péntek, augusztus 28, 2009

Évkezdés és Dishwalla

Megkezdődött a tanév. Bár hivatalosan még nem , de nálunk már igen. Komolyan hihetetlen, hogy ilyenkor az emberek szabályosan meghülyülnek. Szerda óta tart ez az őrület, de olyan mintha már egy hónapja menne egyfolytában. És akkor még az is itt van, hogy szombaton is dolgozni kell. Hát nem undorító?
Nem akarok részletekbe menni, bár tudnék, mert volt a mai nap folyamán is egy - két aranyköpés. És azt már meg sem kell jegyeznem, hogy nem gyerekek szájából hangzottak el ezek az összegyűjtendő mondandók. Gyanítom, hogy ez nem csak nálunk van így.
De hogy ilyenkor se legyek idegroncs, elő szoktam szedni a kedvenc zenécskéimet, és szépen sorra meghallgatom őket. :) (figyelitek, hogy átkötöttem egyik témából a másikba? :) nem gyenge egy nehéz napot követően)
Szóval ami ma kimondottan meg tudott nyugtatni, az ez a szám meg még ez is.
És persze ez, ez , meg amit nem találtam meg. Mind mind a Dishwalla nevű együttes zenéi. Mind a négy szám egy korábbi lemezükről való ( a címe Opaline, ha valakit érdekel). Imádom őket. Az újabb lemezük egy picit keményebb hangvétel, de hasonlóan jó.
Imádom az énekesüknek az itt-ott reszelős hangját. :) Tud valamit a srác. A dalszövegeikre is érdemes odafigyelni, mindegyikben találni minimum egy olyan sort, amin érdemes igazán elgondolkodni (és aztán ráébredni, hogy mennyire igaz).Nagy bánatomra jelenleg tétlen az együttes, de csak lemezkészítés szempontjából, ugyanis aktívan turnéznak. Nagyon várom már az új lemezüket (ha lesz egyáltalán).
Addig meg hallgatom az énekes szóló lemezét, ami tavaly jelent meg. Hasonló stílus, és ugyanaz a hang... HMMM. Nem lehet nem szeretni (bár ez a lelkesedés szubjektív, nem mindenki szereti ezt a fajta zenét, ezzel tisztában vagyok, de azért megmutatom, hátha mégis valaki beleszeret)
Különben nem is hinné az ember, de 1994 óta aktív a banda egy - két tagcserével tarkítva.
Zárásképpen találtam még egy számot ízelítőnek: Íme.
Ja és még az énekes egyik szóló száma: J.R. Richards- A beautiful end

Nincsenek megjegyzések: