Valamikor tavaly írtam arról, hogy egy rokonlátogató körutunk alkalmával épp az üvegtigris forgatási helyszíne mellett haladtunk el autóval. Legnagyobb bánatomra akkor nem készült fénykép, mert későn vettük észre, hogy mi mellett is száguldottunk el. De azt ígértem, hogy legközelebb majd készítek, ha arra járunk. És most jött el az a pillanat. Múlt héten ismét arra jártunk, de most megálltunk egy fénykép erejéig. Igaz, hogy közel nem tudtunk hozzá menni, mert nem lehetett behajtani, de ez már így is mindent megért. Legközelebb azért szándékozom majd olyan fotót is készíteni, ahol én is ott állok a "tigris" előtt, addig is be kell érnem ezzel.
Tudom, tudom pici és visszatükröződik rajta a napsugár, de akkor is van már bizonyítékom arról, hogy ott jártam. Na, nem mintha bárki is megkérdőjelezte volna ezt a tényt... :) Mentségemre legyen szólva, tényleg nem lehetett közelebb menni, mert, amint a képen is jól látszik, utunkat állta egy valamilyen kezdetleges, odaállított sorompó féleség, amin egy hatalmas behajtani tilos tábla díszelgett. Mit lehetett tenni, fényképeztünk messziről. Ez van. Egyébként nagyon hangulatos a környék a kis tavacskával. Alapból imádom a vízpartokat, úgyhogy naná, hogy tetszett.
Akartam a búcsúzás lélektanáról valami hivatalos cikket keresni, de mikor beírtam a keresőbe, kiadott nekem mindenféle cikkeket a halálról meg a gyászról, úgyhogy hagytam a fenébe.
Én most nem ilyen búcsúzásról beszélek, hanem mikor valakitől elköszönünk időlegesen. Végleg, de mégsem.Például egy kolléganőtől, aki kilép a munkahelyéről és máshol kezd dolgozni.
Elköszönünk tőle, de tudjuk, hogy látjuk még egymást és ez egyáltalán nem végleges, hiszen jön még vissza majd látogatni, benéz majd hozzánk, ha ideje engedi. Kicsit talál elhitetjük magunkkal, hogy semmi sem változik. Pedig változik. Nagyon is sok minden. Próbáljuk viccesre venni a figurát, de eljön az a pillanat, mikor nála is elszakad a cérna és nálunk is, mert nem lehet könnyek nélkül búcsúzni valakitől, aki éveken át veled együtt dolgozik nap 8 órában, és jóban vagytok.
Nehéz ez. Nem akarja az ember, hogy elmenjen, még akkor sem, ha tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy jobb lesz ott neki, hisz ezért akart váltani. De valószínűleg az is közre játszik, hogy megfordul bennünk, itt maradókban, hogy mi lesz most velünk. Mert bizony nem csak ő néz most változások elé, hanem mi is.
Hiányozni fognak a reggeli kupaktanácsok, ötletbörzék, és nekem mint pályakezdőnek a tanácsok az útmutatás, ami felbecsülhetetlen értékű volt. Igen, mondhatni a mentoromtól köszöntem el, még akkor is ha hivatalosan nem ő töltötte be ezt a posztot.
Hiányozni fog a pezsgés és a nyüzsi amit ő hozott a közösségben. És kimondva, kimondatlanul mindannyiukba benne van a félsz, hogy vajon milyen lesz az ú kolléganő, aki a helyére jön.
Egyelőre még mindent sötéten látunk. Hiába éltünk már át pár kolléganő cserét, mégis mindig rossz. Aztán valahogy mégis mindig kialakult, és jó lett. Csak most nagyon rossz érzés, mert még friss a dolog. Én meg amúgy is nehezen viselem a változásokat. Szeretem az állandó dolgokat, bár egy idő után beleunok, és akkor én magam kezdeményezek valamit. Bár az is igaz , hogy arra is baromi nehezen veszem rá magam, annak ellenére, hogy magam is szükségét érzem.
Azért is furcsa a helyzet most, mert nem csak egy kollégacsere történt, hanem ezáltal én is új helyre kerültem ( bár hangsúlyozom, hogy én kértem ezt). Új csoport, új társ, új gyerekek. Talán mondhatni természetes, hogy egy picit izgulok. Na jó, nem picit. Átvenni más munkáját nehéz, főleg úgy, hogy jóval több "teher" és felelősség lesz rajtam , mint eddig.
Most fogok tudni igazán kibontakozni, és mindent úgy csinálni, ahogy én szeretném. Ilyen szempontból nagyon - nagyon fontos év lesz ez a következő. Remélem, hogy helyt fogok tudni állni, úgy , ahogy terveztem.
Jajj, valószínűleg halálra untátok magatokat a bejegyzésen, de muszáj volt kiírnom magamból, így talán könnyebben megemésztem mindazt, ami jelenleg körülöttem zajlik.
Az utóbbi napokban főleg ez a kérdés merült fel bennem. Jó, a válasz természetesen adott, hisz egyértelműen az alvás mellett tenném le a voksomat, de a körülmények mostanában sosem úgy alakulnak, hogy meg is tudjam valósítani az elképzelésemet.
Ebben az is közrejátszik, hogy a munkahelyemen jelenleg elég sok a konfliktus és a változás, és ez ha akarom , ha nem, magamat ismerve igenis elég nagy hatással van rám. Látszólag nem nagy dolgok, de mégis mindent megváltoztatnak. Bár mondjuk egy pár - és csoportcsere azért mégiscsak valami, még akkor is, ha én kértem.
Aztán meg itt volt még a nagy vihar valamelyik nap. Na, az sem sokat hagyott aludni, mert mikor nem a kutya ugatott félelmében, akkor olyan hatalmasakat csattant az ég, hogy amellett képtelenség volt kiadós álomba szenderülni hajnali háromnegyed 1 -től egészen reggel fél 5-ig. Egyszer tudtam volna ezalatt az idő alatt egy kicsit aludni, olyan 3 óra tájt, de akkor egy nagyon édes, cukorfalat rigó kezdett el vidám ébresztőt dalolni teljes hangerőn az ablakom alatt.Ezért ébren vártam ki a vihar újabb hullámát.
Aztán mivel nemsokára lomtalanítás lesz a környéken , a drága jó gyűjtögetők 1 héttel előtte már ideköltöztek az egész pereputtyukkal együtt (konkrétan költöztek, mert itt esznek, alszanak, fürdenek és csinálnak mindent , amit el tudsz képzelni) a hátsó kerítés tövébe. Tegnapelőtt éjjel legalább ötször volt kint a rendőrség, mert zavarják a lakókat ( a kertes házasakat és lakótelepieket egyaránt).
Tegnap meg végre, mikor már azt hinné az ember, hogy végre hétvége lesz és reggel nem kell korán kelni, ki tudom pihenni magam, megint történik valami, már már menetrend szerűen. Hajnali 3-kor három autós szaladt egymásba a tőlünk egy házra lévő kereszteződésben. Nem kellemes hatalmas csattanásra kelni. Egyébként valamelyik a 3 közül nem ismerte fel az elsőbbségadás kötelező táblát, bement a kereszteződésbe megállás nélkül. Pechjére épp ketten is jöttek ezen a kora hajnali órán. Volt anyázás meg rendőr meg minden, autómentő, takarítóbrigád, és megint fél 5 lett, mire vissza tudtam aludni, és addigra a rigók megint rákezdtek a reggeli hangversenyükre.
Valamire azonban mégis jó volt ez a 3 napi "nemalvás". Az agyam lassan már beépíti a hangokat az épp aktuális álmaimba. Például, mikor a csattanás történt éjjel, épp valamit álmodtam, és a csattanást átkonvertálta az agyam egy álombéli robbanásra. Ha az emberkék nem kezdenek el hangosan beszélni az utcán, akkor lehet fel sem ébredek rá. Még egy - két ilyen éjszaka, és már nem is riadok fel, akármi történjen körülöttem.
Viszont azért ennek a helyzetnek is megvan a hátránya, ráadásul ebből jóval több van, mint előnyből. Itt van például ez a kialvatlan állapot, és ez a borzalmas fejfájás....
Remélem, ma éjjel már nyugodtan tudok majd aludni, és semmi nem zavarja meg az édes pihenésemet.
És tényleg nincs mentségem. Egyszerűen január óta folyamatosan pörög a mókuskerék. Most, mikor már azt hinné az ember, hogy végre lazíthat és nem fog kilógni a nyelve és egyéb testrészei, akkor a sors simán keresztülhúzza a számításait.
Tanév vége van, de lazítani lehetetlenség. jelenleg kicsit sem fergeteges a hangulat a munkahelyemen sem. Biztos az is közrejátszik, hogy mindenki fáradt és mindenki nagyon kivan már. Bár valahogy mindig az nyivákol a legjobban, aki a legkevesebbet tette a közösségért (és valahogy mégis ő hiszi azt, hogy ő dolgozik kizárólag, és csak ő lehet éppen ezért elfáradva, a többiek ne is álmodjanak róla.)
Mindenesetre az elkövetkezendő 2 hétben jó pár váratlan és kevésbé váratlan bomba fog robbanni, ami alapjaiban fogja megrengetni az egész kollektívát, remélem, hogy a jó irányban.
Ami a munkahelyen kívüli időmet illeti? Az is munka :) a változatosság kedvéért. Két nagy projektben is benne vagyok (nyakig) jelenleg, de a nyárra ezen a fronton is pihenést tervezek nagyon aktívan, különben esélytelennek látom, hogy szeptemberre összeszedjem magam. Márpedig arra igencsak szükség lesz az előrejelzések szerint.
Most is csak azért tudtam írni, mert mikor hazaestem ma, leültem az asztalomhoz, és nem vagyok képes elmászni az ágyig, hogy lefeküdjek aludni.Így jobb híján gondoltam lepötyögök néhány gondolatot, amit azt hiszem be is fejezek,, mert a szemeim már nem akarnak túlzottan nyitva maradni, úgyhogy kénytelen leszek elvonszolni magam aludni :)
Nem is tudom mióta meg akartam már ejteni ezt a posztot, talán már tavaly meg akartam írni, csak nem jött igazán az ihlet. Most sem mondom, hogy nagyon összeszedett lesz, mert picit fáradt vagyok, de legalább megszületett a koncepció.
Szóval évekkel ezelőtt itthon is elkezdődött a tehetségkutató láz: Megasztár, Csillag születik, X - faktor. Ez persze külföldön is így meg, Amerikában is, csak kicsit másképpen. A tehetségkutató műsorok őse, "A TEHETSÉGKUTATÓ", ahonnan minden indult, az American Idol. Sorra termelik ki a legjobb énekeseket, akik közül sok világhírű karriert fut be. Immár a 11. évad fut belőle jelenleg, és a hazai műsorokkal ellentétben évadról évadra egyre színvonalasabb és híresebb. Nálunk meg? Hát inkább hagyjuk. De vajon miért? Mi az amit ők tudnak, és mi meg nem?
Mivel a tavalyi évadot teljes egészében figyelemmel követtem, meg idén is az elejétől nézem, és még ráadásul visszanéztem a 8. évadot is az első résztől az utolsóig, nagyjából sejtem, hogy mik is azok amiben az itthoni meg a kinti műsorok különböznek.
Az első és legnagyobb probléma nálunk szerintem maga a zsűri, meg az, hogy mit keresnek a versenyzőkben. Ha csak azt nézzük, hogy a Megasztár első néhány szériájában a zsűritagoknak köze nem volt az énekléshez, akkor érthető a probléma. Ha jól tudom a mostani szériában zsűri frissítés lesz, és olyanok kerültek be, akiknek van közük a zenéhez és nem csak majomkodnak ott. Az American Idolban végig, híres producerek és/vagy énekesek voltak a zsűritagok, akik a legnagyobb sztárokkal dolgoztak már együtt, így rendelkeztek némi használható tapasztalattal. A tavalyi évadban majdnem vadonat új zsűrivel indítottak, de határozottan jót tett a műsornak.Tényleg tehetséges embereket válogattak be és juttattak el a döntőig. Nem úgy, mint itthon, ahol az is bejuthatott, aki nem volt éppen tehetséges, de szép/okos/cuki volt és a technika segítségével összehozhatnak neki egy lemezt, hogy aztán eltűnjön az olcsó haknik sűrű erdejében. Mert nézzünk szembe a ténnyel, valahogy a magyar zenei palettán nem könnyű megragadni. De ha 16 éves vagy, énekhangod nulla , akkor nyert ügyed van. Kint viszont tényleg a tehetségre és a hangra mennek, és tökéletes hanggal is ejtettek ki embereket, mert éppen az nap nem tudott 100%-osan teljesíteni.Persze ezzel sem értek teljes mértékben egyet, de mégis sikerült kiszűrniük a gyengébbeket.
De mindegy. Tulajdonképpen nem is az hazai és külföldi viszonylatok összehasonlításáról akartam értekezni, csak hát akaratlanul is becsúszik
Innentől viszont inkább arról lesz szó, hogy miért imádom ezt a műsort, kiket imádok benne és mi az ami böki a csőrömet ezzel kapcsolatban.
Teljes egészében 3 évadot láttam, az elsőt, a nyolcadikat és a tizediket, emellett pedig folyamatban van a tizenegyedik. Még az ötödiket meg szeretném nézni, mert a jelenlegi kedvenc együttesen frontembere onnan indult el.
De kezdjük az elején. Az első évad még új volt nagyon, a szereplőknek is, a zsűrinek is meg a nézőknek is egyaránt. De jött egy akkor 20 éves lány és megnyerte mindenki szívét a hangjával. Ő volt Kelly Clarkson, aki mára világhírű énekesnő. Kb. az első hivatalos kislemeze óta figyelem a tevékenységét, bár arra csak évekkel később jöttem rá, hogy Idol-os növendék, sőt mi több, győztes.
A tizedik évad a kedvencem eddig. Az új zsűrit imádom, Jennifer Lopez és Steven Tyler,( az Aerosmith frontembere) az őshonos Randy Jacksonnal együtt fergeteges triót alkotnak mind emberileg, mind szakmailag. Nem véletlenül került ki a selejtezők alatt a tömegből minden eddiginél több tehetség. Volt akit már az elején kinéztem magamnak, hogy szurkoljak az illetőnek, 4 választásomból 3 be is jutott a legjobb 12 közé. A negyedik meg sajnos félúton kiesett, de ő az idei évadban újból nekifutott a versenynek, nagyon remélem, hogy most ő is tovább jut majd. A legnagyobb kedvencem ebből az évadból James Durbin, akinek nem csak a hangja és a stílusa különleges, hanem az élete is.
Az egyik általa előadott szám tőle: (Jobban tetszik, mint az eredeti nóta. A dal egyébként 00:47-nél indul)
Tourette szindrómás meg emellett még volt valami betegsége, de arra már nem emlékszem ( gyorsan utánanéztem, egyfajta autizmussal diagnosztizálták). Minden esetre teljes erőbedobással küzdött és a negyedik helyen esett ki, de van egy olyan érzésem, hogy többre fogja vinni a bemutatkozó albuma alapján, mint a szezon nyertese.Imádta a közönség és én is. Szerény véleményem szerint jobban megérdemelte volna, az első helyet, mint a ténylegse nyertes, de hát Amerikáról beszélünk, a country zene hazájáról érthető, hogy az első két helyezett country énekes végzett és rajtuk kívül a műsor történetében több, ebben a műfajban mozgó énekes bukkant fel, bár nyerni csak kettő tudott. Az egyik Carrie Underwood ( 4. évad), a másik Scotty McCreery (10. évad).
Volt ám még egy ilyen egyén, mint James, a betegséget leszámítva. Ő is a 4. helyen esett ki a versenyből és világhírű lett.Vele is úgy jártam, mint Kelly Clarksonnal, hogy az első slágere óta rajongója vagyok, de csak jóval később jöttem rá, hogy ő is Idolos volt. Ő pedig Chris Daughtry. A kedvencem.
Hiába esett ki váratlanul, talpraállt, összehozott egy Daughtry nevű bandát és olyan hírnévre tett szert, mint kevesen az műsorból.
És szerintem James Durbin sorsa is így alakul majd. Túl tehetséges, hogy eltűnjön a süllyesztőben.
Ki is volt még, akit ki akartam emelni? Ja igen. Jennifer Hudson, neve is ismerősen cseng sokaknak, ő színésznőként is hallat magáról, továbbá Jordin Sparks is ismerős lehet, aki az 5. évadot nyerte meg.
Aki nekem még igazán szimpatikus a kedvenceim mellett az David Cook, a 7. évad győztese, de az ő zenei palettájával csak most ismerkedem. :)
Aztán a végére hagytam a legkeményebb diót, Adam Lambertet. Igazándiból ő adta a végső ihletet a poszthoz. Őt honnan lehet ismerni? Mindenhonnan. :) A hazai rádiók is sokat játszották a dalait (Whataya Want From Me, If I had you, For your entertainment), de ha valaki nem hallgat rádiót, akkor azt mondom, hogy ő énekli a 2012 című film zenéjét, tudjátok , amiben John Cusack is játszik. (mellékmegjegyzés magamnak: délután megnézem, már régen láttam)
Így már megvan ugye?
A napokban néztem meg azt az évadot elejétől a végig, a Nyolcadikat, amiben ő szerepelt, és kicsit felháborodott benne valami. Neki kellett volna nyernie. És nem, nem azért , mert annyira szurkoltam neki, szó sincs róla. Hanem szimplán tehetségesebb volt, mint Kris Allen, aki végül nyert.
Amikor a Mad Wolrd-öt énekelte a színpadon élőben, nem volt ember, akinek ne lett volna picit is könnyes a szeme
Tudom, hogy a közönség nem mindig a tehetség alapján szavaz, de itt azért szerintem a műsor készítői is nagyban manipulálták az eredményeket, mert nem akarták azt, hogy egy extrém kinézetű meleg srác nyerje a versenyt. Pedig ő a tehetségesebb és Amerika állítólag nyitott. Hát nem tudom. De mindegy. Azért nem duzzogok nagyon, mert itt is a sors, karma, nevezd akárminek cselekedett, és Adam Lambert tett szert világhírre, rajongók millióit nyerte meg magának, Kínától kezdve Európán át mindenhol. És én ennek nagyon örülök. Egyébként, egy csupaszív, nagyon szimpatikus gondolkodású srác. Remélem idén nem lesz ilyen "balhé" meg szőnyeg alá söprés.
Bár még csak a 4. selejtezőnél tartunk, vannak már ígéretes tehetségek, pl az a srác, akinek tavaly szurkoltam de félidőben kiesett:
A tavalyi válogatáson való szereplésétITTlehet megnézni.
Meg versenyben van Jim Carrey lánya is (tök durva!) :) Meg van egy nagyon szimpatikus lány is, akire ugyanúgy ráférne a továbbjutás, mint tavaly James Durbinre. Bipoláris zavara van, de iszonyatosan jó a hangja. Neki is nagyon szurkolok.
Egy biztos, unatkozni nem fogunk.
És most már befejezem, mert valószínűleg unjátok az áradozásomat, de muszáj volt már írnom róla, mert nem sokan nézik és nem tudom kivel megbeszélni :)
Köztudott, hogy imádom a teát. Télen a forró, gőzölgő , nyáron pedig a jeges változatát fogyasztom előszeretettel.Idén sincs ez másképp. Főleg a gyümölcsteákat részesítem előnyben (minél különlegesebb, annál jobb), de a fekete teát, sőt a zöld teát is szeretem.Tavaly vettem egy hatalmas bögrét is a rituáléhoz( a változatosság kedvéért lilát). Ez "A bögre", amit már évek óta vadásztam.. A tökéletes, az ideális társ a mindennapokban és a hétvégéken egyaránt.
Méreténél fogva köré tudom tapasztani a jéghideg mancsaimat és amíg a teát kortyolgatom, a kezeim is megmelegszenek. Ráadásul nagy az űrtartalma is, több mint fél literes :) Ehhez kaptam most az egyik ovisomtól búcsúzóul, egy nagyon helyes kis névre szóló kanalat is.
De nem is ez az amiről igazán írni szeretnék, hanem arról a vicces párbeszédről, ami megesett ma reggel, itthon a teával kapcsolatban. Nálunk a családban mindenki másképpen teázik. Én megcsinálok magamnak egy bögrével azt elnyalogatom, ha elfogy és megszomjazom, csinálok még egyet. Anya reggel megcsinál egy literrel a teafőzővel, telenyomja mézzel, azzal elvan egész nap (ezért csinálok én magamnak sajátot, mert nem szeretem a mézes teát), apu meg nem nagyon teázik, ő inkább reggelire kakaós, napközben ásványvizes típus.
Reggelente mindig egy bögre teával indítom a napot, akkor is ha dolgozni megyek, akkor is ha itthon vagyok. Olyan ez nekem, mint másnak a kávé (persze kávézni is szoktam a tea után a másik gyönyörűséges bögrémből, de az egy másik bejegyzés témája lesz majd), enélkül nem tudom elindítani a napot. Ha késésben is vagyok, inkább nem kávézom, de a tea az kell. Azonban a filteres tea mire rendesen kiázik, meg felforralom hozzá vizet meg kihűl annyira, hogy épp iható legyen, nem kevés időt vesz igénybe. Ám mikor télen hajnali 5 -kor kelllene kelnem és egy "picit" még visszaalszom... vagy ha épp később kelek napközben és simán csak eltötyörgöm az időt indulás előtt, nincs idő filteres teára. Ilyen helyzetekre való a vésztartalék, az azonnal kész, ám nem annyira finom instant teapor. Alapból nincs vele gondom, de némelyiken nagyon érzeni, hogy a teához nem sok köze van. Akkor inkább már Ice Tea-t iszom. Na szóval ma reggel is elszaladt az idő, mert miért ne és már nem volt idő a szokott kis teámra, de anélkül én el nem indulok dolgozni, az teljesen biztos.
Gyorsan engedtem egy kis, viszonylag meleg vizet a csapból, bele néhány kanál ilyen instant csodát, 2-3 kavarás és kész is. Teljesen új csomag volt citromos ízesítéssel. A citromos az általában finom szokott lenni,. Ahogy gyanútlanul emelem a számhoz a kis bögrécskémet, valami iszonytató szag csap meg, és nem máshonnan jött, mint a teámból. De, nem ám ilyen picit szokatlan illatocska, hanem kőkeményen gyomorforgató szag, amitől kedve lenne az embernek azonnal kiönteni a bögre tartalmát. Ám az idő szorítása miatt erről szó sem lehetett, hiszen, már indulnom kellett volna, újat készíteni végképp nem tudtam, és én tea nélkül nem indulok el. Így hát nem volt más választásom, szaglásztam tovább veszettül, hátha kitalálom időben a forrást. Ismét beleszagoltam, de változatlanul büdös volt. Ha szagoltál már rovarriasztó spray-t akkor tudod miről beszélek. Na, ezt képzeld el és spékeld meg valami citromra csak nagyon gyengén hasonlító aromával.... Azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyaráznom. De, azért bevontam a családot is a szaglászásba, bár lehet jobban jártam volna , ha nem teszem.Ez a párbeszéd zajlott le:
Én: - Ez a tea büdös!
Anya: - Ne beszélj hülyeségeket, hogy lenne büdös?
Én: - Rovarriasztó szaga van.
Anya: - Áh, valami mást érzel!
Én: -Apu, szagold meg! Ugye, hogy büdös?
Apu: - Igen, tényleg az.
Apu: - De még mennyire! Olyan Domestos szaga van.
Én: - Na, kösz. Azért ennyire nem gondoltam volna durvának. De hogy került bele Domestos?
Apu:- Nem azzal mostad ki a bögrét?
Én:- Nem. De ez nem Domestos, ez rovarriasztó. Határozottan.
Anya: - Lököttek vagytok. Na, mutasd!
Anya: - Ez citromfű illat.
Én: - Jé, tényleg, de a normál citromfű nem szokott ilyen büdös lenni.
Végül megittam a teát, nem lett tőle semmi bajom és tényleg csak az volt a gond, hogy extra erős citromfű aromát árasztott, majdnemhogy erősebbet , mint a friss citromfű. De anya a végén már nevetett rajtunk, hogy milyen lököttek vagyunk. Hát igen, így zajlik nálunk egy reggeli teázás, egy teljesen átlagos hétköznapon. :)
Hangulat: Derűs Ital: Fekete tea ( és nem instant citromos:D) Zene: The Downeaster Alexa - Billy Joel ( A Másnaposok 2 című film egyik betétdala, amibe első hallásra beleszerettem)
Remélem mindenkinek jól telt a karácsony, és újult erővel, frissen és boldogan várj az új évet és a lehetőségeket, amiket magában rejt.
Nálam most csend van és nyugalom, ami őszintén szólva az utóbbi hetek zsúfoltsága után kimondottan jól esik. Jó ez a kis semmittevés. Na jó, nem teljesen semmittevés, mert azért mászkálok ide-oda, de mégsem azért, mert kell, hanem mert én szeretném. És ez olyan jó érzés :)
Végre olvashatok is nyugodtan, meg minden, ráadásul kaptam annyi könyvet, hogy nem győzöm polcra rakni őket (na, nem mintha panaszkodni akarnék emiatt... :D)
Még moziba akarok elmenni, bár mostanában semmi olyan filmet nem játszanak amiért kezemet -lábamat törném.
Majd lesz egy, de azt csak áprilisban mutatják be. Az egyik (sokadik) Nicholas Sparks regény megfilmesítéséről van szó (Szerencsecsillag), és a trailere nagyon felcsigázott.
Zac Efron játszik benne, de ez nem elrettentő tény (bár sokan annak tartják a srác High School Musical-es múltja miatt), mert a Charlie ST. Cloud halála és élete című filmjében is megmutatta, hogy igenis kinőtt már a tinifilmekből és képes felnőtt filmekben is remekelni. Szerintem ( a trailer alapján) ez lesz a következő sikere.
Aztán lesz itt még egy Éhezők Viadala filmecske is, amit már iszonyatosan várok, de az is csak tavasszal várható.
Na, ezt a bejegyzés mindenről szólt, csak az ünnepről nem. Nem baj majd írok még arról is, hogy mit kaptam a Jézuskától, csak nem most :)
Hangulat: álmos, de jó
Zene: Adam Lambert - Mad World (napok óta ezt hallgatom)
Ital: forró, trópusi gyümis tea
Eredetileg az lett volna a bejegyzés címe, hogy 2 hónap 1 posztban, de aztán történt ma valami illetve tegnap, de a mai napomra is kihatott és még egy darabig ki is fog, bár határozottan állítom, hgy nem szeretném, ha kihatna.
Nem garantálom, hogy mindent világosan részletekbe menően el fogok mesélni, csak egyszerűen ki akarom adni magamból a dühömet meg a keserűségemet.
Iszonyat rossz érzés az mikor az embert úgy istenigazából lenézik, holott semmi okuk rá. De mégis van ilyen. Nem szól hozzám, nem hajlandó beszélni velem, nem vagyok méltó rá vagy nem is tudom mit gondoljak. Az igazi okát nem akarja senkinek elmondani, legyen elég annyi, hogy mert nem akar velem beszélni. Holott elvileg velem van a baja. Most akkor mi van? Felnőtt emberek vagyunk kérem szépen.
Ja, de azért tájékoztassam őt. Aha. Mert ez a módja a kulturált kommunikációnak. Az egyik mindent a másik meg semmit. De én vagyok a szemét dög, én vagyok a mumus. És nyelnem kell, nem szólhatok vissza, mert vannak mások is, akikre tekintettel kell lennem, akik nagyobb bajba kerülnek, mint én, ha kinyitom a számat, hogy megvédjem magam (megjegyzem mindenki szerint jogosan). Kérdem én. Így kell ennek lennie? Vagy vannak akik mindent megtehetnek? Mennyit kell nekem tűrni? Akarom én ezt egyáltalán? Megéri?
Azon gondolkoztam, hogy ez az első nagyon konfliktus. Ha ezen ennyire fennakadok, akkor mi lesz később?
Jobban fogom bírni? Vagy még rosszabbul?
Azt mondják ne vegyem magamra. De a rohadt életbe, akkor is rosszul esett. Pedig szeretem a munkámat, és ez csak a kellemetlen velejárója. Az ember nem ezzel szeretne foglalkozni ezen a pályán és nem is ezzel kellene, csak azért mert valaki pénzes és azt hiszi, hogy mindent megtehet. Könnyebb a másikat hibáztatni azért a problémáért, aminek lehet, hogy pont ő az okozója a viselkedésével.
És persze kuss a nevünk, mert nehogy kiderüljön. Azért mindennek van egy határa, az emberi méltóságnak is....
Már régóta eszemben van, hogy ideje lenne egy kisebb életjelet vagy legalább valami morzejelet adni magammal kapcsolatban, de eddig nem igazán jutottam el a megvalósításig.
Most azonban így vasárnap reggel a forró kávé mellett nem is akadhatna jobb alkalom arra, hogy megosszam veletek mi is a helyzet velem.
Szeptember első másfél hete kegyetlen volt. Már csak azért is, mert előtte majdnem egy hónapot csak úgy lézengtünk, mert alig volt gyerek. Elsejétől azonban beindult a nagyüzem. A kicsik cukorfalatok voltak (még most is azok). Annyira sok sírás nem volt, ha volt is, az mostanra eltűnt. De nekem rettentő kemény volt így hirtelen megszokni azt, hogy minden mozzanatra figyelnem kell, minden szóra reagálnom kell, és az egész teret be kell látnom. Mostanra azért már ez is sikerült, de az első héten hosszúztunk, és azért volt, hogy 10 órákat is bent voltunk mindketten a váltótársammal, ami rettentően kimerített. Sokszor majdnemhogy négykézláb másztam haza, itthon meg lehuppantam az első székbe ami az utamba akadt és csak néztem ki a fejemből.
Azonban nem bánom egyáltalán. Miután munkakört váltottam (sőt még a mai napig is) nagyon sokan kérdezik, hogy nem - e cserélném vissza az irodai munkára a csoportbeli életet, amire határozottan és egyértelműen minden esetben az a válaszom, hogy nem. Eszembe sem jut. Persze, még sokat vagyok még kint az irodában, sokat segítek, de el nem tudom mondani, mennyivel jobb, hogy ott nem enyém már a felelősség. A vége felé már rettentően utáltam azt a munkát. Most azonban teljesen felszabadultnak érzem magam, csoporton belül nagyjából szabad kezem van, nem ülnek folyamatosan a nyakamon, nem ellenőrizgetnek folyamatosan. Sőt, most már elértem azt is, hogy nem rándul görcsbe a gyomrom a telefon hangjára. Megfizethetetlen. Az meg főleg, hogy iszonyatosan aranyosak a gyerekek.
De hogy nem csak a munkáról írja, volt itt közben szülinapozás is. A szülinapomra kapott pénzből megvettem a hőn áhított új függönyeimet a nemrég beszerzett sötétítő mellé. Kitaláljátok, hogy milyen színben? :) Hát persze, hogy lilában! Majd, ha készen lesz, teszek fel róla képet, de még nem tudtuk üzembe helyezni, mert túl hosszú, ezért le kell belőle vágni egy jó 20 cm-t. De már nagyon várom hogy készen legyen.
Októberre is vannak terveim, de van amiről még nem akarom beszélni, mert akkor tuti, hogy nem fog összejönni, pedig nagyon szeretném, úgyhogy azt most ki is hagyom. Viszont azt el tudom mesélni, hogy elkezdtem szervezni egy barátnőmmel közösen egy halloween-i bulit, amit iszonyatosan várok, és nagyon remélem, hogy összejön. Egy hajón lesz a pesti oldalon, nem leszünk annyira sokan, olyan 30 fős társasággal számolunk. Az, hogy minek fogok beöltözni még nagyjából előttem is titok, bár vannak esélyes karakterek ;)
Azonban addig is belevetem magam a jövő hétbe, és olvasok egy kicsit még ma. Ez az egyetlen hátulütője a z új munkának, hogy kevesebbet hódolhatok a szenvedélyemnek, az olvasásnak...Ezért minden percet ki kell használnom. Főleg, hogy beindult az őszi sorozat szezon is, és sorra jönnek a kedvenc sorozataim újabb és újabb részei. Jelenleg 6 sorozatom fut és jön majd hozzá még kettő, az egyik októberben a másik januártól.
Szóval mondhatom, hogy a szabadidőmben sem unatkozom.
Hangulat: vidám
Ital: Reggeli kávé
Zene: Gavin DeGraw - Not Over You ( az új albuma nagyon - nagyon jó)
Tegnap volt hivatalosan az utolsó napom a munkahelyemen. Olyan fura, mert tulajdonképpen véget ért egy 5 éves és 3 hónapos korszak az életemben, ami nem feltétlenül fog hiányozni, de annyi minden mégsem változik meg hétfőtől, hiszen ugyanoda megyek dolgozni, csak más pozícióba. Reggelente nem az iroda, hanem a csoport felé veszem majd az irányt, és nem a számítógép, a papírhalmazok várnak majd hanem 21 ízig - vérig eleven gyerkőc. Merőben más lesz ez, mint az eddigi aktatologatás, de izgalommal várom. Hiába vagyok benne már évek óta, mégis iszonyatosan sok még a tanulnivalóm a szakmával kapcsolatban. Viszont szerencsére olyan emberek dolgoznak mellettem, akiktől tényleg szakmailag mindent megtanulhatok.
Azon gondolkodtam tegnap hazafelé, hogy melyik kolléganőmtől melyik képességét tanulnám el, vagy mi az a dolog, amiben feltétlenül szeretnék hasonlítani rájuk. Meg kell mondjam arra az érdekes következtetésre jutottam, hogy mindegyikükben van valami, aminek én is szívesen birtokában lennék. Egyikőjüknek a gyerekekkel való modern, de mégis hasonló kapcsolata, a másikuk ötletgazdagsága és kreativitása, a harmadik empátiája stb, lehetne sorolni végtelenségig.Persze emellett megvannak a magam elképzelései is, hogy mit hogyan szeretnék csinálni. Ebből kell majd összegyúrnom az igazi énemet.
Egyébként, hogy megünnepeljem az utolsó napomat megajándékoztam magam új sötétítőkkel a szobába. Természetesen lila színben pompáznak. :) Anyáéktól megint megkaptam, hogy lila mérgezést fogok kapni, de hát ez van. Akkor is tökéletesen illik a szobába ez a színű sötétítő D:
Csináltam ám fényképet csak semmi nem látszik rajta, úgyhogy sajnos nem tudom megmutatni.:)
Énekelnék én az esőbe szívesen. Mikor még kisebb voltam, emlékszem olyan nyárra, hogy rettentő meleg volt, hirtelen megjelentek a csúnya felhők, dörgés, villámlás kíséretében, elkezdett esni az eső, de langyos eső, így kint ugráltam a kutyával a vízben. 20 perc múlva, miután a vihar elvonult, újra meleg volt és hét ágra sütött a nap.Most? Meleg van, hőség, jön az eső, olyan hévvel, hogy jobban jársz, ha nem vagy kint mikor lecsap, sőt még lehet, hogy a házban sem vagy teljesen biztonságban. Utána meg napokig olyan hideg van, mintha legalább október lenne, pont azzal a hangulattal. Ilyenkor az embernek kimozdulni sincs kedve. Reggelente plusz fél órára van szükségem, hogy észhez térjek normálisan, és naponta az 1 kávé helyett 3-at iszom.
Így maximum csak a szobában énekeltem az elmúlt héten, eszkimóként beöltözve és csupán az ablakból csodáltam a medencét.
Remélem azért még idén lesz alkalmam a használatára is, bár a meteorológusok nem sok jóval kecsegtetnek. Azt mondják, hogy idén nyáron már nem lesz kánikula. Pedig azért még korán van ahhoz, hogy megtaláljon minket az őszi időjárás.
Egyébként nem lenne vele gondom, ha nem lenne hatással a hangulatomra is. A borús időjárásból elég lesz bőven télen. Nyáron süssön a nap és legyen meleg.
Remélem azért augusztus második hete, mikor az új munkámat kezdem majd, napsütéssel köszönt ránk. Az lenne csak a tökéletes kezdés, de addig még elég sok teendő van.
Tegnap valamiért ránéztem a blogomra, és meghökkenve vettem észre, hogy a szabadság alatt egy betűt sem írtam. Most meg már itt a szabadság vége. Annyi mindent elterveztem, hogy majd mit csinálok, amíg itthon vagyok, és végül majdhogynem semmit nem sikerült megvalósítani belőle. Be akartam fejezni a fordítást amit elkezdtem, sokat akartam olvasni, összeírtam magamnak legalább 6 sorozatot, amit a sorozatfüggő énem meg szeretett volna nézni, vagy épp újranézni, de sokszor még az aktuálisan futó részekre sem jutott időm.
Ebből mit sikerült megvalósítani? Kicsit fordítottam, de nem értem a végére, olvasni olvastam, de magamhoz képest siralmasan keveset, mint már említettem a sorozatokkal szinte semmire nem jutottam. Mindegy, itt van még a nyár, de szeptembertől nem lesz rá annyi időm mint eddig, örülök majd ha azt a 5-6 sorozatot tudom majd követni naprakészen, amit szoktam.
Jó azért ez így siralmasan, hangzott, hogy nem tudtam semmit csinálni, de azért ez korántsem volt így. Való igaz, hogy az ember, mikor nincs betáblázva a napja, hajlamos nagyon ellustulni, és nyugdíjas csiga tempójában csinálni a dolgokat (és akkor csodálkozik minden áldott nap, hogy már este van és még egy fűszálat sem tett keresztbe), ennek ellenére, azétrt az előre eltervezett dolgokon kívül sikerült elég sok mindet megejtenem. Nem is emlékszem az utolsó nyárra mikor ennyit mászkáltam volna. Voltam állatkertben, anya akart elmenni és engem is elrángatott. Nem is tudom mikor voltam utoljára. Szerintem olyan 15 évvel ezelőtt. Akkor még minden olyan nagyon máshogy nézett ki... és sokkal több állat volt. Egy csomó állatfajta hiányzott, a meglévőkből meg olyan kevés volt. Emlékszem a nagy kifutóban hemzsegtek régen a zebrák, amiből most összesen kettő (!) darab volt. Szépek a kifutók, szó se róla, csak az állat kevés benne. Mindegy, most egy darabig magán úton úgy sem megyek (a gyerekekkel viszont biztos, hogy megyünk majd).
További programként találkoztam a barátaimmal, régiekkel, újakkal, és ismeretlen arcokkal is, és ilyet még tervezek a nyárra bőségesen. Remélem ezek a tervek meg is valósulnak majd!
Utolsó hétre még beiktattunk egy Tropicariumi látogatást is. Az is nagyon jó volt. Komolyan jobban megérte, mint az állatkert. :) A cápaalagút volt a kedvencem még úgy is, hogy már láttam egyszer.
A bohóchalak
Aztán mikor nem mentem sehová, akkor vagy kerítést festettem, vagy épp lekvárt tettünk el, vagy palacsintát gyártottam nagyüzemben, vagy nagytakarítást végeztem a könyveim között. A hőségben meg hazai strandon süttettem a hasam (értsd: kert), ahol sikerült egész korrekt árnyalatra szert tennem, amit azért még szeretnék egy picit sötétíteni a hátralévő másfél hónapban. Reméljük az idő is kedvez majd eme elképzelésemnek.
Most azonban lelkiekben készülök, hogy holnap újra , erővel és lelkesedéssel (ha - ha - ha, érezhető az irónia, ugye?) telve tudjak újra munkába állni.
Bár még nincs vége a nyárnak, sőt, csak most kezdődik igazából, azért remélem a jövő nyár is legalább ennyire produktív lesz. Terveim már arra nézve is vannak, nem is kicsik..... ;)
Egész múlt héten ezt hajtogattam. Mindjárt vége , mindjárt vége..., de csak nem akart olyan hamar véget érni. Sőt, mielőtt elbúcsúzott volna, adott még olyan pofonokat ez a tanév, hogy nem győztem pislogni.
Szinte folyamatosan mozgásban voltam, mindig menni kellett valahová, mindig csinálni kellett valamit sürgősen. Családlátogatni rohanni, egy nap 3 helyre munkaidő után, útközben sikerült összefutnom az előző barátommal, mert az még úgy hiányzott az életemből....
De azt szokták mondani, legalábbis apu mindig azt mondogatja, hogy munka után édes a pihenés.
Nagyon igaz mondás. A pihenés első 2 napja valóban nagyon édesre sikeredett, és ha a hátralévő idő fele ennyire jó lesz, már elkönyvelhetek egy nagyon jó nyarat.
Az egyik kolléganő meghívott minket (az egész kollektívát) a nyaralójukba 2 napra.Annyira jó helyen van, hogy az csak na. Főút mellett 5 percnyi sétára a strandtól.....
Mondjuk ez csak a 2. nap derült ki, mer az első napon igencsak zord időjárás fogadott. Csináltunk is pár képet, nyaralás címmel úgy, hogy polár pulóverben és vitorlás dzsekiben kapucnival a fejünkön állunk az ajtóban és nyaralunk :))
De végül is azért láttuk a napot is. Tegnap reggel kiköltöztünk a strandra, nagyon merészek voltunk, de megérte. Vízben nem sokat voltunk, mert mindösszesen 20 fokos volt, de napozni azért napoztunk. Tömeg nem volt (rajtunk kívül nem volt más a strandon), úgyhogy nagyon jól éreztük magunkat. A levegő sem volt olyan nagyon meleg, de nap erősen sütött, mert sikerült megpirítanom magam :)
Aztán voltunk igazi nagy magánkikötőben is, ami már csak azért is hatalmas élmény volt, mert még nem voltam ilyen helyen, arról nem is beszélve, hogy mennyire gyönyörű látvány, ahogyan a sok vitorlás egymás mellett sorakozik a tiszta (!) vízen.
A hajók között meg édes kiskacsák meg nagy kacsák úszkáltak. Találtunk egy öt kiskacsából meg egy kacsamamából álló csoportot, és nagyon hápogtak, mint utólag kiderült azért, mert egy kiskacsát "elhagytak" 2 hajóval arrébb és így keresték egymást. Meg kellett őket zabálni (és nem szó szerint - nem vagyok oda a kacsahúsért)
Szóval mindenképpen nagy élmény volt, érzem ahogy fel vagyok töltődve energiával :)
Zárásként egy kép, amit napozás közben csináltam a parton (később lesz még fénykép,de csak egy embernél volt fényképezőgép, így tőle függ, hogy mikor):
Mivel nagyon régen jelentkeztem már PÖP-pel, úgy gondoltam, pont most van itt az ideje. Úgyhogy lássuk a heti örömökben gazdag 5-ös listát.
1)Hosszú hétvége
Igazándiból most a hétvégével kezdenék, mert ez a legörömtelibb esemény. A cím magáért beszél, hosszú hétvégének nézünk elébe. Kimondhatatlanul örülök neki, mert nagyon nehéz és sűrű hetem volt, nagyon sok programmal és kicsit elfáradtam. Ez a három napos pihenő elég lesz ahhoz, hogy valahogy kihúzzam azt a négy napot, amit még le kell dolgoznom a jól megérdemelt szabadságig.
2)Szabadsááááááág
Az előző ponthoz kapcsolódóan megemlíteném a szabadságot, amit már úgy várok, hogy arra nincsenek igazán szavak. Gyakorlatilag január 3.-a óta folyamatosan dolgozom a hétvégék kivételével. Már nagyon rám fér egy kis pihi, aztán szeptembertől úgyis teljesen más lesz minden. :)
3)Tetszésnyílvánítás
A tetszésnyilvánítás a múlt héten levágatott hajammal kapcsolatos, ugyanis mind a mai napig kapom a bókokat meg a dicséreteket, hogy mennyire jól áll. Az én amúgy is szegényes önbizalmamnak ez kimondottan jól esik :)
4)Citromos sör
Ehhez tudni kell, hogy soha nem voltam oda a sörért, sőt, kimondottan nem szerettem. De annyira nagyon dicsérték ezt az új irányzatot, hogy muszáj volt megkóstolnom, mert rettentően kíváncsi személyiség vagyok. Aztán láss csodát, annyira megkedveltem, hogy ha a nagy melegben hűsítőre vágyom, azt iszom. Kicsit a Bacardi Breezert juttatja eszembe az íze, amit úgyszintén szeretek, tehát nincs gond, ráadásul nagyon - nagyon minimális az alkoholtartalma, aminek szintén örülök.
5)Szülői értekezlet
Túl vagyok életem első szülői értekezletén, mondhatni sikerrel. Nagyon izgultam előtte, de azt kell mondjam, ahhoz képest annyira nem is szerepeltem le. Azt nem mondom, hogy nem ért meglepetést, de valahogy azt is sikerült túlélni :) Szóval már várom a szeptembert.
