Tényleg nem az én napom. Egyébként sem kimondottan tolerálom, ha valaki nekiugrik a bokámnak főleg, ha az illető egy kutya. Kiszálltam a kocsiból a postára menet, mentem a hátsó ajtóhoz, hogy kivegyem a táskámat a hátsó ülésről, amikor is ez az igencsak agresszív dög kiugrott a kocsi mögül és elkezdett rám vicsorogni meg morogni. Hát anyádra morogj. Hirtelen nem tudtam mit csinálni. Még az volt a szerencsém, hogy kicsi volt, tehát, ha tényleg nekem ugrott volna egy jól irányzott rúgással, arrébb tudtam volna rakni. Aztán valahonnan a szemközti házból előkerült a gazdája, de a nő hiába sipákolt neki (mert az tényleg csak sipákolás volt) a kutya nem hallgatott rá. De a nő oda nem jött volna csak sipákolt neki tovább. Észlény. Mindegy. Végül hátat fordítottam a kutyának és ott hagytam, bár azért igencsak nézelődtem a hátam mögé, nehogy mégis csak nekem ugorjon. Nem hiába mondják, hogy a legkisebb kutyák a legveszélyesebbek. Egyébként lehet, hogy ebből nem tűnik ki, de én nagyon is kutyabarát vagyok. De azt nem szeretem, ha ok nélkül rátámadnak az emberre. Olyankor bármi áron megvédem magam.
Ha ez még nem lett volna elég egy napra, majdnem elcsapott egy autó is. Szó szerint 2 cm-en múlt, hogy nem tolatott rám. Nem tudom hová tette a szemét a sofőr, de ha rajtam esetleg át is ment volna, akkor a busz állította volna meg, tehát messzire semmiképp nem ért volna el. Más kérdés, hogy ez rajtam mennyire segített volna, azután, hogy átgázolt rajtam.
Aztán meg egy fekete macska követett egészen hazáig. Bár ez legyen a legnagyobb problémám.
Azt viszont kijelenthetem, hogy bizonyára szerencsés csillagzat alatt születtem, ha túléltem ezt a mai napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése