szombat, június 13, 2009

Pedagógus nap



Örömmel jelenthetem megúszta az esőt a frizurám. A viharos szelet viszont már nem, de ez még elfogadható volt.
Mindegy, mert nem ez a lényeg, ha nem az, hogy túl vagyunk a pedagógus napi "ünnepélyen". Az Óvodavezető és az Alpolgármester Úr megnyitó beszéde után Nyertes Zsuzsa színésznő ugrott a színpadra (ja, mert azt elfelejtettem, hogy ez az egész esemény kicsiny kerületünk még kisebb kulturális központjának nagy színháztermében kapott helyet). Nem akarom bántani , de kíváncsi lennék, hogy azért a 2 félperces versikéért, amit elmondott, mekkora gázsit kapott. Bár gondolom a válságban ő sem válogat, az ilyen kis apróságokat is elvállalja. Ezután kerületünk művészeti iskolás tanoncai tartottak bemutatót különböző kategóriákban.
Aztán következett az esemény fénypontja: az óvodák kitüntetett óvónői és dajkái (minden oviból 1-1) megkapták a névre szóló oklevelet meg a szál szegfűt. Mikor mindenki megkapta, ami neki jár (a mi két kitüntetettünk tényleg megérdemelte!!!!) szélnek eresztettek minket. Öröm volt, mert mi úgy mentünk oda, hogy tovább fog tartani, úgyhogy még jól is jártunk. Összességében jókat vihogtunk, de az gyanús, hogy elvileg kötelező volt a megjelenés, ehhez képest csak a mi óvodánk képviseltette magát teljes létszámban. Lehet, hogy mi félreértelmeztük a kötelező szót? Na mindegy. Megvolt. Jövőre folyt. köv.
Utána elmentem egy kicsit vásárolgatni, ha már ott voltam egy bevásárlóközpont mellett. Gazdagabb is lettem egy nadrággal meg egy felsővel. Csak, hogy valami jó is legyen a mai napban. :)

Nincsenek megjegyzések: