szombat, szeptember 26, 2009

Munkaalkalmasság és egyebek

Olyan nagyon hamar elszaladt ez a hét, hogy azt el sem hiszem. És mégis annyi minden történt. Ez a keddi osztálytalálkozó teljesen felforgatta az életemet, de mindenképpen jó értelemben. És ez még csak a kezdet. Legalábbis úgy érzem. Egyébként rájöttem miért nem tudtam aznap este aludni. Hát mert megittam 2 capuccinot a vendéglőben, ahol voltunk. Jó, persze, biztosan az élmények is dolgoztak bennem, de a 2 capuccino is segített az átmeneti álmatlanságom előidézésében, mert ez nem olyan kis gyenge litty-lötty volt...:)  És meglepő, de 3,5 óra alvás után másnap óracsörgés előtt, frissen , fitten ugrottam ki az ágyból, és egész nap éberebb voltam, mint 8-9 óra alvás után. Ha ilyen jó hatással vannak rám az ilyen hétköznapi összeröffenések, akkor minden héten akarok egyet- kettőt :))). Bár lehet, hogy egy idő után igencsak visszaütne a dorbézolás.:)
Aztán csütörtökön elmentem tüdőszűrőre, mert kell az éves munkaalkalmassági vizsgálathoz. Legomboltak rólam 2000 forintot a vizsgálatért. Felháborítónak tartom. Fizetem a TB-t meg minden és akkor még fizessek is több ezer forintot egy olyan vizsgálatért, ami kötelező, mert enélkül nem dolgozhatok. Ez milyen már? Jó, hogy a munkahely számla ellenében megtéríti nekem ezt az összeget, de hát akkor is... És az a legundorítóbb a dologban, hogy akkor is fizetnem kellene, ha lenne hozzá beutalóm, mert még nem múltam el 30 éves. A új szlogenjük lehetne a tüdőgondozóban hogy: "Vesszen a fiatalság". 30 év alattiaknak nem támogatja az állam a vizsgálatot, ezért ha kötelező, ha nem, ha beutalóval megy valaki oda, ha anélkül, mindenképpen fizetnie kell. Na jó, nem hergelem magam ilyen apróságok miatt, mert ez volt az egyetlen "fekete foltja" a hétnek.
Ha a reményeim szerint alakulnak a dolgok és márpedig úgy fognak alakulni, akkor a következő hetem is ilyen jó hangulatban fog eltelni. :)

Nincsenek megjegyzések: