csütörtök, október 01, 2009

"A szép őszi estében valami titokzatos és megható varázs van."

Október 1-je van. Röhej. Most volt május. Akarom vissza a nyarat. Most. Reggel mentem dolgozni, és tök sötét volt. Éjszakai sötét. Alapjáraton is problémáim vannak a korai keléssel, nem hogy ilyenkor amikor a tök feketeség van és villanyt kell oltani reggel....Ennek ellenére a horoszkópom azt mondta, hogy az október számomra jó hónap lesz, több előnyös változással. Úgy legyen. Terveim vannak, nem is akármilyenek. És ha rajtam múlik mindenképpen megvalósítom őket. :)
A címben szereplő idézet egyébként Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében c. verséből való. Az egyetlen idézet amit találtam az ősszel kapcsolatosan, és nem akarja felakasztani magát az ember a hangulatától. De most komolyan. Mondjatok már nekem olyan őszről szóló verset, amitől az ember nem lesz élből depressziós.
Jó, Petőfi Itt van az ősz c verse kivétel. Szeretem is. De a többi... Olyan lehangolóak, hogy az valami hihetetlen, az embernek mindentől elmegy a kedve. Pedig tud az ősz szép is lenni. Mondom ezt úgy, hogy nem ez a kedvenc  évszakom.
Ha már októbernél tartunk, valamelyik nap néztem, hogy 29-én jön a mozikban a Fűrész 6. Mit tudnak még kisajtolni ebből a sorozatból? A főszereplő, aki köré épül a történet már a 4.részben meghalt. Őszintén szólva még az 5. részt sem láttam... Végig kellene néznem sorban minden rész, hogy megértsem, mert a 4.-nél elakadtam. Azt is örömmel fedeztem fel, hogy lesz még idén egy - két ígéretes filmbemutató. Nagyon kíváncsi leszek a Csúf igazság c. filmre (bemutató ma -azaz okt. 1), mert Gerard Butler csípjük :) meg nagyon viccesnek is ígérkezik. Meg mondtam már , hogy Gerard Butler a főszereplő? :) 
Aztán jön az időutazó felesége, ami állítólag egy nagyon édes romantikus film, és néha ilyet is nézni kell. Meg mert annyira magasztalják a könyvet is, ami alapján a film készült.(Bemutató: okt 29)
November 5-én lesz a bemutatója a Páros mellékhatás c. filmnek, aminek a előzetese engem teljesen meggyőzött. Jó kis vígjátéknak ígérkezik. a főbb szerepekben: Vince Vaughn és  Kirstin David (Szex és New York Charlotte - ja) és még egy jó páran.
November 20-án meg Újhold. Ehhez nem szeretnék kommentárt fűzni :).
Hú, azért nem gyenge. Az őszről szóló versektől eljutottam a moziajánlókig. Ez teljesítmény... :)

2 megjegyzés:

Zsuzsu írta...

Hát igen Gerard Butler, az Gerard Butler............a beteljesületlen szerelem...........

Nancy írta...

:) Van vonzereje a pasinak, az tuti. :)