Hát igen. Rá kellett jönnöm, hogy a család már nem bír meglenni 4 napnál tovább internet nélkül. :) Úgyhogy ma muszáj volt összeherkentenem a gépet a nappaliban, hogy tudjunk szörfözni. Röhej. A technika csapdája.
Na mindegy. Viszont ha már van net, akkor gondoltam lazításképpen "füst-jelzek". :)
Kész a szobafestés. Hurrrááááááááá. :) Viszont az alagút végét nem igazán látni. A héten tuti, hogy a nappaliban táborozok. Egyébként nagyon szar. Baromira lelki beteg vagyok attól, hogy egyrészt reggel a legelemibb, legszükségesebb dolgaimat sem találom sok egyéb más mellett, amikor amúgy is halál kómás vagyok. Persze, az egész történet ott kezdődik, hogy alig tudok aludni a nappaliban, 3 falióra ketyeg, kattog folyamatosan, amitől legszívesebben falnak mennék. A kutya jobban horkol, mint egy barnamedve, álmában rugdossa a falat, amire én persze minden félórában törvényszerűen felébredek. És mire végre ezeken túlteszem magam ( az órákon, meg a kutyán), addigra megszólal a rohadt ébresztő.
Tudom, tudom, derű, mosoly, jókedv és boldogság, mert szép új szobám lesz, de akkor is.....
Annyira hiányzik az én kis "szentélyem", ahová a kedvem szerint visszahúzódhatok, ha elegem van a világból vagy ideges vagyok vagy csak szimplán relaxálni szeretnék. A szobám az a hely, ahol maximálisan fel tudok töltődni energiával. Az a hely én vagyok. És hiányzik.
Rettentően tudok kínlódni meg nyafogni, ugye?
Jól van, abbahagyom ezt kislányos nyüszítést.
Lassan majd utolérem magam a blogos teendőkben is. Már így is lógok 2 könyves bejegyzéssel Coelho Alkimistájáról meg Richelle Mead Frostbite - járól. Hamarosan ezeket is megírom. De...........nem most. Hihihihi. :))
Most megyek és megpróbálok nem az órakattogásra meg a kutyahorkolásra koncentrálni, hanem a pihentető alvásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése