szerda, július 22, 2009

Amit nem tudok hová tenni....

Ma reggel ez a vicces "kis" Sors (nagybetűs), az utamba sodort egy pasit, de lehet, hogy inkább engem sodort a srác útjába. Mindegy, nem is ez a lényeg. Alapból nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire nyíltan kikezdenek velem, főleg nem egy ilyen pasi, aki mellett igazából csak egy cicababát tudnék elképzelni ( jó, tudom, előítélet). De nem is ez az, amit nem tudok hová tenni, hanem a stílusát.
Nem szoktam megadni idegeneknek a telefonszámomat, de most megtettem. Találkozni szeretne velem. Én nem mondtam nemet. Ezeket a reakciókat ő viszont szerintem egy kicsit túlértékelte.
Úgy bekezdett nálam a srác, hogy nem jutottam szóhoz. Mennyire normális az, hogy egy vadidegen 5 perc után már letámad? Komolyan. Ne értsetek félre, nem az a gond, hogy le akart smárolni (mert ez biztosan csak az lett volna), hanem az hogy 5 perc ismeretség után (tudom, mert rápillantottam az órámra). Utána meg már ott tartott, hogy mikor dönthet meg. ( Lehet, hogy a telefonszám cserét már előjátéknak vette.) Na jó nem ennyire konkrétan, de mikor leállítottam, hogy azért fogja vissza magát egy kicsit, mert nálam ezzel a tempóval nem sok mindent ér el, konkrétan megkérdezte mennyi esélye van, ha véletlenül megbotlik és rám hasal az első randin!?!? Igen, ezekkel a szavakkal. Utána meg már arról faggatott, hogy meddig kell várnia, mintha előre be akarná írnia naptárjába, hogy ekkor és ekkor megdönteni ezt és ezt... Én vagyok túlzottan konzervatív, maradi, és ráadásul kifogtam egy nagyon rossz példát vagy már egyáltalán nincsenek normális pasik a bolygón? Netán még rosszabb a helyzet és mára már ez a viselkedés vált normálissá? Tippek, jótanácsok??????????????????
Egyébként ha visszavenne a stílusából, tök jól el lehetne vele dumálni, mert közösek az érdeklődési köreink (már amennyire 15 perc alatt le lehet mérni), sőt még közös ismerőseink is vannak, mint utóbb kiderült. De ezzel a kezdéssel nálam nagy mínusszal indult. Különben meg jól néz ki, de beképzelt. Vagy csak nagyon határozott elképzelése van arról, hogy mit szeretne. Önbizalomnövelőnek jó lenne, de hosszútávon nem tudom magam elképzelni vele.
Azért egy találkát szerintem bevállalok, de szigorúan csak nyilvános helyen, nehogy ebből is rosszul következtessen.
Ja, most jut eszembe a másik, amivel kiakasztott. Mondta, hogy volt komoly kapcsolata, volt eljegyzés, de az esküvő előtt pár hónappal kidobta a csajt, mert megijedt. (ezekkel a szavakkal mondta - csak hogy hiteles legyen). Ezek után szerintetek mire számíthat az ember? Várom a véleményeteket. Nagyon.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon DURVA Hugi!!!!!
Ha találkozol vele, csakis nyilvános helyen, és még véletlenül se moziban!!!! Aztán majd mesélj!!!!
Vagy írhatnál még részleteket!!!!:)
Nővérkéd

Nancy írta...

Miért? Mi baj a mozival? Ott csak nem fog letámadni.:) Majd valami premierre megyünk, ahol nagyon sokan vannak. :)

Zsuzsu írta...

Tényleg! Én is részleteket szeretnék.....azért érdekes lehetett....találkozz vele, de MINDENKÉPPEN nyilvános helyen!
(a moziban iszonyatosan nagy az esély a taperolásra, hiába ülnek még bent sokan)
írjírjírj (akár e-mailben)

Nancy írta...

Zsuzsu! Részleteket elküldtem emailben Neked! A taperolás témában van némi igazad, az ő esetében főleg. Ha másról lenne szó, akkor még lehet,hogy bevállalnám :)

Névtelen írta...

Látod Hugi, nemcsak szerintem veszélyes terep a mozi:)
Lehet, hogy tényleg taliznod kéne vele:)
Egy ykis ízelítőt kapnál a pasikból...:)

Nancy írta...

Nővérkém! Vele nem csak a mozi lett volna veszélyes.:)
Kell a fenének ilyen ízelítő.:) Egy biztos: azt már tudom milyen pasim NEM lesz.