vasárnap, december 08, 2013

Mindjárt itt az év vége

Félelmetes, hogy mennyire szalad az idő. Szinte még csak most volt szeptember, amit az is jól mutat, hogy a legutolsó posztomban épp a nyáridéző képeimet pakolgattam fel. Hihetetlen. Kettőt pislant az ember és már december közepe. Ezen a ponton kapunk a fejünkhöz, hogy "Úristen, még nem vettem senkinek semmit" és kezdődik az idegbaj, amikor pont, hogy a nyugalomról a pihenésről és a családról kellene szólnia az ünnepnek.



Ennek ellenére én is érzem magamon, hogy minél közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez, annál idegesebb, ingerültebb vagyok. Hiába vagyok tisztába azzal, hogy nem így kellene lennie, egyszerűen a rohanás és a hihetetlen mennyiségű tennivaló a munkahelyen kihozza belőlem.Itthon nem is annyira érzem, mert ma mindent (na jó, egy - két kivétellel) megvettem, amit akartam, úgyhogy ez a stresszforrás már kihúzva a listáról, de sajnos maradt még elég.
Érdekes, hogy bent az oviban is ilyenkor pörög fel minden, mindennek most van a határideje, és akkor még vegyük bele, hogy a gyerkőcök közt sem kéne idegbetegnek mutatkozni, szóval nagy a nyomás.
De nincs mit tenni, csinálni kell a dolgunkat és közben lazítani, amikor csak tudunk.
Egyébként nem tudom ki hogy  van vele, de ez a sokáig tartó meleg ősz teljesen megzavarta az időérékemet, és emiatt a karácsonyi hangulatom csúnyán késében van. Hiába van feldíszítve minden a környezetemben, olyan mintha semmi nem lenne. Azért remélem karira beesik, mert nem lenne jó megint átsiklani az ünnepek felett. Szeretnék most egy olyan igazi karácsonyt, minden érzésével együtt, amihez az sem ártana, ha esne egy kicsit a hó, legalább mutatóba. Nem a nyúlnak kell szánkón érkeznie, hanem a Mikulásnak meg a Jézuskának vagy Angyalkának, azonban ezzel a kijelentéssel úgy látszik nincs igazán tisztában az időjárás. Valaki igazán felvilágosíthatná.
De azért a nagy káosz közepén büszke is vagyok magamra, mert sikerült nem elfelejtenem időben megírni a karácsonyi képeslapokat. Remélem időben el is érnek a drága (szó szerint és átvitt értelemben is) posta által a címzettekhez.

Hangulat: fejfájós (melegfront van)
Ital: Sir Morton fekete tea
Zene: Kelly Clarkson: Underneath the Tree ( hangolódás az ünnepre)


Nincsenek megjegyzések: