Az előző bejegyzéshez kapcsolódóan, örömmel jelenthetem, hogy megmaradt a lábam, és a fájdalom is elmúlt a térdemből. Tehát határozottan jónak nyilvánítható a kígyómérget is tartalmazó kenőcs.:)
Ma azonban nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy milyen kicsi a világ.
Az egyik kolléganőm behozta ma az érettségi tablóját a középsuliból. Az még hagyján, hogy kiderült, hogy a másik kolléganőmmel évfolyamtársak voltak, anélkül, hogy tudtak volna róla. Az volt az igazán érdekes, amire utána derült fény. Beszélgetés közben megütötte a fülemet egy ismerős név. Mégpedig a főiskolai gyakorlati koordinátorom neve(vagy "mittudomén" mi volt a tisztsége), aki egyébként énektanár. Le voltak döbbenve, hogy én is ismerem.(bár engem hála annak a jó égnek, nem tanított a fősulin). Az egyiküket viszont igen. :) Nem volt éppen a kedvenc tanára :)
Aztán a másik meglepi, akkor ért, amikor a kezembe került tablófénykép.Ugyanis a tanárok között felfedeztem még valakit, aki szintén tanított engem is a főiskolán még pedig 3 féléven át. A változatosság kedvéért ő is énektanár.:)
Vicces volt. Tőlem kérdezték a kolléganők, hogy mi lett vele, hogy van. Ahogy meséltem róla a folyamatosan bólogattak, hogy igen, ők is így ismerték.
Tényleg milyen kicsi a világ. Ki gondolta volna, hogy 20 év különbséggel többünket is tanított ugyanaz a tanár, csak nem ugyanabban az iskolában. Ennek mennyi az esélye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése