szerda, október 21, 2009

Édes semmittevés


Mától szabin vagyok. Hurrá. De tényleg. Olyan jó egy kicsit kikapcsolni a munkával kapcsolatos dolgokat. Persze nem tudom teljesen kizárni a dolgos hétköznapokat, mert sokszor keresnek telefonon bentről a melóból, és így azért nem az igazi. De azért próbálkozom. Kezdve azzal, hogy a mobilomat kikapcsoltam. Aki nagyon el akar érni, az úgyis megtalálja a módját.
Viszont ma tudtam sokáig aludni. Ezért már megérte.Aztán egész nap tettem - vettem, rendet raktam magam körül, nyugodtan, lassan, nem kapkodva.
Holnap meg mennem kellene szemüveget csináltatni, mert a mostani már annyira karcos, hogy nem látom vele rendesen a tv-t. Még jó, hogy csak ahhoz használom.
Aztán vasárnap meg óraállítás. Kíváncsi vagyok hétfőn hányan fognak elkésni.:) Biztos lesznek egy páran, akik elfelejtik átállítani, annak ellenére, hogy a médiában mindenhol ez fog folyni: tv-ben, rádióban, újságban... Most vasárnaphoz 2 hónapra pedig karácsony. Azt hiszem el kéne kezdeni legalább elméletben megtervezni, hogy kinek mit hoz a Jézuska :). Nem szeretek az utolsó pillanatban rohangálni az ajándékokért. Az az egy biztos, hogy már tudom, hogy én mit kapok saját magamtól.:) (nehéz is lenne eltitkolni).
Ebből megint mi a tanulság? Rohan az idő. De most komolyan. Biztosan gyorsabban telik, mint eddig. Ha csak abba belegondolok, hogy 10 évvel ezelőtt mennyi minden belefért egy napba, most meg...... Vagy csak én érzem így?
Ja és még egy. Ha valaki gondolkozik azon, hogy megnézze - e a Csúf igazság c. filmet, akkor  határozott válaszom az , hogy igen. Nagyon jó. :)  Gerard Butler hihetetlen benne. Kicsit egyébként összeszedte magát, kikerekedett (bár lehet, hogy csak izmosabb lett, nem igazán tudtam eldönteni). de a szövege meg a gesztusai megmaradtak. Bírtam, hogy egy ilyen baromi laza, csajfaló pasit játszik, akinek baromi a jó a szövege. Nagyon illett hozzá ez a karakter. És iszonyatosan jó mozgása van. Nagyot alakított a táncparketten. :)
Butler rajongóknak kötelező darab. :)

Nincsenek megjegyzések: