szerda, szeptember 23, 2009

Másnap (éjjel vagy reggel)

Másnap van olyan szempontból, hogy hajnali fél egy az idő , amikor írok. És kb. fél óra múlt el az előző jelentkezésem óta. Azóta eltettem magam már egyszer holnapra (azaz mára, bár tegnap még holnapra volt). De egyszerűen nem bírok aludni. Fel vagyok húzva, mint egy duracell nyúl, akit nem lehet lelőni. :) Folyamatosan jár az agyam, pörgetem a képeket az lelki szemeim előtt. Ha már megunom, és aludnék, a képek akkor is pörögnek, úgyhogy felkeltem, mert feküdni sem tudok nyugodtan. Dobálom magam az ágyba  össze-vissza. Mondjuk ez a holnapi reggel szempontjából nem biztos, hogy annyira jó ötlet. Mármint az, hogy hajnali fél egykor még itt tivornyázok a szobámban. Viszont értelmes dologba (lásd olvasás) sincs kedvem belekezdeni, de gyanítom nem is lennék képes rá..... Folyton azon venném észre magam , hogy már tizedszerre olvasom el ugyanazt a mondatot.
De őszintén bevallom, nem izgat a holnap. Most most van. Illetve a ma délelőtt (reggel) miatt meg majd stresszelek akkor. Fáradt vagyok, de aludni nem tudok. Utoljára akkor voltam ilyen, amikor a szakdogámat írtam, meg az államvizsgámra készültem. Annyi különbséggel, hogy akkor másnap reggel nem mentem dolgozni.
Viszont ha már itt vagyok, akkor mesélek egy kicsit bővebben az osztálytalálkozóról.
Jó volt látni, hogy mindenki elfelejtette azokat az ellenségeskedéseket, amik 10 évvel ezelőtt voltak. De mégis olyan volt, mintha 10 évet visszamentem volna az időben, csak a viták hajtépések, veszekedések maradtak ki. :) Mindenki tényleg őszinte kíváncsisággal fordult a másik felé. Folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések: