinek ne lett volna picit is könnyes a szeme
Tudom, hogy a közönség nem mindig a tehetség alapján szavaz, de itt azért szerintem a műsor készítői is nagyban manipulálták az eredményeket, mert nem akarták azt, hogy egy extrém kinézetű meleg srác nyerje a versenyt. Pedig ő a tehetségesebb és Amerika állítólag nyitott. Hát nem tudom. De mindegy. Azért nem duzzogok nagyon, mert itt is a sors, karma, nevezd akárminek cselekedett, és Adam Lambert tett szert világhírre, rajongók millióit nyerte meg magának, Kínától kezdve Európán át mindenhol. És én ennek nagyon örülök. Egyébként, egy csupaszív, nagyon szimpatikus gondolkodású srác. Remélem idén nem lesz ilyen "balhé" meg szőnyeg alá söprés.
Bár még csak a 4. selejtezőnél tartunk, vannak már ígéretes tehetségek, pl az a srác, akinek tavaly szurkoltam de félidőben kiesett:
A tavalyi válogatáson való szereplésétITTlehet megnézni.
Meg versenyben van Jim Carrey lánya is (tök durva!) :) Meg van egy nagyon szimpatikus lány is, akire ugyanúgy ráférne a továbbjutás, mint tavaly James Durbinre. Bipoláris zavara van, de iszonyatosan jó a hangja. Neki is nagyon szurkolok.
Egy biztos, unatkozni nem fogunk.
És most már befejezem, mert valószínűleg unjátok az áradozásomat, de muszáj volt már írnom róla, mert nem sokan nézik és nem tudom kivel megbeszélni :)
Köztudott, hogy imádom a teát. Télen a forró, gőzölgő , nyáron pedig a jeges változatát fogyasztom előszeretettel.Idén sincs ez másképp. Főleg a gyümölcsteákat részesítem előnyben (minél különlegesebb, annál jobb), de a fekete teát, sőt a zöld teát is szeretem.Tavaly vettem egy hatalmas bögrét is a rituáléhoz( a változatosság kedvéért lilát). Ez "A bögre", amit már évek óta vadásztam.. A tökéletes, az ideális társ a mindennapokban és a hétvégéken egyaránt.
Méreténél fogva köré tudom tapasztani a jéghideg mancsaimat és amíg a teát kortyolgatom, a kezeim is megmelegszenek. Ráadásul nagy az űrtartalma is, több mint fél literes :) Ehhez kaptam most az egyik ovisomtól búcsúzóul, egy nagyon helyes kis névre szóló kanalat is.
De nem is ez az amiről igazán írni szeretnék, hanem arról a vicces párbeszédről, ami megesett ma reggel, itthon a teával kapcsolatban. Nálunk a családban mindenki másképpen teázik. Én megcsinálok magamnak egy bögrével azt elnyalogatom, ha elfogy és megszomjazom, csinálok még egyet. Anya reggel megcsinál egy literrel a teafőzővel, telenyomja mézzel, azzal elvan egész nap (ezért csinálok én magamnak sajátot, mert nem szeretem a mézes teát), apu meg nem nagyon teázik, ő inkább reggelire kakaós, napközben ásványvizes típus.
Reggelente mindig egy bögre teával indítom a napot, akkor is ha dolgozni megyek, akkor is ha itthon vagyok. Olyan ez nekem, mint másnak a kávé (persze kávézni is szoktam a tea után a másik gyönyörűséges bögrémből, de az egy másik bejegyzés témája lesz majd), enélkül nem tudom elindítani a napot. Ha késésben is vagyok, inkább nem kávézom, de a tea az kell. Azonban a filteres tea mire rendesen kiázik, meg felforralom hozzá vizet meg kihűl annyira, hogy épp iható legyen, nem kevés időt vesz igénybe. Ám mikor télen hajnali 5 -kor kelllene kelnem és egy "picit" még visszaalszom... vagy ha épp később kelek napközben és simán csak eltötyörgöm az időt indulás előtt, nincs idő filteres teára. Ilyen helyzetekre való a vésztartalék, az azonnal kész, ám nem annyira finom instant teapor. Alapból nincs vele gondom, de némelyiken nagyon érzeni, hogy a teához nem sok köze van. Akkor inkább már Ice Tea-t iszom. Na szóval ma reggel is elszaladt az idő, mert miért ne és már nem volt idő a szokott kis teámra, de anélkül én el nem indulok dolgozni, az teljesen biztos.
Gyorsan engedtem egy kis, viszonylag meleg vizet a csapból, bele néhány kanál ilyen instant csodát, 2-3 kavarás és kész is. Teljesen új csomag volt citromos ízesítéssel. A citromos az általában finom szokott lenni,. Ahogy gyanútlanul emelem a számhoz a kis bögrécskémet, valami iszonytató szag csap meg, és nem máshonnan jött, mint a teámból. De, nem ám ilyen picit szokatlan illatocska, hanem kőkeményen gyomorforgató szag, amitől kedve lenne az embernek azonnal kiönteni a bögre tartalmát. Ám az idő szorítása miatt erről szó sem lehetett, hiszen, már indulnom kellett volna, újat készíteni végképp nem tudtam, és én tea nélkül nem indulok el. Így hát nem volt más választásom, szaglásztam tovább veszettül, hátha kitalálom időben a forrást. Ismét beleszagoltam, de változatlanul büdös volt. Ha szagoltál már rovarriasztó spray-t akkor tudod miről beszélek. Na, ezt képzeld el és spékeld meg valami citromra csak nagyon gyengén hasonlító aromával.... Azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyaráznom. De, azért bevontam a családot is a szaglászásba, bár lehet jobban jártam volna , ha nem teszem.Ez a párbeszéd zajlott le:
Én: - Ez a tea büdös!
Anya: - Ne beszélj hülyeségeket, hogy lenne büdös?
Én: - Rovarriasztó szaga van.
Anya: - Áh, valami mást érzel!
Én: -Apu, szagold meg! Ugye, hogy büdös?
Apu: - Igen, tényleg az.
Apu: - De még mennyire! Olyan Domestos szaga van.
Én: - Na, kösz. Azért ennyire nem gondoltam volna durvának. De hogy került bele Domestos?
Apu:- Nem azzal mostad ki a bögrét?
Én:- Nem. De ez nem Domestos, ez rovarriasztó. Határozottan.
Anya: - Lököttek vagytok. Na, mutasd!
Anya: - Ez citromfű illat.
Én: - Jé, tényleg, de a normál citromfű nem szokott ilyen büdös lenni.
Végül megittam a teát, nem lett tőle semmi bajom és tényleg csak az volt a gond, hogy extra erős citromfű aromát árasztott, majdnemhogy erősebbet , mint a friss citromfű. De anya a végén már nevetett rajtunk, hogy milyen lököttek vagyunk. Hát igen, így zajlik nálunk egy reggeli teázás, egy teljesen átlagos hétköznapon. :)
Hangulat: Derűs Ital: Fekete tea ( és nem instant citromos:D) Zene: The Downeaster Alexa - Billy Joel ( A Másnaposok 2 című film egyik betétdala, amibe első hallásra beleszerettem)
