Tegnap mikor a Pizza Hut -os csevej - partiról hazaértem - ami mellesleg nagyon - nagyon jó volt - már lusta voltam írni. Ma meg, vasárnap lévén már leszavaztunk, az ebédig tartó cirka másfél órám pedig teendő mentes. Így rászántam magam, hogy bepötyögjek egy pár sort, amit a tegnapi hazafelé - utam ihletett.
Gyakorlatilag rekordidő alatt hazaértem. :) A buszon azonban láttam az egyik volt, általános iskolás osztálytársamat. Illetőleg nem is a buszon, hanem a buszmegállóban, ahol vártam a buszra. De nem mentem oda. Hogy miért nem? Mert tökéletesen tisztán láttam a lelki szemem előtt, hogy mi történne. Odamennék köszönni. És itt ki is merülne a dolog, mert nem tudnánk beszélgetni. Nem partner benne. Tudom, mert pár évvel ezelőtt már találkoztunk, akkor még naiv voltam és odamentem. Azonban megbántam. Most már volt annyi eszem, meg tartásom, hogy nem menjek oda hozzá. Ha valamit akar akkor jöjjön oda ő.
Szerintem nem vagyok az az ember, akivel ne lehetne elbeszélgetni akármilyen témáról, akár felületesen, akár mélyenszántón (nagyon hülyén hangzik ez a szó, de ezt dobta ki a helyesírás javító program a gépen - hiszek neki).
Véleményem szerint elég felháborító, hogy vannak olyan emberek, akik még meg sem próbálják palástolni hogy mennyire a hátuk közepére sem kívánják a beszélgetést. Süt róla az undor meg a felsőbbrendűség, aminek én kis hülye, az okát nem igazán látom. De ő biztosan tudja. Ja, és a legjobb benne, hogy most tuti, hogy én vagyok a bunkó, mert nem mentem oda köszönni. Azt hiszem, valahogy majd csak túlélem, hogy nem láttam az arckifejezését. Nem vagyok rászorulva sem a társaságára, sem arra, hogy a grimaszait meg a megjegyzéseit hallgassam.
A legszebb az egészben, hogy elválaszthatatlan barátnők voltunk 6 évig, és ezek után így áll a helyzet... Elég elkeserítő. :( Főleg ha azt nézem, hogy a nemrégiben tartott osztálytalálkozón a legtöbb emberrel nagyon jól elbeszélgettünk folyamatosan, minden nemű erőlködés nélkül. (Ő nem volt jelen ezen az eseményen. Nehogy már keveredjen velünk....)
Nagyon remélem, hogy elkerülöm a jövőben az ilyen személyeket. Ilyenkor (is) értékelem, hogy bár nem sok olyan barátom van, akit bármikor felhívhatok, bármilyen ügyben, de róluk tudom, hogy a velük való kapcsolatom sosem fog ilyen szintre jutni.
2 megjegyzés:
Hajrá! Csak támogatni tudom.....ugyan miért lennél Te a bunkó, és miért nem ő? Ő ugyan annyi erővel köszönhetett volna neked!
Amúgy meg örülök, hogy jól hazaértél! :-)))pusz
Ebben az egészben csak az a csúnya, hogy még így is én érzem magam kényelmetlenül, mert nem szeretek haragban lenni másokkal.
Az utazást illetően meg gyakorlatilag repültem. Másfél óra helyett 40 perc alatt értem haza. Egyéni rekord :))))))
Megjegyzés küldése