szombat, február 06, 2010

Az időzavaros virág

A névnapomra kaptam egy nagyon szép virágot. Calathea. Kb. 1 méter magas, levelei csíkosak. Olyan, első ránézésre átlagosnak tűnő növényke. De csak addig átlagos, amíg az ember nem tölt el vele egy - két napot egy szobában. Ugyanis pár nap múlva arra lettem figyelmes, hogy mozog. Még egyébként ez sem akkora tragédia, mert észlelhető némi légmozgás a szobában, tehát ettől simán mozoghat egyszer - egyszer. De ő nem csak egy- egy alkalommal mozog, és nem az egész növény, csak egy egy levele, viszont az nagyon.
Napközben nem nagyon vettem észre , azonban este lámpaoltás után a tök sötét szobában kimondottan zavaró, amikor csak azt hallod , hogy valami zörög, feloltod a lámpát, de nem látsz semmit, és a frász kerülget. 
Anyu először azt mondta, hogy nem vagyok normális, mert a  virág tuti, hogy nem mozog. Aztán amikor már apu is panaszkodott, hogy épp a számítógépnél ült, amikor elkezdett zörögni meg mozogni a virág, akkor már anyu is elhitte. Tisztára, mint egy horrorfilm.( Főleg, ha valaki látta Az esemény című filmet )
Több heti elemezgetés után sikerült egy megfigyelt tényre + 1 elméletre szert tennünk. A megfigyelés lényege az, hogy a növény az alváshoz éjszakára más pózt vesz fel és ezért mozog. Nappalra kinyílnak estére pedig összehúzódnak a levelei. Volt már egy másik fajta calatheám régebben, annak összetekeredett a levele estére (de legalább normális időben). Ennek viszont felállnak a levelei és összebújnak, és mivel a levele hátulja bordó így az egész virág bordóvá válik.Csak az a picike kis bökkenő, hogy ő már délután 3 órakor elhúz aludni (mint, aki be van időzítve,hogy 3-kor lövik a pizsit), és este 11 óra körül kezd el mozgolódni, ugyanis kezd felébredni. Hát normális?
Ebből következik az elméletünk. Az az elméletünk, hogy a virág hely és időzavarban szenved (egyik következik a másikból). Mivel ő Dél - Amerikából származik, lehet, hogy nem tud átállni erre az időzónára. Hiába süt rá a nap, ő akkor is megy 3 órakor aludni és hiába van már este 11 órakor tökéletesen sötét a szobába, ő akkor is kezd felébredni (ezzel őrjítve meg engem). Nem egyszerű. Nem lehet mellette unatkozni. :)
Képet sajnos nem találtam róla a neten, de majd holnap lefényképezem.

Nincsenek megjegyzések: