Közeleg az időpont. És még sehogy sem állunk. Még azt sem tudjuk, hányan leszünk... Elég izgi. Most próbálom összevakarni az érintetteket, mert addig amíg nincs létszám, nem tudunk helyet foglalni az étteremben. Meg az egyik lelkes résztvevő sütne nekünk tortát, de azt sem lehet, amíg nem tudjuk hány személyre. Nem is olyan egyszerű. És még a szervezésből sem tudtam kimaradni. :) De őszintén szólva azért élvezem. Folyamatosan jönnek vissza az általános iskolás élmények. Az is nagyon izgatja a fantáziámat, hogy ki mire vitte ez alatt az idő alatt. Ki mennyit változott? Elhagyták - e azokat a tulajdonságokat az egyes emberkék, amiért annyira haragban voltunk vagy pont azt, ami miatt barátokként koptattuk az iskolapadot 4, 6 vagy 8 éven át?
Meg vajon mivé lettek az első szerelmek? (Lehet, hogy jó páran odakapunk majd a fejünkhöz csendesen, hogy hogyan lehettünk szerelmesek ebbe- és ebbe az emberbe...) :) De pontosan ez lesz benne a jó.
Arról már nem is beszélve, hogy talán (legalábbis remélem) már elfelejtettük minden sérelmünket, amiket akkoriban egymástól elszenvedtünk, és így teljesen nyugodtan, fesztelenül telik majd az este. Mert azért ez mégis más lesz, mint amikor valakivel összefut az ember, reggel a buszmegállóban és váltanak pár szót, vagy a másik odainteget neki az autóból, amíg a piros lámpánál várakozik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése