péntek, április 01, 2011

Pénteki Öröm Parádé (1)

Múlt héten Szanik blogján járva találkoztam ezzel a tök jó ötlettel, amit utólagos engedelmével én is állandó rovattá alakítanék itt a blogomon Pénteki Öröm Parádé címen. Meg még valamit szeretnék importálni magamhoz, részben azt is az ő blogja alapján, remélem nem haragszik meg érte :)
A Pénteki Öröm Parádé, bár állandó rovatnak szánom, nem biztos, hogy minden héten lesz, de azért majd igyekezni fogok. Egyébként annyi a lényege, hogy 5 olyan jó dologról fogok beszámolni minden egyes alkalommal, ami adott hét folyamán történt velem és valami minimális (vagy éppen maximális) örömet csempészett az életembe. Nem feltétlenül nagy dolgokról van szó lehet egy apróság is, ami mosolyt csal az arcomra.
Szóval a heti ötösfogat a következő összetevőkből áll:

1. I am number four, avagy a könyvmániám újabb áldozata
Nagyon - nagyon ki voltam már éhezve a fent nevezett könyvre. Hetekkel ezelőtt  (egészen pontosan 3 hete) megrendeltem és egészen kétségbe voltam esve, hogy már nem is fogom megkapni, hiszen ennyi idő alatt már régen ide kellett volna érnie.Aztán hétfőn, mikor már gyakorlatilag teljesen lemondtam róla,  varázsütésre itt termett az asztalomon mire hazaértem. Gyanítom a postának nagy szerepe volt a késésben, de nem haragszom rájuk :) Az a lényeg, hogy megjött és egész nap ölelgettem, mint egy elmeháborodott :) De persze még kínzom magam egy kicsit, mert előbb be akarom fejezni azokat a könyveket, amiket most olvasok, nem szeretnék egy negyediket is elkezdeni. Bár stílusos lenne A negyediket olvasni negyedikként. Na jó, megkíméllek titeket a borzalmas poénjaimtól, és tovább lépek a következő pontra.

2.Tavasz van =olvassunk a szabadban
El nem tudom mondani mekkora öröm volt, hogy kedden végre ki tudtam ülni egy szál pulcsiban a napra olvasni. Tavaly szeptember óta erre vártam. Nyaranta egy - egy nehéz napon az éltet, hogy ha hazajutok, kiülhetek olvasni. Most sem volt ez másképpen. Szinte minden sejtem erre vágyott, és annyira nagyon jó volt, hogy azt el nem lehet mondani. Még az sem szegte kedvem, hogy a kutya néha keresztül gyalogolt rajtam, ahogy feküdtem a földön, meg felrúgta a rádiómat.:) Az volt a lényeg, hogy kint voltam a kertben és (majdnem ) zavartalanul olvashattam a szikrázó napsütésben.

3. Levelet hozott a posta
Az egyik barátnőmnek, akivel különböző okok miatt nem igazán tudtam mostanában élőben beszélni, levelet írtam pár hete. Tudtam, hogy fog válaszolni valamikor, de azt nem tudtam , hogy mikor. Örömmel vettem, mikor egyik nap a munkából hazaérvén, hogy megérkezett a válasz. Jó volt hallani felőle és bearanyozta a napomat. Erre mondják, hogy az élet apró örömei, azt hiszem.:)

4. Milo, a hős
Milo Ventimiglia neve már alapból is örömforrás azok számára, akik szeretik a színészt valamilyen okból. Már a Gilmore Girlsben (aka Szívek Szállodája) is nagyon szerettem, sajnáltam, hogy viszonylag keveset szerepelt. Viszont rájöttem, hogy bizony van még egy sorozat, amiben szerepel főszereplőként, és én azt még eddig nem láttam. Úgyhogy rávetettem magam a Hősök című sorozatra. Túl vagyok az első évadon, a héten kezdtem a másodikat. Az első évadban még olyan jó kisfiús szerepe van, aztán a második évadra megtörik szerencsétlen, és ilyen megkeseredett, rosszfiú lesz belőle (pontosan az a típus, akiért odáig tudok lenni :D ) Szóval most ezt a sorozatot nézem, amikor csak van időm, és mindig szerez egy két kellemes percet.

5. The Unforgiving
A végére hagytam a legjobbat. Aki egy picikét is ismer, tudja, hogy a zene a mindenem, folyton szól körülöttem  valamilyen formában. Az egyik kedvenc együttesem a Within Temptation, akik egy holland, szimfonikus rock irányzatot képviselő banda. A héten jött ki az új nagylemezük The unforgiving címmel. Egy picit eltértek az eddigi stílusuktól, és elúsztak a "sima" rock vonulat felé, de nem bánom. Ki merem jelenteni, hogy ez lett az eddigi legjobb albumuk. A régieket is nagyon szerettem, de ez a mostani felülmúlja őket.
Íme egy kis ízelítő:
Where is the edge és a Faster című számuk.

Ez lenne hát erre a hétre az öt boldogság morzsám.Remélem jövő héten is velem tartotok. :)
 Ja és a másik importálni való, amit a bejegyzés elején említettem. Ezt minden poszt végére tervezem ezentúl, aztán majd meglátjuk mennyire állja meg a helyét.

Zene: Safetysuit - What if
Hangulat: Nyugodt
Ital:   Mangós zöld tea

2 megjegyzés:

Szanik írta...

Örülök, hogy Te is írsz ilyen posztot! A zenés részért pedig méginkább - már hogy haragudnék meg érte? Épp ellenkezőleg, egyrészről nagyon kíváncsi vagyok, milyen zenéket hallgatsz, másrészről pedig Neked köszönhetően új bandákat fedezhetek fel.:)) (már csak az a problémám, hogy mivel a blogod nem igazán nyilvános, nem merlek belinkelni az enyémhez:()
Milo-t én is imádom, bár Jessként jobban szerettem, mint Peterként.
ui.: finom a mangós zöld tea? még sosem ittam...

Nancy írta...

@Szanik Köszi, köszi. :))) Igyekszem majd jó zenéket linkelgetni
Tudod mit? Nyugodtan linkelj be, ha szeretnél. Nem hiszem, hogy ettől annyira megnőne a blogom látogatottsága. :D
Miloban Jessként is volt valami vadság, de valahogy Peterként még inkább, és "sajnos" nagyon bírom a rosszfiús típust :D

A mangós zöld teát imádom, bár én mindent imádok, ami tartalmaz némi mangó ízt. :) Egyébként nagyon finom és egészséges. Pickwick teák között megtalálod, ha esteleg meg szeretnéd kóstolni. :)