hétfő, február 01, 2010

Hóhelyzet

"A 0 celsius alatt képződött csapadék amely vízpárát tartalmazó levegő további lehűlésével jön létre, amikor a képződött jégrészecskékre kristályosan további jégrészecskék fagynak, és hókristállyá egyesülnek" (Wikipédia).
Jellemzője még, hogy ha kb. 1 cm leesik belőle, akkor megbolondul a közlekedés a városban. Ha 10 cm-nél is több esik az felér a világvégével. De tényleg. Úgy csinálunk, mintha télen nem lenne jellemző a hó. Annyira váratlanul érte az emberek többségét ez a mostani, mintha legalább július közepén esett volna. Bár szombaton esett, hétfőn itt nálunk a nem - buszvonalakon még nem lehetett közlekedni. Reggel az ovi utcájába(meg a környék utcáiba) egyszerűen nem lehetett bemenni autóval. Reggel munkába menet (az 5 perces út folyamán) 4 autót láttam szenvedni (ebből 3 az óvodába tartott). Én úgy tudom , hogy először a főútvonalakat, buszvonalakat, majd a kórházakhoz és fontosabb intézményekhez vezető utat takarítják, utána jönnek a közintézmények (amibe az óvodák iskolák is beletartoznak). Na mármost vasárnap a buszútvonalak már olyan tiszták voltak, hogy csak na. Szóval hétfő délre a kotrónak illett volna eljutnia az ovihoz is. Telefonáltunk a vezetőségnek. Azt mondták, hívjuk a közter. fenntartókat. Hívtuk. Az volt a válasz, hogy türelem. Ha ma nem is, de majd valamikor jönnek. (az mellékes, hogy meg sem kérdezte a nő, hogy pontosan honnan telefonálunk, hogy esetleg tudna oda küldeni egy kotróautót...) Hát szerintem a nap hamarabb fogja elolvasztani azt a hatalmas mennyiségű havat az utcából, minthogy ők ideérjenek és eltakarítsák...
Ezt leszámítva én szeretem ezt a havas időt. Szeretem mikor esik és a kabátomon megmaradnak a szebbnél szebb formával rendelkező hópelyhek.
Valahogy olyankor nyugalmat sugároz a táj.

Nincsenek megjegyzések: