A címbéli felkiáltást az hozta ki belőlem, hogy momentán annyira fáj / lüktet a fejem( mintha valaki egy légkalapáccsal ütlegelné folyamatosan), hogy a szemem bármelyik pillanatban kieshet a helyéről.
Most persze biztos azt kérdezitek, hogy akkor mi a fenéért ülök a gép előtt és írok, ahelyett, hogy pihennék. Hát megmondom miért. Azon egyszerű oknál fogva, hogy amint vízszintesbe helyezem magam, hogy pihizzek, onnantól csak a fájdalomra tudok koncentrálni, így viszont elterelem róla a gondolataimat és nem figyelek rá annyira, ezáltal egy fokkal elviselhetőbbé válik a dolog.
Gondolom az sem segített, hogy ma jól felidegeltek bent a munkahelyemen.
A helyzet a következő: Ha megkérdezem a kolléganőmet, hogy sok - e a munkája, és azt válaszolja, hogy igen nagyon, mert holnapi határidős munkái vannak, mit szokás csinálni? Hagyjuk hadd dolgozzon a szerencsétlen... Na, nem. Nálunk ez nem így működik. Ha a kedves kolléganő ül a papírhalom közepén és próbál dűlőre jutni az éppen aktuális sürgős feladattal, odaugrok és még elkezdem neki mondani a saját kis dolgomat, amit már egyrészt 23.000-szer elmondtam, másrészt úgysem tud vele semmit csinálni, mert nem az ő hatásköre.
Komolyan mondom ettől falnak tudok menni. Reggel megszállt a zen életérzés (na jó, most lehet, hogy hülyeséget írtam) :) ,teljes nyugalomban mentem dolgozni, jó kedvem volt. Bementem és fél óra múlva már majd megevett az ideg.
Úgy szeretném már megérni, hogy egy napot végig tudjak csinálni anélkül, hogy valaki felidegesítene. Mondjuk ha jobban belegondolok, én vagyok a hülye, mert hagyom magam.
El kellene engednem a fülem mellett és a saját feladataimra kellene összpontosítani. De egyszerűen nem lehet, mert tőlem kimegy,és hergeli a többieket is, nekik is bizonygatja az igazát, és meg már a falat kaparom....
Jó lenne, ha már jönne a tavasz. Nehezen viselem már a telet. Félre ne értsétek, szeretem a téli időszakot, de minden évben eljön az a nap, amikor egyszerre csak érzem, hogy a testemnek és a lelkemnek elege lesz belőle. És akkor már a tavaszt várom. Idén most jött el az a pillanat, amikor már elég. Már kint szeretnék ülni a kertben délutánonként a napsütésben egy pulcsiban,szeretném, ha langyos szellő fújna és kimondottan tavaszi illatot hozna magával, szeretném a madárkákat csicseregni hallani reggelente munkába menet, szeretném, ha kezdenének rügyezni a fák, megjelennének az első virágok...
Komolyan már attól jobb kedvem lett, hogy felidéztem. Az egész gondolkodásmódom megváltozik , amikor eljön a tavasz. Ti is így vagytok vele?
Örül a szívem, ha csak ránézek a képre. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése