kedd, március 23, 2010

Koccanás

Hát igen. Drága kicsi autónk ma túlesett az első koccanásán. Mondjuk ha azt nézzük, hogy már 7 éves, akkor ez egészen jó teljesítmény. És bár mi voltunk a hibásak, mi úsztuk meg "olcsóbban". Nekünk csak az első sárvédőnk pattant ki a helyéről, a másik autónak a hátsó ajtó ment gallyra. Mindegy, a biztosító majd fizet. Ami a lényeg, hogy a koccanás kicsi volt, és az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj az utasokat és a sofőröket illetően. Hála annak a jó égnek én személy szerint nem ültem az autóban, de így is a frász kerülgetett, amikor megtudtam. Alapból hajlamos vagyok túlparázni a dolgokat, és ez most sem maradt el. Holnap visszük a szervizbe. Remélem hamar és szépen megcsinálják a kis drágát. Neki is lelke van.:)
Ezt leszámítva minden oké. A hétvége hamar eltelt, főleg mert kiszabadult a család a kertbe. Meg kreatívkodtam egy kicsit. Felújítottam egy ócska fehér kaspót. Tök jó lett. :) Majd teszek fel képet.
Ez a hét is viszonylag rövid lesz, mert pénteken nev. nélküli munkanap lesz össznépi értekezlet miatt. Az a jó, hogy nem az oviban kap helyet ez az esemény, hanem a helyi műv. házban. Mellette meg van egy bevásárlóközpont, úgyhogy utána szerintem az lesz az útirány számomra. Megyek egy kicsit vásárolgatni.Le kell vezetni az egész napi feszkót, amit az értekezlet okoz.:) 
Bár valószínűleg nem fogom túlstresszelni magam, mert eltökélt szándékom, hogy a legutolsó sorban, a legkevésbé látható helyen elhelyezkedni egy könyvvel a kezemben és olvasni egész idő alatt. :) 
Túl sokat nem fogok azért vásárolni utána, mert hó vége van.... De, jó lesz egy kicsit nézelődni. Be akarok nézni a könyvesboltba meg a Kreatív Hobbyba. Akarok valamit barkácsolni húsvétra. Ma bent is tojásokat festettem meg decoupage-oltam (asszem így kell írni, ha meg mégsem, hát így jártam, de most lusti vagyok megnézni). Szóval nézek majd kreatív cuccokat. A péntekig hátralévő 2 napot meg simán kibírom.
Addig beleméyledek a feng - shui rejtelmeibe. Vettem egy nagyon jó kis könyvet, ami erről szól. Tegnap már áttanulmányoztam a csakrák működését és a színek ezekre gyakorolt hatását. 
Ebben a könyvben olvastam azt is, hogy a kutyák érzik, hogy hol van a jó energia a lakásban, mert ott nem alszanak ahol rossz az energiaáramlás. Tök érdekes. Meg is nézem, hogy hol alszik az én drága jó "Kis" kutyám.... :) Az a baj, hogy az emeletet nem tudom ez alapján feltérképezni, mert a kutya nem tud feljönni az emeletre.  Hmmmm. Lehet, hogy meg kellene tanítanom neki a lépcső fel - le mászkálást. :)

Nincsenek megjegyzések: